A bezárkózott országban a katolicizmus ijesztően idegen volt, az uralkodó pedig, mint idegen hatást elutasította. Ám ennél fontosabb volt a katolicizmus - az országban elsőként megjelenő keresztény irányzat - tiltása amiatt, hogy egészen más alapokra helyezte volna a társadalmat, mint a konfuciánus eszmerendszer. A Csoszon-korszakbeli
Bárki, aki egy vagy több, nagyjából hiteles szaguk, de akár a fúziós szaguk valamelyikét megnézi, nem tudja nem észrevenni az azokban megjelenő egyik legszembetűnőbb vonást, miszerint származási alapon meghatározott és szinte példátlan az attól való eltérés - a társadalmi osztályok közötti átjárhatóság. Európában közismert az indiai kasztrendszer, de sokkal kevésbé szembesülünk azzal, hogy ugyanez, valamelyest más formában ugyan, de meghatározó volt a történelmi Koreában is. A szagukok nem rejtik el, de természetesen nem is emelik ezt ki, s ha a főhős történetében a konfliktus részben ennek a kasztrendszernek következménye is, ennek direkt módon való megfogalmazása nem történik meg. Sőt, éppen hogy arra alapozzák a történeteket, hogy milyen módon lépte át a főszereplő azt a társadalmi osztályt, amelyben született. Akár a nálunk sokak koreai érdeklődését elindító sorozatok is jól példázzák ezt.
The Book of Fish - a két főszereplő
Ezek történetek épp azért váltak olyan kedveltté, mert ezt a kőbe, azaz az emberi agyakba elültetett szabályt erősítik a nagyon ritka kivételekkel. Jang-geum, a bűnös lánya, aki saját tehetségének és kitartásának eredményeként nő létére a király orvosává lett; Dong-ji, aki a mélyen megvetett mészáros-kasztból, ráadásul apja és bátyja lázadása miatt maga is halállal büntetendő gyermekként a királyi palotába kerülve futkos a palotában, s felszabadultan váltja meg ott a világot, mintha az amúgy pontosan tudott merev szabályok nem is léteznének, hogy azután a király legkedveltebb ágyasává - majdnem királynévá - emelkedve kilépjen a konfuciánus alapokra helyezett hierarchiából - mindkét történet látványosan hány fittyet a valóságnak. A néző, legyen az koreai vagy éppen a nyugati világban élő, ilyenkor meghatottan tapsol: lám, milyen nemes volt a szép koreai világ. Pedig, nem. Ha hinni lehet egyes állításoknak, meg persze, ha elfogadjuk azon szagukok igazságát, amelyek valamilyen korábban élt valós személy történetét éneklik meg, egyszer-egyszer némelyik király magas tisztséget adományozott alacsony osztály, kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagjának, ám azt az összes frakció óriási tiltakozása és felháborodása kísérte.
Érthető tehát, hogy a katolicizmus milyen fenyegetés lehetett a Csoszon-korban. Ehhez még szükséges hozzátenni - ez az, amiben Korea egyedülálló a világon -, hogy a katolikus hit Koreába nem misszionáriusok által jutott el, ezért a katolikus egyház saját hierarchiája kezdetben nem érvényesült, így a katolikussá válók a krisztusi tanításokból építkeztek, ami jóval ijesztőbb lehetett az események szemlélői, a hatalom birtoklói számára, mint a katolikus egyház saját, évszázadok alatt jól kikristályosodott rendjének meghonosítása lett volna, hiszen így ellenőrizhetetlen módon terjedt a "métely". A szeretet és az egyén önnön jósága alapján egyforma megbecsülésben részesülő cshonmin (kitaszítottak rétege) tagja és egy jangban (nemes) azonos értékű lenne? Ez elfogadhatatlan. És emellett eltörpül az a vád, miszerint a katolikusok üldözésének oka, hogy nem tartják az ősi szertartásokat.
Ennek következményeként a 19. századi Korea történetében a katolikusok közül sokan váltak mártírrá. Még 1866-ban is üldözték őket, országszerte 8000-et öltek meg közülük.
A katolicizmus végül jóval később vált elfogadottá, s ebben állítólag szerepe van annak is, hogy a katolikus egyház vállalta a szinkretizmust.
Érdemes eltűnődni, milyen kevés olyan sorozat és film készül Dél-Koreában, amely egyáltalán szót ejt az ott élő keresztényekről, legyen az katolikus vagy protestáns. Elenyésző. A 18. században a katolicizmust betiltó Jongdzso király alakja mostanáig nem kevesebb, mint 15 szagukban jelenik meg, a sorozatkedvelők már kívülről fújják, hogy ez a nagyon emberséges uralkodó volt az, aki a saját fiát, Szado herceget egy rizsládába záratta vélt összeesküvés miatt, a fiatal trónörökös pedig nyolc nap után persze éhen is halt a ládába zárva. Bár szerintem inkább szomjan. De Jongdzso királynak valóban voltak említésre méltó pozitív cselekedetei, mint pl. az oktatás, a kereskedelem fellendítése, s ő volt az, aki már ifjan látta, milyen káros az ország számára a hatalomért bármire képes noron és szoron frakció szüntelen viaskodása. De arról nem esik szó, hogy a lelkek emelkedését szolgálni képes katolicizmust, mint ördögi gyakorlatot 1758-ban betiltotta.
Pedig az országban, a legutóbbi felmérések szerint is 15% körül van a magukat katolikusnak vallók aránya, miközben a protestánsok - a protestantizmus a 19. század végén, elsősorban amerikai misszionáriusok révén terjedt el - 19%-kal képviseltetik magukat, míg a vallástalanok és ateisták aránya 52%.
A katolicizmus térhódítása engem leginkább abból a szempontból érdekel, mennyire jellemezte, ill. jellemzi a krisztusi szeretet a népességet. Nem szándékozom belekotorni abba a nehéz kérdésbe, hogy bármerre a világban akár a magukat katolikusnak, akár protestánsnak vallókban rezeg-e valódi szeretet, ahogy azt sem lehet megválaszolni, csak bennük él-e Krisztus tanítása, megvan-e, és milyen mértékben van meg ez a szellem a nem keresztény emberekben: ezek a kérdések természetesen megválaszolhatatlanok.
A katolikus hit terjedésének szokatlan formája azonban azt jelzi, a Csoszon-korban jelen voltak a társadalomban azok, akik belső igény alapján keresték a vitatható értékű neokonfuciánus filozófia helyett azt a kapaszkodót, amely az emberi lét magasabb rendű megélését teszi lehetővé: a szeretet általi emelkedést. Úgy vélem, a jelenben is vannak számosan, akik számára ez a meghatározó, s nem elsősorban azok, akik pl. a szórakoztatóiparban tevékenykedve előszeretettel viselnek keresztet a nyakukban.
The Book of Fish - a fiatal halászt játszó színész és a rendező
A poszt megírásának apropóját az idei Koreai Filmfesztivál egyik filmje adta. A "The Book of Fish" című vadonatúj, 2021-ben bemutatott alkotás egyik főszereplője Csong Jakcson , aki az előbbiekben említett Jongdzso király unokája, Szado herceg fia, Csongdzso néven uralkodó király idején fejtette ki tevékenységét. A pasas családja többszörösen érintett volt a koreai katolikusság létrejöttében. Legidősebb bátyja annak a Yi Bjeoknak a nővérét vette feleségül, akinek vezető szerepe volt az első koreai római katolikus közösség megalapításában. Az egyik öccse, Csong Jakcsong az első katolikus közösség vezetője lett. A legfiatalabb fiú, Jagjong korának egyik legnagyobb koreai gondolkodója volt, nagy hatású művei filozófiáról, tudományról, kormányzati elméletekről szóltak, közeli bizalmasa volt a királynak, s nem mellékesen egy kicsit talán katolikus volt. Ám a katolikus vallást élete első felében elutasította: egyik megbízatása épp az volt, hogy rábírja valamelyik tartományban az ott élő katolikusokat a hitüktől való eltávolodásra és az ősi szertartások végrehajtására - hiába. A király halála után, utódja, a gyermek Szundzso király helyett uralkodó régens királynénak, vagyis Jongdzso király özvegyének egyik első dolga volt támadást indítani a katolikusok ellen. Ennek esett áldozatul Csong Jakcsong, s bár róla - Jakcsonról - azt derítették ki, hogy nem katolikus hívő - legalábbis nem sikerült rábizonyítani hogy az -, biztos, ami biztos, a harmadik fiúval, a tudós Jagjonggal együtt száműzetésbe küldték. A legfiatalabb testvér, a tudós férfiú egyébként több koreai sorozatban megjelenik, köztük a Sungkyunkwan Scandal címűben is, a rokonszenves, nyugati kultúrában jártas tanár alakjában. És akkor még nem szóltunk a család nőtagjainak a katolikusság kezdeteihez való kapcsolódásáról.
Csong Jakcson száműzetése idejének java részét a Hükszan szigeten töltötte - a film életének erről az időszakáról szól. A tudós a szigeten találkozik a fiatal halásszal, aki egy jangban ágyasától született, azaz a gazdag nemesi család által el nem ismert legény, ám apja elismerését szorgalmas tanulással kiérdemelni vágyik. Némi huzavona után - a halászlegény idegenkedik a nyugati kultúrával megfertőzött tudóstól - egyezség születik kettőjük között. A tudós a kunfuciánus filozófiát tanítja a halásznak, az pedig cserébe a halakkal kapcsolatos fantasztikus tudását osztja meg a tudóssal, aki végül ebből egy remek, korában példátlan szakkönyvet kanyarít. Az ő katolikussága ugyan vita tárgya, ám a film mégis képet ad a katolicizmussal kapcsolatban a 18. század elején uralkodó vélekedésről.
A film több vonatkozásban is élmény volt. A látvány elragadó annak ellenére, sőt, talán annak köszönhetően, hogy fekete-fehér filmet látunk: a sziget és körülötte a tenger csodaszép keretbe foglalja a történetet. A valamelyest nyitott gondolkodású tudós és vele szemben a konzervatív halász kettőse végig megmaradt a könnyű befogadhatóság szintjén. A súlyosabb jeleneteket jó érzékkel oldják a könnyedebb, humorral meghintett jelenetek. Nem ok nélkül jó ez a film, hiszen rendezője az a Lee Joon-ik - nem tudom a névátírást -, akinek több figyelmreméltó munkáját láthattuk, amelyek közül feltétlenül ki kell emelni a "The King and the Clown" című nagyszerű alkotást.
A film trailere:
Mindenesetre érdekes lenne tudni, hogy abban az országban, amely a világon a negyedik legtöbb szentté avatottal büszkélkedhet, hányan vannak azok, akik a konfuciánus maradványok még ma is kínzó korlátaitól szenvednek; az anyag ereje dacára emelkedni képesek. Ezután pedig el lehet tűnődni, nálunk vagy bárhol a világban - katolikusok és nem katolikusok - hányan képesek emelkedni a média által folyamatosan sulykolt, anyag által a mélybe húzni igyekvő szándék ellenére. Bízzunk benne, hogy egyre többen.
