A számítógép- és az okostelefon-használat egyre hátrébb szorította a kézírást, ahogyan a nyomtatott könyvek használatát is. Sok ember számára a toll egy elavult és kényelmetlen eszköz. Azonban a kézírás nem csupán egy formája a mondanivaló rögzítésének, hanem ennél sokkal több.
Ezért is érdekes és örömteli hír, hogy Dél-Koreában ugrásszerűen növekszik azok száma, akik el akarják sajátítani a kalligrafikus írást. Gomba módra szaporodnak azok a műhelyek, ahol a mesterek a hagyományokon alapuló "szépírást" tanítják. Pedig a legutóbbi évtizedekben már elveszett művészetként tekintettek a kalligráfiára.
A kisgyermek az iskola megkezdése előtt rendszerint sokat rajzol, ez előtanulmány az írástanuláshoz. Az iskolában - hacsak már korábban nem éhezik meg a betűvetés tudományára - első betűit úgy írja, hogy az "a", "c" betűk kerekítésével kezének finommotoros koordinációját tanulja meg. Később aztán a kézírás közvetlenül és közvetetten segíti a tanulást. A kézzel való írás mentális, és mozgásos folyamat, de növekszik általa a térérzékelés, a memória. A tudnivalók lejegyzésén túl a kézírás növeli a kreativitást és a verbális kommunikációt. És ez nemcsak a gyerekekre, hanem a felnőttekre is érvényes. A kézírás a géppel való írással szemben fokozott agyi aktivitást eredményez, a kézzel író emberek jobban teljesítenek. Egészében véve személyiségfejlesztő hatása van.
A keleti kalligráfia általában, így annak koreai változata (서예 vagy 붓글씨) is, művészi módon közvetíti az érzelmeket, erőt, tisztaságot és az ősi hagyomány örökségét mutatja meg, nem beszélve az alkotó személyiségéről. Míg a nyugati kalligráfia hátterében tisztán művészi törekvés húzódik meg, a keleti a kalligráfus érzelmeit fejezi ki. Nem csupán technikai gyakorlatról, hanem az elme fegyelmezéséről is szól, ahogyan a kézírásnak minden formája, a legegyszerűbb is.
Mégis, az elmúlt évtizedekben egyre inkább csökken a kézírás. A felnőttek munkavégzés közben szinte egyáltalán nem írnak kézzel, de a gyerekek is egyre kevesebbet. Nemrégiben az USA némely államában megszüntették a gyerekek kézírás-tanulását. A döntésnek beláthatatlan következményei lehetnek, de másodlagos hatásként jelentkezhet ez a világ más részein is, hiszen manapság vigyázó szemünket nem Párizsra, hanem New Yorkra szeretjük vetni (már aki) - gyakran sajnos kritika nélkül. Csak bizakodni tudunk, hogy ebben nem követjük az amerikaiakat.
A koreai kalligráfia gyökere a kínai kalligráfiában keresendő. A 2-3. században, a Silla királyság időszakában honosodott meg, természetesen hosszú időn keresztül kínai írásjelek használatával, de a koreai nyelv alkalmazásával. Az első ismert koreai kalligráfus Kim Saeng (711-791) volt, aki a legnagyobbként ismert kínai kalligráfus, Wang Xizhi nyomdokain járt.
A koreai kalligráfiában az évszázadok során több stílust alkalmaztak. A szögletest többféle lekerekített váltotta fel, egészítette ki, majd a 19. században Kim Jeong-hee forradalmasította, bevezetve a jól olvasható, u.n. chusa stílust az ősi, kínai Lishu (egyházi írás) mintájára. A koreai kalligráfia még napjainkban is fejleszti stílusát.
Kim Saeng: Songha Bingaek Guiwol
Kim Jeong-hee (1786-1856): Chusa Dopan
A handzsa (한자) mellett aztán megjelent a hangullal (한글), a koreai nyelv ábécéjével írt kalligráfia jóval azután, hogy Szedzsong király az 1440-es években megalkotta, valamikor a japán megszállás idején. A 15-20. századi időszakban lényegében a vegyes, kínai-koreai írás volt a jellemző.
Mellékesen, a kézírás csökkenésnek fájdalmas hatása, hogy nem maradnak a nyomunkban jegyzetek, levelek, különös tekintettel a szerelmes levelekre. Sok családban kegyelettel őrzik a szülők, nagyszülők, dédszülők egymásnak írt leveleit, amelyet az utódok szeretettel olvasnak közben visszaemlékezve őseikre. Meg ott vannak a dédmama, nagymama kézzel írt szakácskönyvei. A múzeumok, levéltárak nemzetük nagyjainak kéziratait őrzi, mi pedig kiállítások alkalmával csodálhatjuk azokat. Hiszen a kézírás az emberről nagyon sokat elárul. A vonalak, hurkok tükrözik az adott személy egyéniségét. Nem véletlen, hogy a grafológus az írásképből komoly személyiségelemzést képes kiolvasni.
Ennek példázatára elég egy pillantást vetni Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Handel által írt kottalapra. Még grafológiai ismeretek nélkül is látható a két férfi egyénisége közötti különbség.
A nyugati világban művelt kalligráfiával szemben nem merev tollal, hanem puha ecsettel írják-rajzolják az írásjeleket. A koreai kalligráfiához tehát szükség van ecsetre - legtöbbször a kecske hasi részéről nyert fehér szőrből, bambusz fogantyúval előállítva; koreai papírra - az eperfa belső kérgéből, hibiszkusz gyökerének nyálkájával készített papírt nevezik hanjinak vagy magyar átírás szerint handzsinak, magyarul rizspapírnak, aminek semmi köze sincs a rizshez; tusbotra - rúd formára préselt ragasztóval kevert fenyőkorom; és tustartóra, ami egy lapos, négyszögletes, eredendően kőből készült tál.
A koreai kalligráfiában az ecsetet a hüvelykujj és a másik négy ujj között függőlegesen tartja a kalligráfus, az írást nem csuklóból, hanem karból végzi. Az alábbi videóban 9:58-nál jól megfigyelhető az ecsettartás mikéntje, feltűnik a tustartó, és fogalmat kaphatunk az ecset készítésének folyamatából.
Természetesen a testtartásnak előírásszerűnek kell lennie, egyenes hát, vízszintes alkar. A vonásokat mindig balról jobbra és fentről lefelé kell meghúzni. Aki szeretne megpróbálkozni a koreai kalligráfiával, itt talál egy kezdők számára, illusztrációkkal bőségesen érthetővé tett segítséget.
A koreai kalligráfia nehéz mesterség. Nekünk mindenképpen. Személyes tapasztalatom szerint, ha valaki elég elszánt, naponta gyakorolja, akkor elég hozzá néhány évtized és művészi szintre emelkedhet. A rászánt idő azonban akkor sem hiábavaló, ha a művészi alkotásig nem jut el művelője. Közben ugyanis alkot, türelmet tanul, összpontosít, ezzel pedig élesíti az elméjét. Mialatt ezt műveli, bármilyen fárasztó tevékenység is, mégis kikapcsol. Kisöpri a gondolatokat, ahogy a jóga vagy a meditáció.
Van azonban ennél egyszerűbb megoldás is számunkra.
A szakemberek azt ajánlják, írjunk naplót. Mivel én az utóbbi években tapasztaltam kézírásom romlását, vettem egy nagy levegőt, és január eleje óta, késő esténként, lefekvés előtt naplóba írom az aznapi említésre méltó eseményeket, felmerülő gondolataimat. Örülök neki hogy így döntöttem. Íráskészségem látványosan javult, azaz visszatért, de ennél több is elmondható. A nap végén lejegyzett események, gondolatok segítenek összeszedettebben élni a napokat, elválasztják az ocsút a búzától, azaz a lényegest a lényegtelentől, később visszakereshetők a korábban történt események, amit az agy esetleg addigra kirostált. Meg aztán jó érzés is ez az esti írás.
Írjatok ti is! Meglátjátok, jó lesz.
