Egy hete vagyunk Koreában, amerre jártunk, igyekeztünk nemcsak a látnivalókat, hanem az embereket is figyelni. Közülük is főként a gyerekeket.

Az a tapasztalatunk, hogy a kisgyerekek azon túl, hogy nagyon aranyos küllemük van, békés és jól nevelt jószágok. Eddig még egyszer sem voltunk tanúi olyan jelenetnek, hogy valamelyik kis pacák hisztizett, ordított volna. Úgy látszik, itt nem szokás a földhöz vernie magát egyiküknek sem. Nem azért, mert mindent megengednek nekik, nem is azért, mert olyan drillben vannak, hogy nem merik megtenni. Úgy láttuk, picurka koruktól békésen és szeretettel irányítva, lépésről lépésre tanulják meg a szabályokat, amelyek között élniük kell. Huncutkodni szoktak, ezt a felnőttek mosolyogva nézik. Amennyiben valamelyik túlzottan nagy csibészségre vetemedik, szép szóval rendre intik. Ilyet láttunk tegnapelőtt a Changdeokgung palota kertjében.

Ma a Gimpo repülőtéren várakoztunk óriási csapat 14-15 év körüli iskolással, akik Jejura jöttek kirándulni. A várakozás közben óriási zsivaj volt. Mégsem találtuk zavarónak, mert semmi agresszivitás nem érződött benne. Egyszerűen vidámak és hangosak voltak, egymással pedig barátságosak. Megjegyzendő, iskolai egyenruhában voltak, fiúk-lányok vegyesen. Mi hamarabb szálltunk be a gépbe, mint ők. Amikor ők is besorjáztak, már fegyelmezetten és csöndesen tették, így maradtak az utazás egész ideje alatt.

Azt gondolom, a koreaiak tudnak valamit, aminek eredményeként a gyerekek természetesen belenőnek az itteni társadalomba. Tudjuk, hogy a koreai társadalom még manapság is a közösség érdekét helyezi előtérbe az individuummal szemben. Épp fordítva, mint ahogy ez az európai és amerikai társadalmakban szokásos.

Természetesen ennek is megvannak a hátulütői. Mégis, mára úgy tűnik, ez a berendezkedettség az, amely hosszú távon fennmaradhat, miközben a liberális gondolkodásra épülő, az egyén mindenekfölötti szabadságát hirdető társadalmak láthatóan hanyatlanak.

Tegnap a május 10. és 12. között megrendezett Lotus Lantern Festival programján vettünk részt. A Jogyesa templom előtti utca le volt zárva az autók elől, az utca egész hosszában sátrak sorakoztak. A legtöbb sátorban - és rengeteg volt, hiszen több órába telt, míg végigjártuk, - valami kézműves foglalkozás volt: lámpáskészítés, legyezőfestés, agyagozás, színezés, papírmerítés stb, stb. Voltak olyanok, amelyeket kifejezetten gyerekeknek kínáltak, de soknál felnőttek is alkothattak. Nem az árusítás és nem a bevétel volt a lényeg. Némelyiknél kellett ugyan fizetni, de az összeg minimális volt.

Szervezési és technikai malőr miatt a helyszínen jöttünk rá, nem tudunk fényképezni, csak a fiam telefonjával. Az alábbi képeket ő készítette nagy lelkesedéssel.

Szándékosan nem készítettem képaláírást hozzájuk. Azt hiszem, magukért beszélnek.

Akinek van kedve, válassza ki és írja meg, melyik tetszett a legjobban.