Anyák napja alkalmából a fiammal útnak indultunk, de az úticélt nem tudtam, bár egy idő után sejteni kezdtem. Már tavaly is szóba került, hogy elmegyünk végre, de egyéb események elsodorták a tervet. Aki most a kép láttán arra gyanakszik, hogy valahová a Távol-Keletre utaztunk, óriásit téved, nem léptük át az ország határát, bár a telefonom kicsivel a cél elérése előtt, kóbor apácák megtévesztésére üzenetet jelzett, amelyben üdvözöltek Szlovákiában.
Viszont, most el kell mondanom, mi indukálta a kirándulást. Pár évvel ezelőtt - kivételes pillanat volt - a tévé előtt ültem, s bőszen kapcsolgatva egyszerre csak egy koreai épület tárult a szemem elé. A műsor már jó ideje zajott, én pedig izgatottan figyeltem, hátha sikerül megtudnom, hol látható eredetiben az épület. Végül, kisebb kutatómunka eredményeként kiderült, hogy amit láttam, az az esztergomi Búbánatvölgyben levő Eredeti Fény Zen Buddhista Templom, s ennek nyomán született, majd halt el mostanáig a gondolat, hogy el kell menni oda. Az M5-ön vetített, majd a youtube-on felfedezett felvétel büszkeséggel töltött el, mert a hegyek karéjában álló házak magyar mesterek munkáját dicsérik.
Az alábbi videóban 17:18-tól Urbanics János ácsmester mondja el hogy szinte kizárólag facsapolással és -kötéssel, teljesen autentikus módon dolgoztak. A felvétel idején már készen volt a Dharma Terem, de épp épült a Nagy Buddhista Terem. A videóban némi ízelítőt kapunk ennek a ma már különlegesnek nevezhető ácsolási munkának a mikéntjéből, azt is tudnunk kell, hogy így készültek a múltban, készülnek a jelenben is a tradicionális házak.
Az építéshez szükséges anyagokat - ezt már a wikipédiás szócikkből lehet tudni - "a világ különböző részeiből szállították a helyszínre, például a tetőcserepeket Dél-Koreából, a vörösfenyő gerendákat Oroszországból."
Megérkezésünkkor szemből közeledett a hely megálmodója, akit korábbi nyomozásom során a neten már láttam. Fogadta köszönésünket, s azonnal jelezte, hogy mindjárt jön valaki, akivel beszélhetünk, ő épp siet, mert hamarosan kezdődik egy szertartás. Egy pillanat múlva ki is lépett az ajtón egy fiatal nő, akivel barátságos beszélgetés alakult, aminek során kiderült, de a wikipédia is ismerteti, hogy a következő 10-15 évben további bővítés és átalakítás várható: új konyha- és lakóépület, a Vallások Harmóniájának Terme, egy sztúpa, templomkapu, harang- és dobtorony megépítése, ill. a kert átalakítása, amelynek eredményeként a közösség számára még a mostaninál is több zöldség, gyümölcs, fűszer- és gyógynövény termesztése válhat majd lehetővé. Sőt, a terv része, a templom mögötti domboldal teraszosítása és egy tó kialakítása a völgyet átszelő Csenke-patak mentén.
Míg beszélgettünk, érkezett egy idősebb hölgy. Nem először járhatott ott, sietve lerúgta cipőjét és bement, gondolom a szertartásra.
Amikor azt említettem, hogy valamiféle hazaérkezés-érzésem támadt a békés környezetben álló épületek láttán, fiatal beszélgetőtársam megnyugtatott, ez nem véletlen: aki oda elmegy, s nem csak elhalad mellette, annak köze van vagy volt mindahhoz.
Körbejártuk az épületeket, kicsit eltávolodva tőlük a körülöttük levő kertet, a fűszerkertet is szemügyre vettük. Az ebre, akit vittünk magunkkal, már korábban felcsatoltuk a pórázt, nehogy kíváncsiságból bedugja hosszú orrát oda, ahol nem kívánatos egy ilyen örökösen szimatoló tacskóorr. A csöndet nem zavarta volna semmi, érzékelhető volt, hogy általában nyugalmas, csöndes a környék, benne a közösség állandóan és időlegesen ott lévő tagjai is, ám a kertben, nem messze az épületektől egy munkagép dolgozott. Bár nem kérdeztünk rá, feltételezhetően a hallott bővítést készítette elő. Bár az épületek tökéletesen koreaiak, a kert, a növényzet korántsem. Az bizony igazi, itthoni, valahogy egészen más, mint a koreai: lágyabb, simogatóbb.
És nemcsak a nyolc hektáros kert, hanem az azt körülvevő táj is csodálatos, így május elején különösen szép, hiszen minden zöld és illatos, hol a bodza, hol az arrafelé nagy számban magasodó akácfák virágainak illatát hozza a szellő. A munkagép zaja ellenére olyan nyugalmat, sőt majdnem templomi áhítatot éreztünk, hogy óhatatlanul egészen halkan beszéltünk. Úgy tartjuk, hogy a Pilis a Föld Szívcsakrája, a helyszínválasztás tehát tökéletes hátteret ad az elvonuláshoz, amelyben a tiszta tudat elérése felé igyekezhetnek szerzetesek és világiak egyaránt. Mert bárkit, aki tiszta lélekkel érkezik, örömmel fogadnak az egynapos, bevezető elvonulásra, vagy a hosszabb, haladó elvonulások bármelyikére. A részvételnek nincs akadálya, csupán a közösség szabályainak elfogadása és a szigorú napirend betartása szükséges, kezdve azzal, hogy a templom teljes területén tilos a hús-, az alkohol- és a drogfogyasztás. De akár segítőként is érkezhetünk, természetesen előzetes megállapodás után, aminek során a zen gyakorlása és az amúgy is elengedhetetlen, mások segítése, azaz jelen esetben a közösség érdekében végzett feladatok elvégzése együttesen támogatja a bódhiszattva úton való elindulást.
A templomot Csong An Szunim apát hozta létre, aki hat évet töltött Dél-Koreában a koreai Csogje-rend hetvennyolcadik pátriárkájának és a nemzetközi Kwanum Zen Iskola létrehozójának Szung Szán Heng Von Dészonszánim zen mesternek tanítványaként. Ő adta tanítványának a Csong Am nevet, aminek jelentése tiszta szem. 1999-ben kapta meg mesterétől a felhatalmazást a tanításra. Hazatérve Magyarországra tanítani kezdett, majd 2000-ben a szerzetesek számára nőtlenséget előíró Csogje-rendből átlépett a Taego-rendbe, amelyben elfogadott hogy a szerzetes párkapcsolatban éljen. 2003-ban született meg benne a templomépítés gondolata. Ehhez a dél-koreai állam és az ottani közösségek komoly szellemi és anyagi segítséget adtak. Azonban, ahogy a szórólapjukon is felhívják erre a figyelmet, intézményes támogatást sem Dél-Koreából, sem Magyarországról nem kapnak, tehát a templom működtetését magán adományokból és az adó 1%-ból biztosítják.
Ami Dél-Koreából és Dél-Koreáról a világ nyugati felére eljut, a hallyu által közvetített filmek, gasztronómia és a hagyományos kultúrának egyes elemei, azokben alig van nyoma annak, amiről az alábbiakban szólok. Koreában az ősidőkben a sámánizmus volt az uralkodó, sőt egyedüli vallás, amelynek foszlányai még megjelennek a mai életben is. Aztán az idő haladtával átvette a helyét a buddhizmus, amelyet a 11.-13. században egyre inkább kiszorított - előbb a magasabb osztályokban, majd a köznép körében - a (neo)konfuciánus filozófia, amennyiben azt filozófiának lehet tekinteni. Vallásnak semmiképpen. A Csoszon államalakulat, élén a királyokkal, mind a sámánizmust, mind a buddhizmust - amelynek ugyan egyes elemei, ahogy a taoizmusé is, bekerültek a neokonfucianizmus eszmerendszerébe - tiltották, büntették, politikai befolyásukat megszüntették, anyagi javaikat elvették. Így azt is mondhatjuk, hogy Korea valójában vallás nélkül élte életét több mint ötszáz éven keresztül, legalábbis hivatalosan.
A buddhizmus helyébe a konfuciánus eszmerendszer lépett, amelynek okát a Korjo időszakának egyik nagy tudósa, Cshö Szungno így fogalmazta meg: "A buddhizmus gyakorlói a lelki művelést tartják alapelvnek. A konfucianizmus követői pedig az állam irányítását. A lelki művelés a túlvilág számára becses, de az állam irányítása a jelen feladata. A jelen pedig itt van, míg a túlvilág nagyon messze. Hogy lehet az, hogy nem rossz feláldozni a jelent a messziért?" Ez a gondolkodás, és persze a merev konfucianista államvezetés uralta azután a Csoszon-érát. Lazítás csak a 18. század végén kezdődött. A mai Dél-Korea is ezt a gondolatmenetet tükrözi: az állam irányítása és a mindennapi, anyag alapú lét felülírja a spiritualitást; az ember lelki és szellemi fejlődése nem lényeges, ennél sokkal fontosabb a betagozódás a társadalomba, amely beton szilárdságúan rögzíti az átjárhatatlan, sajátos kasztrendszert, a nem érdemek, hanem a származás és anyagi javak birtoklása alapján felállított hierarchiát.
Pedig a koreai buddhizmusnak jelentős szerepe van a kelet-ázsiai buddhizmus egészében, mert kísérletet tesz a mahájána buddhizmusban tapasztalható ellentmondások feloldására. Ma leginkább a szon ág jellemzi, amit főként a hagyományos koreai buddhizmus elsődleges képviselőjének tekintett Csogje-rend képvisel. A Koreai Köztársaság megalakulását követő évtizedekben az országban a buddhizmus helyzete hullámzó, de a kormányzat részéről nagyobb részben elutasított volt. "Az utóbbi években a buddhizmus kulturális és spirituális újjáéledése figyelhető meg, a követők növekvő számával." A 2015-ös népszámláláskor a lakosság 15,5%-a vallotta magát buddhistának. Amint a wikipédián olvasható, "a koreai szerzetesi képzési rendszer a nyugati aspiránsok növekvő számával néz szembe."
Azt gondolom, örömünkre szolgálhat, hogy honfitársunk, Csong An Szunim, valamikori aspiráns, már régóta maga is mester, akinek eddig három tanítványa kapott dharma mesteri címet - Papp Ádám, Marthy Barna és dr. Orosz Ádám -, Európában egyedüliként hozott létre zen buddhista templomot, azaz a Pilis csodálatos, oltalmazó és segítő ölelésében felépített templomban lehetőséget ad az arra vágyóknak, hogy a zen által elérjék a tiszta tudat állapotát.
