Tavaly ősszel írtam azokról az észak-koreai gyerekekről, akik az ötvenes években Európa keleti blokkjában éltek és tanultak. Ittlétüknek lényegében a mi 56-os forradalmunk vetett véget. A kommunista Korea, de nyilván leginkább annak vezetője számára riasztó volt még a gondolat is, hogy az ideküldött bárányokat megérintheti a szabadság szele.
Ami miatt most újra felvetem az annak idején itt tartózkodó, és magukat nagyszerűen érző észak-koreai gyerekek és fiatalok témáját, az Kim Deog-young rendező Kim Il Sung gyermekei (Kim Il Sung's children) c. dokumentumfimje, amelyről már a korábbi posztban is említést tettem, de amelyet idén július 25-én mutattak be. Volt szerencsém megnézni, sajnos csupán beleégetett koreai felirattal, ami csekély kéj. A közel másfél órás dokumentumfilmben sorra szólalnak meg anyanyelvükön a főként lengyel, ill. román idős emberek, akik az ötvenes években kamaszok vagy fiatal felnőttek voltak. Visszaemlékezéseikből így igen keveset értettem, de még ennek ellenére is megható és megrázó élmény volt. Nem is beszélve arról, hogy egy-egy emlékező elbeszélés között seregnyi korabeli filmrészlet és fotó mutatja meg a gyerekek mindennapjait. Az előző poszt írása előtti anyaggyűjtéskor igyekeztem a témáról készült, neten fellelhető filmhíradó-részleteket megnézni, így bizton állíthatom, hogy a filmben láthatók "újak". A film készítői ebben is nagyszerű munkát végeztek, amikor felkutatták az addig rejtőzködő mozgóképeket.
Ha a nyelvi akadályok miatt nem is sikerült a részleteket megérteni, a lényeg átjött. A melegszívű lengyelek, akik közül oly sokan siratták meg a visszarendelt fiatalokat, mint elvesztett barátaikat, azok a fiatal román nők, akik beleszerettek valamelyik észak-koreai fiatalemberbe, házasságot kötöttek, gyermeket szültek, azt becsületben felnevelték - férj, apa nélkül, ez a lényeg, vagyis az, hogy a gúzsba kötött szellem mennyi fájdalmat okozhat vétlen embereknek.
A film nagyon megérdemelne egy magyar feliratot. Az előző posztban már beszéltem róla, hogy a nálunk tanuló gyerekekről és fiatalokról nagyon csekély a neten olvasható anyag. De azt például tudni lehet, hogy '56 októberében az észak-koreai srácok közül hozzávetőlegesen kétszázan fogtak fegyvert hogy segítsenek a szabadságunkat sikerre vinni - nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült -, tehát legalább rájuk emlékezhetnénk és előttük fejet hajthatnánk azzal, ha készülne a filmhez magyar felirat. Esetleg néhány koreai szakos összeállhatna ennek a szép célnak az érdekében. A forradalom mellé álló észak-koreai fiatalok bizonyították, hogy van szívük, képesek voltak áldozatvállalásra, igazolták hogy a szellemük szabad, bármit sulykoltak is nekik korábban.
A dokumentumfilm megmutatja a magyarországi helyszínt, látható az épület, amely évekig otthont adott az északi gyerekeknek, és láthatunk filmhíradó-részleteket az 56-os szabadságharcról is. Halkan jegyzem meg, hogy a már említett lengyel és román emlékezőkön felül cseh és bolgár megszólaló is szerepel a filmben, egyedül magyar nincs. Vajon miért?
Nem hihetjük, hogy a filmkészítők akadályozták volna meg. Sajnos, szinte biztos, hogy egyszerűen nem volt a témában jártas magyar. Vagy akik a stáb közelébe kerültek, mivel maguk nem álltak a helyzet magaslatán, óvakodtak olyan segítőt keresni, aki ezt képes lett volna megtenni helyettük. Kizártnak tartom, hogy ne találtak volna legalább félig-meddig alkalmas embert, ha mást nem, a Petőfi gimnázium akkori diákjai közül. A gimnázium 2014-ben teremavató ünnepélyt tartott, ezzel tisztelgett dr. Sövény Aladár előtt, aki nemcsak a magyar diákokért, hanem az itt tanuló észak-koreai diákokért is sokat tett. Ennek alkalmából videót állítottak össze, amelyben osztálytablók is láthatók, nem lett volna nagy munka ennek megnézésével megragadni a szálat, amely elvezethetett volna az emlékező, valamikori diákokhoz.
Azok számára, akik szeretnének erről magyar nyelven olvasni, belinkelem az előző posztot.
