Yangpyeong megye a Koreai félsziget közepén, Gyeonggi tartományban található. Mivel Szöultól autóval még egy órányi távolságra sincs, ez a szép vidék kedvelt és nagyon sokak által látogatott. A nagyvárosból sokan jönnek ide hogy élvezzék a természeti szépségekben bővelkedő környezetet.
Yangpyeong település (양평) a Namhangang, Bukhangang és a Yongmunsan összefolyásánál található. A kép napkeltekor készült, a fotós Robert Koehler.
A megyében található Jipyeong-ri, amelynél a koreai háború egyik nagyon nevezetes csatája zajlott 1951 februárjában.
A Yangpyeongban felépített angol faluban kicsik és nagyok tanulhatják meg anyanyelvi szinten az angol nyelvet, anélkül hogy szülőhazájukat elhagynák.
A videóban az iskoláskor előtti oktatásban résztvevő 5-7 éves kicsi koreaiak láthatók.
Yangpyeong közvetlen közelében, a Han folyótól néhány kilométerre találhatjuk a Yangpyeong Vadvirág Arborétumot. A kertben jópofa szobrok, kis tavak és festői helyek mellett a Tteodeureongseom szigeten lévő üvegházban trópusi növények is láthatók.
A park területén működő oktatóközpont bemutatja a mintegy 200 veszélyeztetett vadvirágfajt, a kert egyik részén 50 gyógynövény látható.
A hely csúcspontja a gyerekek számára készült nyári szánkópálya.
Most különösen aktuális a Yangpyeong Sledding Park, ahol három lejtőn, egy 180, egy 150 és a gyerekek számára készült 60 méter hosszú lejtőn lehet lecsúszni.
A megyében, a Yongmunsa hegyen található a Silla Királyság időszakában épült Yongmunsa templom. Sejong király uralkodása idején felújították, majd a templom a koreai háborúban megrongálódott. Most három épületből áll: nagyterem, daeungjeon és harangtorony.
A templom mellett látható sztélé és sztúpák.
A Yongmunsa templom híres gingko fája ezeregyszáz éves, és több mint 60 méter magas, Korea 30-as számú védett természeti értéke, amelyet a legenda szerint Uisang buddhista szerzetes ültetett.
Ősszel
és télen.
Yangpyeong közelében művészeti falu létrehozását tervezik, az építés 2015-ben fejeződik be, az átadás 2016-ban várható. Yangpyeong százezer lakosú városában mintegy 700 művész él.
Mit lehet még tenni Yangpyeongban? Például siklóernyőzni!
Az elhagyott vasúti pályán pedig biciklizni lehet. 15 kilométeres sebességgel lehet haladni, az útvonal 3,2 km hosszan vezet, festői tájban gyönyörködhet a vállalkozó szellemű látogató.
Tavasszal tartják az Eper Fesztivált, a rendezvényen lehetőség van eperszedésre, és hagyományos játékok játszására. A vidéken a környezetbarát epertermesztés eredményeként édes és vitaminokban gazdag gyümölcs terem.
Télen a befagyott tavon rendezik a Yangpyeong Icefish Festivalt.
Yangpyeong ötnapos piacának hangulatát érezhetjük a tíz nappal ezelőtt készült felvétel jóvoltából.
Meg lehet szállni itt...
... vagy itt. Sátor, amiben minden kényelemben részünk lehet. Részleteket itt olvashattok.
Ari Arirang címmel rendezett előadást, vagy ahogy hirdették, rendhagyó előadássorozatot a Koreai Kulturális Központ a magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulója alkalmából. Ennek keretében 2014. január 15-én délután elsőként egy előadást hallhattunk az Arirang történetéről. Az Arirang (아리랑) egy koreai népdal, amelyet szinte második nemzeti himnuszuknak tekintenek a koreai emberek. Az előadás során megtudhattuk, hogy voltaképpen nem egy népdalról van szó, hiszen több mint háromszáz dallamváltozat létezik, a szövegváltozatok száma pedig többezer, miközben az arirang szó jelentését senki nem tudja. A dalokat a refrénben énekelt "arirang" szó fogja össze.
A refrén kottája.
Az Arirangot az UNESCO 2012. december 5-én felvette a szellemi világörökség listára. Ennek nyomán Mungyeong város nemzeti Arirang Múzeumot készül építeni. "Sok külföldi szeretne többet találni az Arirangról, de alig van hely, ahol megtekintheti az Ariranghoz kapcsolódó anyagokat és hallgathat előadásokat." mondta Mungyeong város polgármestere Ko Yun-Hwan. Jeongseon megyében szintén tervbe vették egy olyan épület létrehozását, amelyben az Ariranggal kapcsolatos kiállítóterem, előadóterem és nemzeti Arirang kutatóintézet működhet majd.
Az arirang dalok legtöbbje azt fogalmazza meg, milyen nehézségekkel néztek szembe a szerelmesek a hágón átkelve, miközben egymáshoz igyekeztek. A széles körben, Korea határán túl ismert változat a legegyszerűbb, hajlításokat alig tartalmaz, ez az un. szöuli arirang, amely viszonylag új. Ennek dallamát Na Woon Gyu 1926-ban készült Arirang című filmje vitte sikerre.
Az arirang a különböző történelmi időszakokban különböző szerepet töltött be a koreai nép életében. Ebben a videóban koreai emberek beszélnek arról, mit jelent nekik a dal.
A gyerekek már az elemi iskolában tanulják.
A legnépszerűbb változatok:
Jeongseon Arirang - több mint 600 éves (정선 아리랑, Jeongseon megye, Gangwon tartomány)
Ennek tiszteletére minden év októberének elején megrendezik a Jeongseon Arirang Fesztivált.
Jeongseon lakói nemcsak fesztivál keretében emlékeznek az arirangra. A festés megkopott, de a dal most is benne él a koreai emberek szívében.
A Miryang és a Jindo Arirangról készült ez a remek videó.
A dal népszerűségét jelzi, hogy számos dzsesszesített változat készült.
A Miryang Arirang dzsessz elemekkel vegyített változata.
A híres dzsessz énekesnő, Youn Sun Nah előadásában a Jeongseon Arirang egy szelídebb
és egy erőteljesen dzsesszesített változata.
Különlegesen finom hangzású a szintén Youn Sun Nah előadásában hallható a Gwangondo Arirang.
A k-pop szereplői is szívesen adják elő, ahogy a 2012-es Music Bank alkalmából is megtették. A CN Blue énekese, Jung Yong-hwa kezdte a dalt, majd az összes jelenlevő bekapcsolódott.
A KBS Televízió szimfonikus zenekarának előadásában.
Természetesen az arirang nem áll meg a 38. szélességi foknál, az északiak számára ugyanúgy fontos, mint délen élő testvéreiknek.
Variations on a Korean Folk Song címmel John Barnes Chance amerikai zeneszerző komponált 1967-ben egy hét percnél alig hosszabb zeneművet az 1950-ben hallott arirang nyomán. Az arirang dallamát még ez az erősen amerikai ízű műremek sem tudta elrontani.
A program harmadik részében Kim Jin-sook professzor az “Arirang” népdal kialakulásáról, történelmi hátteréről beszélt, majd előzetest kaptunk az esti előadásból...
... végül a társulat művészei segítségével együtt énekelhettük az arirang refrénjét.
Akik nem juthattak be az esti táncelőadásra, itt megnézhetik felvételről. Az Ari Arirang koreai táncelőadást a Jeongseon Arirang Színházi Társulat adta elő. A közreműködő művészek: Choi Jin-sil, Lee Tae-shim, Lee Heon-seok, Park Sae-nal, Han So-ae.
Ráadásként egy flash mob. Amiért ez a műfaj mindig érdekes és élvezetes, ebben az esetben is érzékelhető. A zene hallgatása közben figyelni lehet az arcokat.
Milyenek a sárkányok Ázsiában, és mi a helyzet a koreai sárkányokkal? Ázsiában, az európai mitológiával ellentétben nem pusztító ellenség, nincs szükség Szent Györgyhöz hasonló hős lovagokra a sárkány legyőzésére. Ázsiában jóindulatú lényként ismertek, akik gyakran közbenjárnak a bő termés érdekében, esőt hozva a földekre. A koreai sárkányok nem sokban különböznek a kínaitól, talán csak a szakálluk más. A koreai sárkány több állat jellegzetességét egyesíti magában. Eszerint a feje a tevéé, a szeme a nyúlé, az orra a disznóé, olyan szarvai vannak, mint egy szarvasnak, fülei az ököréhez hasonlítanak, a nyaka a kígyóé, a lábai a tigrisé. A sárkánynak nincs szárnya, de képes repülni.
Ez a lény a vizekben él, a folyókban, tavakban, óceánokban.
Legtöbbször sárkánygömbbel ábrázolják, amelyet a karmai között, vagy a szájában tart. Ez a Yeouiju (여의주). A kínai sárkányoknak öt, a koreainak négy, a japánnak három ujja van. A koreai karmai között forgatja a yeouijut, a hüvelykujjával tartja, ezért sokkal ügyesebb mint a japán sárkány. A yeouiju többnyire a Cintamani mintájára drágakő vagy gyöngy.
A 2013-as Szöul Lámpás Fesztiválon több sárkány vonult fel...
... 2012. január 1-jén, a két Korea határán, a DMZ közelében viszont csak ez az egy.
A koreai népi mitológia szerint a legtöbb sárkány eredetileg imoogi, amely eredetileg hatalmas kígyóra hasonlít, amely akkor válhat igazi yonggá, ha elkapta az égből aláhulló yeouijut. Más magyarázatok szerint az imoogi egy ős-sárkány, amelynek ezer évet kell megélnie, hogy teljes jogú sárkánnyá váljon.
A sárkány az irodalomban és a művészetben kedvenc téma, ezenfelül gyakran megjelenik a hagyományos koreai kultúrában: az építészetben, bútorokon, a ruhákon, díszítésekben és az ékszereken, de a buddhista templomok festett díszítésének is állandó motívuma. A hagyományos temetkezéseknél a halottaskocsin megtalálható a sárkány, amely az elhunytat a másvilágba kíséri.
Gwangju Nemzeti Múzeumban, egy 17. századi porcelánon
Ezen a 18-19. századi porcelán vázán egy négyujjú imoogiban gyönyörködhetünk.
A dobok festésén is megtalálható.
Jadekőbe faragva.
Buddhista harang díszítéseként - Goryeo időszak 1058. Dél-Korea 1166-os számon lajstromozott nemzeti kincse.
Poggyászcédulának
A yongsani - Yongsan Szöul egyik negyede - sárkány.
Sárkánnyal álmodni a hiedelem szerint a legnagyobb szerencsét jelenti.
A poszt elején emlegetett különbség a kínai és a koreai sárkányok között a szakálluk. A koreai sárkány szakállából Szöulban vásárolni is lehet.
Végül, de nem utolsósorban: egy mai sárkány, igazi, élő. Számos példánya megtalálható - persze nemcsak Koreában.
Jindo és Modo Jindo megyében, Dél-Jeolla tartománynál található a Koreai-félsziget délnyugati sarkánál. Évente két alkalommal, februárban illetve április és június közötti időszakban, nagyjából egy órára megnyílik a tenger, és 2,9 km hosszan, 10-40 méter szélességben visszahúzódik a víz, így ezalatt az idő alatt gyalogosan lehet eljutni az egyik szigetről a másik szigetre.
A tenger szétválásához természetesen egy legenda fűződik. Egy száműzött család, amely tigrisekkel osztotta meg otthonát, megelégelve a folyamatos támadásokat, tutajjal kelt át Mo szigetére. Az út végén vették észre, hogy Ppong nagymama Jindon maradt. A nagyi a tengeri Sárkánykirályhoz imádkozott segítségért, hogy újra együtt lehessen családjával. A király egyik éjjel meglátogatta álmában, és biztosította róla, hogy ha másnap kimegy a partra, tutaj nélkül kelhet át a tengeren. Sajnos a történet vége keserédes, mert bár a találkozás félúton megtörtént, a nagymama kimerülten hanyatlott szerettei karjába - holtan.
Az életrevalóbb látogatók és a helyiek egyúttal a vacsorának valót is összegyűjtik.
Kagylógyűjtés - a csoda nem tölti meg a pocakot.
Egy különleges árapály jelenség okozza a tenger kettéválását, amelyet Mózes csodája néven emlegetnek. A szigetek közötti távolságot a rendelkezésre álló idő alatt éppen meg lehet tenni. Aki késve indul, bokáig érő sárban, vagy térdig érő vízben fejezi be a zarándokutat.
A különleges természeti jelenség 1975 óta ismert, amikor a francia nagykövet, Pierre Randi beszámolt róla egy francia napilapnak.
Manapság kb. félmillió külföldi és helyi turista sereglik oda. Az eseményhez fesztivál kapcsolódik, a Jindói Tengeri Út fesztivál, amelynek alkalmával Ganggangsuwollae (hagyományos koreai körtánc), Ssitkim-gut (a halott lelkét vigasztaló sámán szertartás), deul Norae (hagyományos mezőgazdasági dalok), Manga (temetési dal), jindói kutyakiállítás, Buknori (dob produkció) és tűzijáték tekinthető meg.
Aki okos, a gyaloglás előtt teletömi a hasát.
Elég táplálónak tűnik egy ilyen sétához.
Vajon a nénik hol gyakorolnak? Csak nem a szófogadatlan unokák püfölésén tökéletesítették a technikát?
Nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is részt vesznek a fesztiválon.
A fesztivál egyik - elég ijesztő külsejű - szereplője.
A jindoi dobtánc országszerte ismert magával ragadó ritmusa és eleganciája miatt.
A kutyakiállításon a jindói dog a főszereplő. Ez a közepes méretű vadászkutya a szigetről származik, Koreában közismert hűségéről és ragaszkodásáról, valamint vadásztudományáról. A jindói dog 1936 óta része a nemzeti kulturális örökségnek, a háború óta védett.
Ez a kutya is képes arra, amire Eric Knight: Lassie hazatér c. regényében a skót juhászkutya...
... és a gyerekkel is jól elvan.
Dél-Korea elnökasszonya Park Geun-hye és egy jindoi dog.
A képen látható jindói dog a sziget egyik kis buddhista templomának lakója. A szerzetes szerint Hama rendszeresen részt vesz a szertartásokon, amikor a zarándokok vagy a szerzetesek meghajolnak, a kutya is ezt teszi. Gazdája azt szeretné tudni, vajon Hamának volt-e valamilyen kapcsolata Buddhával valamelyik előző életében.
Ide is érdemes ellátogatni, ha Jindón jártok.
A képen jól látható az út.
A Jin sziget természeti szépségekben bővelkedik...
... és mezőgazdasági művelésre rendkívül alkalmas fekete földje van.
Jin szigetén látható a koreai nemzeti örökség részét képező, 121-es számon lajstromozott Ssanggyesa buddhista templom.
Elég csinos...
A Jin várostól 8 kilométerre délnyugatra található Namjin Művészeti Múzeumot Ha Nam Ho kalligráfus alapította 2003-ban. Egy háromemeletes főépületből, és öt kiállítási csarnokból áll, amelyben koreai, nyugati festmények, kalligráfiai alkotások és szobrok - több mint 350 - van kiállítva. A gyűjtemény tartalmazza elhunyt művészek, veterán művészek, és a ma élő művészek alkotásait. Megtalálhatók itt a Goryeo celadon- és a Joseon porcelánművészet egyes darabjai. A múzeum nevét a "Namjin"-t az alapító középső nevének (Nam) és felesége nevének (Jin) összekapcsolásából alkották. A múzeum melletti kis dombon sűrű fenyves, a közeli völgyekben csörgedező tiszta vizű források, a nyugodt vidéki környezet emeli a békés múzeumi hangulatot.
A szárazföldről Jindóra hídon lehet átjutni. A híd 484 méter, Dél-Korea leghosszabb függőhídja.
Nagyrészt Jindón játszódott az "A Fish" című 2011-ben készült nagyjátékfilm, amelyben egy férfi nyomozót fogad fel felesége megtalálására. A történet Jindóra vezet, ahol a keresett nő egy sámániskolában tanul.
Jindón kijelölt területen pihennek meg a hattyúk. Ez a hely szolgál a régióban egyedüli téli és védett tartózkodási helyként.
Dél-Koreában a lakosság 49%-a keresztény, így Kelet-Ázsiában egyedül ott munkaszüneti nap december 25-e. A templomokat feldíszítik, kivilágítják, az áruházak csillogó díszekkel hívogatják a vásárlókat. Szöul belvárosa ragyog a fényektől.
A többi nagyváros, például Busan is ünnepi díszben tündököl.
Az autóbuszok...
... és a Chonggyecheon patak is karácsonyi hangulatot sugároz.
A "Hi Seoul Winter Festival" alkalmából a postások Mikulásnak, 산타 클로스 vagy 산타 할아버지 öltöznek.
A Szöul Állomás (Seoul Station) éppen megfelelő hely egy karácsonyi flash mobra.
Az ünnepre csodás torták készülnek.
Még a szegény pingvinek sem sétálhatnak Mikulás öltözék nélkül.
Az üzletek az ünnepre kínálják a stílusos kötöttárukat.
Dél-Koreában a keresztények megajándékozzák ilyenkor egymást. Korábban pénzt adtak, ma már terjedőben van a pénz helyett ajándék adományozása.
Karácsonyfát kevesen állítanak, elsősorban a keresztények és azok a koreaiak, akik korábban nyugaton éltek.
Azt nem tudhatjuk, a koreaiak a legszebb keresztény ünnep áhítatát mennyire érzik, de nem lenne rossz, egyszer a helyszínen vizsgálódni.
Az viszont biztosan tudható, hogy vannak akik december 25-én is dolgoznak. A sorozatok készítése nem tűr halasztást még ilyenkor sem. Park Yoochun az I Miss You főszerepében az ünnepen is kamera elé állt.
A két Korea határához közel, a DMZ déli oldalán, egy óriási karácsonyfát díszítenek fel, amely rendre kivívja az északi vezetés nemtetszését...
és odaátról szemmel is tartják.
Megjegyzendő, hogy az idei karácsony az első, amikor egy rámenős, avagy szemfüles utazási iroda szervezésében Észak-Koreában lehet tölteni az ünnepet. Az öt nap, négy éjszaka csekély 740 euró, de ezért az árért az ünnepi hangulatra nincs garancia.
Dél-Koreában 2011-ben készült egy mozifilm Merry Christmas, North! címmel, azonban nem valószínű hogy a forgatókönyvírónak pontos képe lett volna a testvérek karácsonyáról.
Azt kívánom a blog minden olvasójának, amit Rain: Áldott, békés és boldog Karácsonyt!
Ui.: Nem tudom megállni, hogy idetegyem kedvenc flash mobomat, bár nem koreai.
Gochang megye 670 négyzetkilométeres terület az ország délnyugati régiójában, Észak-Jeolla tartományban. A terület erdős, tengerparti és édesvízi ökoszisztémákat tartalmaz. Virágzik az öko-turizmus, a biogazdálkodás és a sótermelés. Külföldi turisták nem nagyon látogatják, pedig a 70 ezer lélekszám alatti megyében és az ott található 11 városban van bőven látnivaló. Az odatévedő utazók tapasztalata, hogy a helyi lakosok pedig barátságosak, mosolygósak.
Gochang legfőbb látványosságai a dolmenek, amelyek az UNESCO világörökségének részei. Ezek a megalitikus időkben készült kőépítmények minden valószínűség szerint temetkezésre szolgáltak. Gyakori előfordulásuk Északkelet-Ázsia, azon belül is leginkább Korea. A Föld összes dolmenjeinek 40 %-a, 35 ezer dolmen található Koreában. A Gochang autóbuszállomásról induló busszal a Gochang Dolmen Múzeumig kell utazni, itt kis vonattal lehet bejárni a 447 dolment magába foglaló területet. A múzeumban a bronzkori emlékek, a parkban egy életnagyságú makettként felépített történelem előtti falu tekinthető meg. A múzeumi belépő felnőtteknek 3000 won, a vonatozás 1000 won.
Az erőd 1543-ban, a Joseon időszakban épült, a japán megszállóktól igyekeztek megvédeni így a várost. A látogatók megismerhetik a hagyományos koreai várépítészetet, az erőd falán végigsétálva megtekinthetik a gyönyörű természeti tájat. Az erőd egész évben nyitva áll a látogatók előtt, a belépődíj felnőttek számára 1000 won. A videó megmutatja az erődöt, a környezet szépségeit, 3:25-től ízelítőt ad a pansoriból, amelynek Gochang a szülővárosa.
A Gochang Moyang Fortress Festival minden év szeptemberének elején megrendezésre kerül. Ennek keretében többek között lámpás parádén való részvételre, az ősi kormányhivatal megtekintésére van lehetőség. Sétát lehet tenni az erődfalon, ez a Dapseong Nori. A hagyományos öltözékben sétálók egyik kezükkel a fejüket fogják. A mítosz az, hogy egy ilyen módon végrehajtott séta megelőzi a láb betegségeit. Még egy séta megakadályozza bármilyen betegség kialakulását, hosszú életet biztosít. A harmadik séta biztosítja, hogy elérje a résztvevő az eget.
A fesztivál alkalmából parádét is rendeznek. Ennek egyik érdekes momentuma a kötélből font kígyó, amelynek fejénél egy gyerek üldögél, és amelyet legalább húsz férfi és nő visz a vállán.
itt a kígyó középső része
itt pedig a farkincája
A Seonunsa templom (선운사) a 6. században épült, eredetileg nagyon nagy templom volt, de a második japán invázió (1597) idején a japánok felgyújtották. Az újjáépített kolostor kisebb, mint az eredeti volt. A nagyterem (daeungjeon) épülete mögötti kis dombon kaméliaerdő található, a fák 500 évesek. A kolostor korábban 189 épületből és 89 remetelakból állt, mára 13 templomépület maradt fenn. A Seonunsa látogatható a Templestay keretében, 2-3-4 napos programok közül lehet választani. A templomhoz naponta nyolc alkalommal lehet a Gochang Intercity buszállomásról eljutni közvetlen buszjárattal, helyi autóbusszal huszonnégy alkalommal.
A kolostor télen.
A templom mögött a hegyoldalban van a Jinheung barlang, ahol állítólag Jinheung király gyakorolta az aszkézist.
Itt látható a hatalmas Maaebul, a sziklába faragott Buddha.
Gochangból érdemes kirándulni a Byeonsanbando Nemzeti Parkba, a Koreai félsziget egyetlen olyan nemzeti parkjába, amelynek hegyvidéki és tengerparti része is van. A naplemente különösen nagy látványosságnak számít, mivel ez az utolsó hely, ahol a nap lemegy Koreában. A nemzeti park területén vadon nő a Lycoris Aurea.
A Lycoris nemzetség másik faja, a Lycoris radiata azonban Gochangban is feltűnik, ahogy a videóban 0:38-tól látható.
Gochang szülötte a 20. századi koreai irodalom legjelentősebb költője, a modern koreai költészet megalapítója Seo Jeong-ju (1915-2000), írói álnevén Midang, akit öt alkalommal jelöltek irodalmi Nobel-díjra. Költészetére nagy hatással voltak a gyermekkorában nagyanyjától hallott történetek és a buddhizmus, versein eltéveszthetetlenül érződik Baudelaire hatása. Professzora volt többek között a Chosun és a Dongguk Egyetemnek. Szeretett felesége halála után, 2000 októberétől sörön kívül semmit nem evett vagy ivott, egészen 2000. december 24-én bekövetkezett haláláig. Verseiből 11 itt olvasható.
Gochang nemcsak a léleknek ad felfrissülést, hanem a testnek is: érett, puha, fekete szeder, harsogóan friss görögdinnye, frissen fogott, faszén felett grillezett Pungcheon angolna.
Ezeknek a csemegéknek a népszerűsítésére szervezik a Gochang Raspberry Wine and Food Festivalt. Ilyenkor a gazdák megnyitják a szeder mezőket a látogatók előtt, akik a mi "szedd magad" módszerünkhöz hasonlóan gyűjthetik az ujjaikat feketére színező érett gyümölcsöt.
A bokbunja antioxidánsokban, polifenolban gazdag, csökkenti a vércukorszintet, mérsékli a vérnyomást, természetes kezelést ad a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségekben és a cukorbetegségben szenvedőknek. A gyümölcs a régió legjobban jövedelmező mezőgazdasági terméke. A bokbunja meglehetősen drága, kiskereskedelmi ára 15-16 ezer won. A koreai fekete szederből készül a híres bokbunja ju (복분자주), a mélyvörös színű, mérsékelten édes gyümölcsbor, amiről azt tartják, egészséges, növeli a férfiak szexuális állóképességét. Nem tudtam eldönteni, az alábbi háromnak erre van-e a leginkább szüksége.
A bokbunja kalguksu, a kagylós tésztaleves. Lilás színe mutatja a bokbunja jelenlétét.
Aki tavasszal látogat el Gochangba, részt vehet a zöldárpa fesztiválon. Sok fotós annak kedvéért jön el ide, hogy megörökíthesse a csodálatosan szép látványt.
Lehet bámészkodni a fesztiválkor.
Az október végén érkezők a Gochang Krizantém Fesztiválon (október 22.-november 23.) 990 ezer négyzetméteren 30 millió szál arany krizantém látványában gyönyörködhetnek. De nemcsak nézelődni, hanem tevékenykedni is lehet: a hónap utolsó hetében folyik az aratás, amelyben részt vehetnek a látogatók is. A krizantém levelét, magját teákhoz, ételekhez használják fel. A fesztivál ideje alatt különböző szórakozási lehetőségeket kínálnak, például népi játékokkal, sárkányeregetéssel, virágnyaklánc készítéssel lehet ügyeskedni.
A k-pop szereplőit is aktivizálta a gochangi táj.
Gochang Environment Concoert - BAP
A Gochang megyében lévő Seonunsan Provincial Park az egyik legnépszerűbb turisztikai helyszín Délnyugat-Koreában. Bár legmagasabb pontja a Dosolsan csupán 336 méter, a hegygerincről páratlanul szép kilátás nyílik. A Seonun völgy a gomolygó reggeli köddel sem tűnik rossz helynek.
2013. május 28-án Gochangot jelölték - Korea ötödik régiójaként - az UNESCO Bioszféra Rezervátum címre.
A Ramsari Egyezmény (Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire) értelmében a Gomso öböl a vándorló vízimadarak számára védett terület. A veszélyeztetett fajokhoz tartozó keleti fehér gólya (Ciconia boyciana), valamint a Saunders sirály (Larus saundersi), és egyéb parti madarak, pl. távol-keleti póling (Numenius madagascariensis), széki lile (Charadrius alexandrinus) és a havasi partfutó (Calidris alpina) védelmét szolgálja a hely. Az árapály terület élőhelye a manila kagylónak (Tapes philippinarum) és a corb kagylónak (Cyclina sinensis).
A hely szép télen...
...tavasszal...
...nyáron...
...és ősszel
Gochangban is vannak festett falú házak...
...sőt, egészséges szexualitású lakosok, akik nem restek egyszerű, de lényegre törő graffitikkel bemutatni: Gochang sem marad el a világ más városai mögött, ami a pornográf falfirkákat illeti.
Gochangban így néz ki a naplemente.
Gochang hegyei felhőben
Gochangi daruk
Már hetek teltek el ennek a posztnak az elkészülte után, amikor egy jóbarát hívta fel figyelmemet egy hiányosságra. Mi tagadás, elkerülte a figyelmemet, hogy Gochangban egész fesztivált szentelnek a paprikának. Annak érdekében, nehogy megtévesszek valakit, most pótolom a mulasztást.
Kokdu, a lelki társ címmel a késői Csoszon dinasztia korának temetkezési szokásait bemutató kiállítás nyílt a Koreai Kulturális Központban, a kiállított tárgyak a Dong Sung Művészeti Centrum Kokdu Múzeumának féltett darabjai.
A Kokduk fenyőfából készült hagyományos koreai szobrok, melyeket a tradicionális koreai temetkezéseken a ravatalhoz rögzítenek, és hídként szolgálnak az evilág és a túlvilág között. A kiállításon látható figurák elbűvölőek, egyszerűségükben is erős hatást gyakorolnak a szemlélőre.
A figurákra a sámánizmus, a buddhizmus és a taoizmus is hatással volt, így a Csoszon dinasztia koreai társadalmának kultúráját tükrözik.
A figurák négy csoportra oszthatók attól függően, hogy milyen szerepet töltenek be az elhunyt túlvilági életében. A vezető elkíséri az utazót a túlvilágra, és segít, hogy ne térjen tévútra; az őr útja során megvédi a gonosz lelkektől; a gondviselő kiszolgálja az utazót, ha bármire szüksége lenne; a szórakoztató figurák zenélnek, táncolnak és énekelnek, így mulattatják az elhunytat célja eléréséig.
Jellemzően háromfajta sárkányformát használtak a hagyományos koreai ravatalon, ezek közül az egyik a sárkányfej-tábla. A temetési szertartáson a sárkányok feladata az elhunyt megvédése a külső veszélyektől.
Az olyan természetfeletti lények, mint a sárkány vagy a főnix, a vitalitást szimbolizálják, ezenfelül kifejezték azt a kívánságot, hogy a halott visszatérhessen minden élet forrásához, és újjászülethessen egy másik életben.
A hagyományos koreai ravatal, azaz a sang-yeo két részből áll: egy ház formájú, fenyőből készült állványzatból és a dísztárgyakból (Kokdu), mely a koreaiak élettel és halállal kapcsolatos látásmódját tükrözte.
A yeongyeo szimbolikus értelemben a halott lelkét szállító gyaloghintó, amelybe az elhunytról készült portrét és tömjén füstölőket raktak.
Évszázadok óta használják temetéseken a ravatalt, mégis nehéz megállapítani, eredetének pontos idejét. Az ezzel kapcsolatos feljegyzések 1392 és 1910 között íródtak.
Az elhunyt testét - mely a halál után hónapokig a házban maradt - a ravatalon szállították otthonától a sírjáig, így nagyon fontos eleme volt a tradicionális halotti kultusznak.
Végezetül egy nyolc és fél perces sétát tehettek a koreai Kokdu Múzeumban.
Utazásunk utolsó napját a Szöultól körülbelül 20 kilométerre északkeleti irányban levő Gangwon-do méltán híres arborétumában, a Jade Gardenben töltöttük. A kert gyönyörű és gondozott. Ahhoz, hogy szépségét megőrizze, idős koreai nők és férfiak áldozzák idejüket. Ott tartózkodásunk alatt a legváratlanabb pillanatokban botlottunk beléjük, amint türelmesen ügyködtek: gyomot irtottak, kőfalat javítottak, összegyűjtött gallyakat szállítottak el ügyes kisgépek segítségével.
Az arborétum épületében az ifjú koreai látogatók szorgosan fényképezték magukat. Ez a kert szolgált tudniillik a Love Rain, a Full House 2 és a That Winter, The Wind Blows filmsorozatok és a You Are My Pet c. film egyik helyszínéül.
Az arborétum boltja izgalmas meglepetést tartogatott: két korábbi JYJ albumot árusítottak. Kénytelen voltam megvenni őket. Hiába a YT, hiába a neten található sok kép, így mégis más. Most boldog tulajdonosa vagyok az In Heaven és a Their Rooms c. albumoknak.
A Jade Gardenbe hosszas metrózás és rövid autóbuszos utazás után jutottunk. Az egyik metróval Szöul külső részéig kellett utazni, ott átszállni egy másikra, amely inkább a mi hévünknek felel meg. Az átszállásnál megálltunk megnézni, merre kell folytatni utunkat. Az aluljáróban egy Charlie Brown Coffee Korea nevű kávézó mellett gyökereztünk le, majd be is mentünk, hogy útravalóként szendvicset vegyünk magunknak. Mialatt egymás közt, de hallhatóan tanakodtunk, melyiket vegyük, felkeltettük a pult mögött álló asszony érdeklődését. Egyre növekvő izgalommal hallgatott bennünket, aztán feltette a kérdést: magyarok vagyunk-e. Mikor igennel válaszoltunk, sőt azt is bevallottuk, hogy budapestiek vagyunk, a korombeli nő arca felragyogott. Szapora magyarázatba kezdett arról, hogy két évet töltött Budapesten egy Andrássy úti szakácsiskolában. Elmondta, nagyon szeretett itt lenni, mert nálunk nincs olyan rohanás mint Koreában, és csönd van!
Sürgősen papírt tett elénk, hogy írjuk fel rá a nevünket, telefonszámunkat és e-mail címünket, majd adott nekünk egy névjegyet. Ráadásul megajándékozott minket egy-egy telefonra ragasztható 24 karátos arany bevonatú Snoopy-matricával.
Lelkesedése a mi napunkat is bearanyozta. Jó volt magyarnak lenni, érezni hogy valaki olyan szép emlékeket őriz Magyarországról, amelyért minket, ismeretleneket is azonnal szeretettel vett körül.
Folytattuk utunkat, végül megérkeztünk a Jade Gardenbe. A szép, napsütéses időben ragyogott az arborétum. Virágok, virágzó fák, bokrok, közöttük kicsi csörgedező patakok fogadtak. A kert egyik - a fogadóépület felőli - része parkszerű, szabályos virágágyásokkal elrendezett, a távolabbi rész természetesebb, liget jellegű, néhol már inkább erdős. A látványt a virágok és a fák illata és számunkra ismeretlen énekesmadarak hangja egészítette ki. Öröm volt ott sétálni, egy-egy padra leülve élvezni a minket körülvevő természetet.
Nézzétek meg alábbi két videót. Remélem sikerült átadni valamit abból a sok szépségből, amiben részünk volt.
Nincs még egy hete, hogy lelkesen áradoztam a jejui Yakcheonsa templomról, a hely bájáról és méltóságáról, az áhítatról, amit ottjártunkkor éreztünk.
Ma a Haedong Yonggungsa templomhoz mentünk el utolsó busani programként. Ezzel reméltük vigasztalni magunkat a rossz időjárás miatt elmaradt Seokbulsáért. A szándék szándék maradt. A neten széltében-hosszában áradoznak erről a tengerparti sziklákra épült templomról. Az útiterv készítése során láttam olyan videót, amely nekem is nagy kedvet csinált a buddhista templom szemügyre vételezéséhez, mégis kissé csalódást okozott.
Erről talán nem a templom tehet, hanem a túl nagy hűhó, amit csapnak körülötte. Ennek eredményeként a turisták csapatostul loholnak oda, kipipálandó penzumként teljesítik megtekintését, a nagy tömeg pedig gyilkolja az áhítatot.
Ráadásul a bejárat előtti 100 méteren árusítóbódék sorakoznak, amelyek árukínálatukkal nem segítenek a látogatóknak megfelelő hangulatba kerülni. Lehet ott kapni asztali, - szinte színarany - Buddha-szobrot, mobilra applikálható Buddha-kütyüt, és még seregnyi szupercsodát.
Önkritikusan elgondolkodtam, képes vagyok-e a blog olvasóinak közvetíteni a tapasztaltakat? Érezhető volt-e a jejui templom lelket megérintő hangulata? Vajon érezhető lesz-e, a tengerparti templomnál miért nem éreztünk hasonlót? Nem tudom. Majd ti megmondjátok.
Nem tehetek mást, mint leírom érzéseinket, és reménykedem.
Lehet hogy a képek láttán azt gondoljátok: micsoda buta liba, miért ír ilyeneket, hiszen szép ez a templom. A Haedong Yonggungsa valóban szép. De valami mégis hiányzott ott. Amikor legközelebb Dél-Koreába jövök, Busanban inkább a Seokbulsa felé irányítom lépteimet. Remélem akkor nem esik majd az eső!
Azt mondják az okosok, mindennek oka van. Otthonról való indulásunk utolsó hetében botlottam bele a neten a Busan egyik hegyén álló, eldugott és egyben csodálatos Seokbulsa buddhista templomba. Úgy éreztem, el kell oda feltétlenül mennünk. Azt terveztük, busani kirándulásunk középső napja lesz erre alkalmas. Pontosabban: úgy terveztük, hogy kell egy egész napos itt tartózkodás a templom megtalálására, megnézésére, ezért két éjszakára foglaltunk szállást.
Ember tervez, az időjárás végez. Tegnap este elkezdett esni az eső, esett egész éjszaka, sőt reggel is. Nyilvánvaló volt, így nem vághatunk neki a több blog szerinti nehéz útnak. Ezért fájó szívvel lemondtunk róla abban a reményben, lesz majd egy másik utazás, amikor bepótoljuk a most elmulasztottat.
Keresni kezdtük, hol töltsük a hirtelen támadt időt. Némi tétovázás után a Taejongdae Parkot választottuk. A térképet megkukkantva megállapítottuk, hogy a 88-as és a 101-es busz visz oda. Kiballagtunk a Busan Stationhoz, megérkezett a 101-es busz, felszálltunk. Mentünk, mentünk és láttuk, valahogy nem olyan részeken haladunk, amin a tengerparti világítótorony fog feltűnni. Egy idő után gyanakodni kezdtünk - már vagy háromnegyed órája zötykölődve Busan keskeny és meredek utcáin ralli stílusban száguldó autóbuszon ülve, - hogy valami disznóság történt. Az utolsó pár percben egyre több olyan ponton haladtunk át, amely ismerősnek tűnt. Végül bizonyosak lettünk abban, járművünk hamarosan visszaér a Busan Station megállóhoz. Mivel nem vesztettünk elszántságunkból, blazírt pofával ültünk tovább, végül a busz a korábbihoz képest ellenkező irányban haladva, elért a kikötőhöz, majd azon is túlhaladt.
Egyszer csak az az érzésünk támadt, itt kell leszállni. Megtettük és mint bebizonyosodott, jól tettük. Egy modern épület előtt álltunk, benne kagyló múzeumot nézhettünk volna meg, de eltekintettünk tőle. Távolabb egy móló látszott, rajta kisebb világítótoronnyal. Nyilvánvaló volt, rossz helyen keressük a Taejongdae Parkot.
Tovább sétálva elhagytuk a múzeum körül bámészkodó látogatókat, olyan kis utcákra tértünk, ahol láthatólag a helyi halászok laknak, dolgoznak, árusítanak. Ahogy kanyarogtunk, remélve hogy megtaláljuk a mólóra vezető utat, egy szűk, utcának alig nevezhető részen haladtunk. Abban sem voltunk biztosak, idegenek járhatnak-e arra, de kitartottunk. Gondoltuk, megvárjuk, amíg ránk szólnak, addig minek visszakozni.
A kis utca valóban egy magánház mellett haladt el, amely nem egy ház, hanem több picike házikó volt, hullámos tetővel, a tetőn nehezékként szolgáló kövekkel. Az útnak itt vége is szakadt: a meredek utolsó szakasz egy kis öbölbe vezetett.
A hely önmagában is rendkívül vonzónak tűnt. Mire mi odaértünk, a tenger felől, sebesen gomolygó köd közelített a part felé, pillanatok alatt részben elfedve a part menti fákat, dombokat. A látvány, az érzés csodálatos volt. A természet erejét, a tenger által közvetített szabadságot éreztük, miközben arcunk nedves lett a tengeri párától. Intenzíven sós tengeri levegőt szippantottunk, álltunk a szélben, hallgattuk a parton megtörő hullámok hangját, a visszahúzódó víz nyomán a parti kövek ritmikus zörejét.
Nem kerestük meg a Taejongdae Parkot. Nem lett volna értelme. Amit így láttunk, több és szebb volt, mint az lett volna.