Az Everglow c. 2021-ben bemutatott koreai mozifilm egy többrétegű mondanivalót hordozó alkotás. A csak Jejura jellemző, egyedi atmoszférába vezeti el a nézőt, közel hozza a szigetet leginkább képviselő haenyeókat, életük nem mindennapi nehézségeinek bemutatásával. Megrajzol egy olyan halk és rendhagyó szelíd szerelmet, amely ritka, de létező: egy idősödő Jeju-i asszony és egy fiatal szöuli férfi között megszülető érzést annak méltó bizonyítására, hogy a kor, a regionális különbség lényegtelen, a valódi szerelem ettől független. A szerelem nem törődik a realitásokkal, csak megszületik.
A film egyik főszereplője a Koreai Köztársaság legnagyobb szigete, a félsziget déli részén: Jeju. Nem arról a Jejuról beszélek, amely az elmúlt évtizedekben a nászutasok annyira felkapott úticélja volt, hogy az üzletet mindig oly előszeretettel szem előtt tartó koreaiak egész iparágat hoztak létre a jobb sorsra érdemes szigeten. Még csak nem is a Halla hegy Jejujára, amelyre a természetkedvelő, s egyben teljesítménykényszert érző ifjú és idős koreaiak oly lelkesen rontanak fel, majd elégedetten ereszkednek le azzal a jóérzéssel lelkükben, hogy ezt is kipipálhatjuk, fent voltunk. Sokkal inkább az egyedülálló természeti szépségeiről, a szárazföldi Koreáétól különböző kultúrájú, múltú, a félszigeten élőkétől sokban különböző mentalitású lakóiról nevezetes földdarabról.
A másik főszereplő Jin-ok (Go Du-shim), a haenyeo, azaz egyike azoknak a Jejun élő búvárnőknek, akik akár harminc méter mélyre merülnek a tengerben, több mint három percig tartják vissza lélegzetüket, miközben begyűjtik, amit a tenger kínál: kagylókat, tengeri sünöket, polipokat, tengeri csigákat, hínárt és a nagyon népszerű és drága abalonet. Jin-ok egy erős, keménynek tűnő asszony, aki derűsen beszél a munkájáról és magáról, aztán elbizonytalanodik, mert ott lebeg benne a gondolat, hogy öreg. S talán ennek a gondolata nemcsak az eltelt nehéz éveknek szól, nem is csak élete tragikus időszakainak, hanem a fiatal férfi, Kyung-hoon (Ji Hyun-Woo) iránti érzései képtelenségének is. Főszereplő még Kyung-hoon is, aki gyengéd szeretetével Jin-ok mélyhegedű szólamához a meleg és halk kísérőzenét játssza. Mondom ezt anélkül, hogy alábecsülném.
Bár a filmben is elhangzik, meg kell említeni, hogy Jejun a búvárkodás mestersége anyáról lányára szállt, azaz generációkon keresztül űzték ezt a foglalkozást. A család megélhetése függött ettől, különösen az olyan esetekben, amelyet a filmben is látunk, legalábbis sejthetünk. Egy ki tudja miért, éveken át magatehetetlenül fekvő, ellátásra és ápolásra szoruló férj vagy talán apa mellett az asszony válik az egyedüli családfenntartóvá. Ezek fényében kell értelmezni az egyik tragikus eseményt, amely a főszereplő Jin-ok életét beárnyékolja.
Közben érdemes figyelni a búvárnők összetartó közösségének mindennapi tevékenykedéseit. Így például azt a sokat eláruló jelenetet, amikor a napi merülések termését válogatják. Azon már sokan nem is csodálkoznak, hogy ezek a nem fiatal asszonyok gond nélkül guggolva végzik a válogatás időigényes feladatát, ezt megszokhattuk a keleti embereknél. Ám ők a kimerítő, akár hét órán át tartó merülések után még bírják erővel ezt a munkát is, vidáman beszélgetnek és énekelnek közben, a közéjük vetődött fiatal fickó pedig csak nézni tudja őket, követni nem. Később annak is szemlélői lehetünk, hogy mindezek után a nők hazatérve, pihenő nélkül látnak neki az otthoni főzésnek, egyebeknek. Jin-ok-ra pedig még a haenyeo-iskola tudásra szomjazó tanulóinak oktatása is vár, amit humorral és okosan végez.
Miután 1945. augusztus 15-én Japán megadta magát, Korea felszabadult a 35 évig tartó japán megszállás alól. Koreát a 38. szélességi körnél megosztották, az északi terület a Szovjetunió, a déli az USA felügyelete és befolyása alá került. A déli ország(rész)ben az amerikaiak 1945 szeptemberében katonai kormányt hoztak létre, de mivel az egyeztetések során Nagy-Britanniával és a Szovjetunióval nem sikerült konszenzusra jutni, az USA az ENSZ elé vitte a koreai kérdést. Az ENSZ határozatát, amely 1948. május 10-re általános választást rendelt el, a Szovjetunió Korea északi részére vonatkozólag elutasította. A választásokat így csak a déli országrészben tartották meg. Jeju lakosai már egy évvel a választások előtt tiltakozásba kezdtek. Ezeket a tiltakozó akciókat a rendfenntartók véresen leverték. Jeju a japán megszállás idején a legaktívabb résztvevője volt a koreai függetlenségi mozgalomnak, amely - egyes említésekből erre lehet következtetni - így már eleve baloldali érzelmeket ébresztett a Jeju-i lakosság nagy részében, hiszen az ellenállásban hasonlóképpen jelentős szerepet vállaltak a koreai kommunisták, hátuk mögött Kínával. Elég megemlíteni, hogy a nálunk Kim Ir-szen (Kim Il-sung) néven ismert észak-koreai vezető, a Kim-dinasztia megalapítója érdemeinek felsorolásában mindig élen állt az ellenállásban való szerepvállalása.
1948. április 3-án a Dél-Koreai Munkáspárt 500 gerillája és 3000 szimpatizáns támadást intézett egyebek közt a sziget 24 rendőrőrse ellen, amelynek során 30 rendőrt - többségük együttműködött korábban a japánokkal - megölt. A felkelőkkel békés tárgyalás útján nem sikerült megegyezni, így a harcok folytatódtak. A május 10-i választásokig 214 ember halt meg. A választáskor sokan megtagadták a szavazást, sokan a hegyekben bújtak meg az erőszakos szavaztatás elkerülésére, teljes volt a zűrzavar. A választást követő napon az amerikaiak még erőteljesebben avatkoztak be a Jeju-i helyzetbe: haditengerészeti blokádot állítottak fel annak érdekében, hogy a szárazföldről ne juthassanak Jejura szimpatizánsok.
A szigetre rendelt Koreai Rendőrség Tizennegyedik Ezrede fellázadt, mivel nem akarták megölni Jeju népét, így a szárazföldi Yeosu városára és annak környékére is átterjedtek a harcok. 1948. november 17-én Syngman Rhee (Li Szin-man) hadiállapotot hirdetett a lázadás leverése érdekében. Ezt követően a Koreai Köztársaság rendőri erői háborús bűnöket követtek el: kegyetlenül gyilkolták a lakosságot, rengeteg volt a nemi erőszak. 1949. január elsején a gerillák offenzívát indítottak a rendőrség ellen, a rendőrök a hegyekbe szorították a gerillákat, ahol aztán folytatódtak az atrocitások: 2345 gerillát és 1668 civilt öltek meg. A felkelés végére Jeju a Koreai Köztársaság fennhatósága alá került.
A felkelés történetéhez tartozik, hogy a koreai háború kezdetén a déliek a feltételezett baloldaliak megelőző letartóztatása során Jeju lakosai közül ezreket vettek őrizetbe, majd a dél-koreai haditengerészet magasrangú tisztviselőjének utasítására a helyi rendőrség a legveszélyesebb csoportokba soroltakat kivégezte. Mire mindez befejeződött, a sziget falvainak több mint kétharmada megsemmisült, mert felégették, becslések 14 és 30 ezer közé teszik a halottak számát. A kegyetlen mészárlásokért mindkét fél felelős, de a történészek szerint a dél-koreai kormány által a tüntetők és lázadók elnyomására alkalmazott módszerek különösen kegyetlenek voltak. Mintegy 40 ezren hagyták el a szigetet és menekültek Japánba. A felkelést évtizedekig említeni sem volt szabad, az utóbbi időben kezdődött meg a történtek kutatása, a kormányzat részéről a bocsánatkérés. A teljes feltárás még várat magára, mert a valósághű képhez távolabbról kell szemlélni az eseményeket. Sok koreai ember - jogi aktivista, ill. az áldozatok családtagjai - állítják, hogy a történtekért felelős a dél-koreai antikommunista, jobboldali politikai erőkön túl az USA is, várják azt az időt, amikor az amerikai elnök Jejura látogat, elismeri a mészárlásokban való felelősséget és bocsánatot kér.
A koreai nyelvben lévő több tiszteleti szint magyarban nem adható vissza, ráadásul ilyen szempontból a közvetítő nyelv, az angol eleve akadálya a szöveghű fordításnak. A feliratban a tegeződéssel és magázással, ill. azok felcserélésével a két ember közötti kapcsolat változását igyekeztem érzékeltetni.
A film legfontosabb, s egyben megindító jelenetében a koreai asszony Jeju-i mondással él - 살암시민 살아지매 -, amit többféle módon lehet lefordítani. A mondás arra utal, hogy bármi történik is, az élet megy tovább, a nehézségeket el kell viselni. A magyar feliratba "Az élőnek élnie kell" változat került bele. A mondásnak a félszigeten, általánosan használt megfelelője a 살다보면 살아진다. Mivel az angol nyelvű feliratban a Jeju-i formának csak az angolosan írt fonetikus változata szerepelt, a megértéshez segítségre volt szükségem. Köszönet a mondat fordításáért Dorinának és Jjagnunnak a rendelkezésemre bocsátott két erre vonatkozó írásért: ezért és ezért, amelyek a mondás mögött megbújó mentalitás megvilágítására alkalmasak. Jejun soha nem volt könnyű az élet, de "az élőnek élnie kell."
A feliratban néhány helyen rövid magyarázatot adtam olyan fogalmakhoz, amelyek nem feltétlenül ismertek. Van azonban egy, amelyről kurta magyarázatot ad ugyan a felirat, de sokkal többet érdemes tudni róla. Ez a Yeoungdeung Halmang (Yeongdeung Halmang), aki a szél és a tenger istennője a Jeju-i emberek szerint. Ez az istennő minden évben, tél és tavasz határán megérkezik Jejura, két hetet tölt ott, majd az U szigetre (Jeju északkeleti oldalán elterülő kis sziget) költözik át. Ebben a két hétben kell tehát az embereknek Yeongdung Halmang kedvében járniuk, ami nem könnyű, mert szeszélyes és veszedelmes. Érkezésekor delfinek kísérik, s ha boldog, magvakat hoz magával, amelyeket szétszór a földeken, halakkal és egyéb, tengerben élő állatokkal népesíti be a part menti vizeket. Távozásakor az időjárás jelzi, hogy az évben bőség vagy ínség várható. Védelmezője a halászoknak és a haenyeóknak. És ez még mindig kevés, ezért azoknak, akiknek az érdeklődését sikerült felkeltenem, azt ajánlom, hogy kattintsanak: a linkelt írásban még további, nagyon izgalmas információkhoz juthatnak az ősi, Jeju-i hitvilággal ill. a Yeongdeung Halmanghoz fűződő mítoszokkal kapcsolatban.
A filmben többször felhangzik az a fütty, amelyet a búvárnők hallatnak, amikor a víz színére érkeznek. Az erős hang kíséretében szabadulnak meg az elhasznált levegőtől, s töltik fel újra tüdejüket. A színésznő fáradságos munkával tanulta meg, de végül a filmbe nem az ő füttye, hanem egy valódi haenyeóé került bele.
Go Du-shim közel 70 évesen játszotta el a búvárnő szerepét. Ő egyike a legelismertebb idős koreai színésznőknek, hétszer nyerte el a legmagasabb, színésznek járó díjat, a Daesangot. Megtisztelő feladatnak tekintette a szerepet, külön öröm volt számára azért is, mert maga is Jeju szülötte, s a családjában voltak haenyeók. A szépséget és fiatalságot minden fölé helyező Dél-Koreában vállalta az elemek által megviselt külsővel való megjelenést, a cserzett, barna bőrt, a kezeletlen hajat, a hétköznapi öltözékeket - mindezek elengedhetetlen kellékei voltak a szerepnek -, s mint talán sokan látni fogják, így is szépséget árasztott magából, a lélek szépségét. Ji Hyun-woo méltó társ a fiatal férfi szerepében. Hála So Joon-moon rendezőnek és a két színésznek, kettejük jeleneteiben a finom, pasztell színek az uralkodók.
El lehet tűnődni azon, hogy a filmnek miért nem volt különösebb visszhangja. Az egyik ok nyilván az volt, hogy bemutatása belecsúszott a covid-őrületbe. A másik - szerintem legalábbis - a régről jól ismert koreai álszemérem. Még a mindenki által nagyon értékelt és tisztelt Go Du-shim sem tudta ellensúlyozni szemükben azt a megbotránkoztató ötletet, hogy egy hölgy és a nála 30 évvel fiatalabb férfi között egyáltalán felmerülhet szerelem.
Go Du-shim egy interjú alkalmával úgy fogalmazott, ez egy szerelmi történet a szívében a tenger által okozott sebekkel élő két ember között. Igaza van, de a film még ennél is több.
A film magyar felirata innen tölthető le.
Ajánlott olvasnivalók:
Egy 13 és egy 14 éves koreai lány beszámolója a haenyeóknál töltött időről és a környezet állapotáról
Egy fiatal külföldi lány élményei a haenyeók körében
Biztonságot garantáló új eszközök a haenyeók számára
"Ez a nagymama több mint 70 éves, és nem adta fel a gondolatot, hogy nő. Egy nő soha nem engedi el ezt a gondolatot, amíg meg nem hal, függetlenül attól, hány éves, és milyen nehéz is lehet az élet." - Go Du-shim a filmről és a szerepéről beszél
