A dél-koreai Szongnam város nem csak arról lesz ezentúl nevezetes, hogy a közelében csodálható meg a Namhanszanszong erőd.
A városi önkormányzat ugyanis egy hosszú út első lépéseinek egyikét tette meg, amikor határozatot hozott Dél-Korea legnagyobb kutyahús piacán, a Moran piacon a kutya levágásának, árusításának megszüntetéséről.
Szongnam városban működött Dél-Korea legnagyobb kutyahús piaca, ahol az országos forgalom harmada zajlott. A Moran piacon állítólag évente 80 ezer, azaz nyolcvanezer kutyát - élve vagy halva - adtak el. A vásárlók a ketrecekbe zárt állatok közül választhattak, a kiválasztottat aztán levágták és átadták a vevőnek.
Feltétlenül meg kell említeni, hogy a dél-koreai embereknek csupán egy része fogyaszt kutyahúst, a többség irtózva fordul el ettől a szokástól. Különböző becslések születtek ezzel kapcsolatban, így 5-30% közöttire tehető azok száma, akik életükben legalább egyszer ettek kutyából készült ételt.
Távol-keleten évezredes hagyománya van a kutyahúsfogyasztásnak, ami a nyugati ember szemében felfoghatatlanul barbár szokás. Nálunk a kutya az ember hűséges társa, méghozzá olyan társ, amely (vagy aki?) gondolkodás nélkül feláldozza életét a társáért, az emberért. A társát pedig nem eszi meg az ember - mondjuk mi. Az ázsiai, vagy legyünk konkrétabbak, a koreai ember is társának érezte a kutyát, de bizonyos kutyákat mégis azért tart, hogy élelmiszer legyen belőlük. Elsősorban a nureongi fajtát használják erre a célra. A nureongi egy koreai spitz, rokona az áldozatkész bátorságáról és emberhez való ragaszkodásáról híressé vált csindoi (jindo) kutyának. Az utóbbi korábban már szerepelt az egyik posztomban, aki kimaradt ebből, elolvashatja. Egyúttal a Csindo sziget természeti csodájáról is képet kaphat.
Lee Jae-Myung a város polgármestere elmondta, hogy ezzel a lépéssel Szongnam megteszi az első lépést a dél-koreai nép gondolkodásának átalakítása érdekében. Egy nemzet nagyságát abból lehet megítélni - mondta - hogy hogyan bánik az állatokkal.
A szándék feltétlenül méltányolandó, minden állatokat szerető ember számára örömteli. Engem azonban elgondolkodtatott a hír. Mert teljes szívemből egyetértek azokkal, akik a kutyák élelmiszerként való felhasználása ellen harcolnak, de nem lehet elfeledkezni arról sem, hogy a világ számos részén más, nem kevésbé védendő állatok leölése zajlik zavartalanul, vagy alig zavarva ehhez hasonló kegyetlenséggel. A nyugati világban húsgyárakban élő ártatlan csirkék, bánatos szemekkel néző szarvasmarhák, okos, levágásukat megérző és emiatt könnyező malacok tartása és sorsa a Távol-Keleten elmondhatatlanul szégyenletes körülmények között tartott kutyák sorsával rokon, sőt azonos. Erről azonban szeretünk elfeledkezni.
Anélkül, hogy parázs vitába akarnék bonyolódni, meg kell jegyeznem: egyszer valaki, akinek a véleménye számomra nagyon fontos, azt mondta nekem, csak azt az állati eredetű táplálékot fogyasztja el, amit az állat "önként" adott. Értsd: azt, amit az állat megölése nélkül kaphatunk meg. Minden más elfogadhatatlan. Tudom, a húsevők felhördülnek és gyors össztüzet zúdítanak az ilyen véleményt hangoztatókra, amelyben tudományos alapossággal vezetik le, milyen helytelen felfogás ez. Nem baj, a véleményemen nem változtat.
Meggyőződésem, hogy minden embernek meg kellene néznie, hogy a hipermarketek polcán sorakozó, tálcákon kínált hús hogyan kerül oda. Megnézni, azok az állatok milyen körülmények között szorongtak egy szűkös helyen, hogy soha nem láttak napot, nem ettek füvet, nem kapirgáltak. Csak vegetáltak kiszolgáltatottan, hogy majd a vágóhídra kerüljenek. Ennek láttán sokan talán nem csak a koreai kutyákért igyekeznének tenni.
Igazi karácsonyi ajándék a hír, hogy a dél-koreai férfiak talán lassanként nem fognak boshintangot (보신탕) enni férfiasságuk növelésének reményében.
Szeretik azt mondani, hogy az ember a teremtés koronája. Nem tudom, így van-e. Amennyiben elfogadjuk is ezt az állítást, önkritikusan el kell ismernünk, hogy ennek a koronának még fényesednie kell.
E poszt megírásával teljes mértékben egyetértett egyik szeretett barátom, aki aprócska termete dacára gyakran harsányan és nagyon határozottan hallatja hangját.
Oldalak, ahol a témában további tájékozódásra van lehetőség:
A dél-koreai kutyahús-fogyasztásról itt.
Az emberi fogyasztásra tartott kutyafajtáról itt.
A boshintangról itt.
A Korea Herald híradása itt.