Pár napja egy itthoni pakolás révén egy olyan könyvre bukkantam, ami ugyan már legalább húsz éve álldogál szerényen a polcon, de semmi emlékem, mire gondoltam, amikor szülői hagyaték részeként ezt is magamhoz ragadtam. Bevallom, a szerző, Sven Hedin neve sem mondott nekem az égvilágon semmit, de mire való a net: megnéztem, s máris csökkentettem kissé műveltségem hiányosságait.

Tehát a mű írója svéd földrajztudós, térképész, író és főként sinológus, aki 1923 végén záruló egyik utazását, azaz annak egy részét adta közre 1924-ben Pekingtől Moszkváig címen. A cím és az utazás ideje izgalommal töltött el. "Hedin 1923-ban előadássorozatot tartott az Egyesült Államokban, majd Japánon keresztül Pekingbe utazott. A politikai helyzet bizonytalansága miatt le kellett mondania a tervezett hszincsiangi útról. A jó helyismerettel rendelkező Frans August Larson svéd misszionáriussal Dodge autón indultak Pekingből Mongóliába. Ulánbátor érintésével utaztak Ulan-Udéba és onnan a transzszibériai vasútvonalon Moszkvába." Ezek együttese arra sarkallt, hogy azonnal a közepébe csapjak az útibeszámolónak, vagyis Szibéria határán kapcsolódjak be az eseményekbe. 

Azt gondolom, legalábbis izgalmas a kortárs szemével értesülni róla, milyen is volt pár évvel a nagyoktóberiszocialista után a Szovjet-Oroszországban a helyzet. Érdekes volt. Nem tudom, Hedin töltött ott túl kevés időt, s ezért nem volt alkalma jobban belelátni a viszonyokba, vagy eleinte valóban barátságosabb volt, mint amivé a tömött bajszú, beteg lelkű, hatalommániás grúz - tudom, tudom, georgiai - időszakában vált. Nem tudom. De érdekes, mellesleg a szerző moszkvai időzése és a moszkvai szovjet havi nagygyűlésén való részvétele azt azért jól megvilágította, hogy a vezetők - jelesül Kamenyev, akit később sok-sok elvtársával együtt falt fel hatalmát féltve a nagyszerű párt - akkor se mindent kötöttek az egyszerű elvtársak orrára. Az egyik jóember a gyűlés végefelé megkérdezte, hogy van a szeretett Vlagyimir Iljics. Kamenyev megnyugtatta a hallgatóságot, hogy bár súlyos beteg volt, egyre jobb Lenin állapota. Mint tudjuk, az akkor már hosszú ideje beszélni sem tudó Lenin állapota annyira nem volt jó, hogy néhány hét múlva jobblétre is szenderült. 

Mint a most következő idézet jelzi, Hedinnek volt kialakult véleménye. Persze nem szabad azt hinni, hogy a jövőbe látott. Nem. Véleményét az épp pillanatnyi - s mint mi már tudjuk, hamar és gyökeresen megváltozó - gazdasági (és politikai) viszonyokra alapozta, ám a konklúzióval egyet kell értenünk. Hogy nekünk itt, Magyarországon hálásaknak kell-e lennünk? Semmiképpen. A próbának olyan elszenvedői voltunk, amelyet nem szabadon, kalandvágyból vállaltunk, s amelynek nem éppen áldásos hatásai sajnálatosan a messzi jövőbe nyúlnak. 

"S az új Oroszország mégis nőni fog s belülről naggyá és hatalmassá fejlődik, amely egyszer talán még a régit is felül fogja múlni. Azok, akik Szovjet-Oroszországot kívülről akarták hadseregekkel, ágyúkkal, léghajókkal tönkretenni, ostobák voltak. Az újnak, ami jönni fog, orosz talajból kell jönnie. S akármi történik is a jövőben — s erről semmit sem tudunk, — mégis hálásaknak kell lennünk az oroszok iránt, hogy megvolt a bátorságuk a gyakorlatban kipróbálni Marx őrült teóriáit. Egyszóval, hatalmas bizonyítékot nyújtottak az emberiségnek, hogy ez nem megy."

De mindezt csak ismertetőnek szántam, mert ami miatt idézni szándékozom a kötetből, az az első világháborút lezáró és a békekötést követő állapotokkal kapcsolatos morfondírozása. Bár több ponton nem vagyok vele azonos véleményen, elgondolkodtatott.

"Mert a békét egyik oldalon Németország, a másik oldalon 27 állam, köztük 6 nagyhatalom között kellett megkötni. E gyilkos béke színhelye a tükörterem volt — lovagterem nem illett volna hozzá. Mint vérengző vámpírok ültek az államférfiak az asztal körül, élükön Clémenceau, Lloyd George és Wilson, s a magános német arisztokrata [Brockdorff-Rantzau] emelt fővel fogta fel pillantásaikat, amelyek élesek és áthatók voltak, mint a tőrszúrások.
A béke megkoronázása volt a műnek s teljesen méltó volt a történelem leggyávább háborújához. S ott Versaillesban egy félévvel később legyilkolták a német birodalmat. Egyes hatalmak azt állították, azért indultak a háborúba, hogy a jövőben minden háborút lehetetlenné tegyenek. Versaillesban olyan őrült módon vonták meg az európai államok új határait, hogy biztosabb alapokat semmikép sem lehetett volna építeni a jövendő háborúk számára. Békének kellene uralkodnia a földön, de mindenki állig fegyverkezve áll, hogy egymásra rohanjon. Hogy saját lelkiismeretüket megnyugtassák s a népeket becsapják, megalapították a nemzetek szövetségét. De a két állam, amelynek legnagyobb szüksége volna támaszra, Oroszország és Németország, kívül maradt. Midőn a háború Olaszország és Görögország közt kitörőben volt, látta az emberiség, hogy mit ér a nemzetek szövetsége, ha komoly dologról van szó.
Minden alkalommal arról beszéltek, hogy a világot éretté tegyék a demokráciára, beszéltek a népek önrendelkezési jogáról, jogról és igazságosságról. Azonban azt tették, hogy útját egyengették egy olyan imperalizmusnak, amilyen a háború előtt nem volt. Nem kérdezték, mik a népek óhajtásai, jogtalanságokat és igazságtalanságokat követtek el vagy tűrtek. Nem találnak elég erős szavakat, hogy elítéljék a bolsevikokat. De hát ők jobbak? Minden kegyetlenség az élőkkel szemben utálatos. A novemberi forradalom 1917-ben legalább gyorsan múlt el, ellenben a megszállott német területek lakosságának kiéheztetése hosszú ideig tart.
Engedjék meg, hogy az ember jobban szeresse a halottégetést az eltemetésnél.
Népek, amelyek egymást kölcsönösen üldözik és kínozzák, misszionáriusokat, küldenek Kínába. S ezek azt prédikálják: «Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságban lesz részük. — Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. — Szeresd ellenségeidet, tégy jót azokkal, akik téged gyűlölnek, áldd azt, aki téged átkoz, könyörögj azért, aki téged megsért.» S mit felel erre a békés kínai? Rámutat a világháborúra, a versailles-i békére s a Ruhrvidékre s így szól: «Te képmutató, vedd ki előbb a gerendát a saját szemedből!»
Nem; mi hazugságoktól megfertőzött levegőben élünk. Amerre csak fordulunk, a hamis próféták alattomos szavait halljuk. Báránybőrben közelednek felénk, de belül farkasok. Gyümölcseikről ismerd meg őket. «Nem szedünk szőlőt a tövisbokorról, sem fügét a bogáncsról.» Amíg az ő szavaik hangzanak, nem remélheti az emberiség, hogy világosabb idők felé halad."

Más ma a helyzet, azaz nem az ő szavaik hangzanak ma is?

Hol vagyunk attól, hogy a német és az orosz kapcsolat jó legyen, aminek áldásos hatása ránk, magyarokra is kiterjedjen?

Hol van a szabad önrendelkezés?

Cui prodest? hogy ne legyen?

Amennyiben valaki szívesen elolvasná a teljes művet, megteheti: a Magyar Elektronikus Könyvtárban pdf formátumban elérhető.