Nyilván sokan emlékeznek olyan vándortársulatokra, amelyek cirkuszi mutatványokkal szórakoztatták a falvak, városok közönségét - még valamikor az időszámításunk előtt, mikor az internetről senki nem álmodott, nem volt tévé, vagy csak a hét hat napján volt adás. Akkoriban az emberek számára, főként vidéken, nem sok szórakozás akadt, így a település szélén a vándorcirkusz sátrainak megjelenése igazi szenzációként hatott.
Így volt ez a világ számos pontján, például Koreában is. Koreában a vándorkomédiások elnevezése namsadang (남사당), az általuk bemutatott produkciók összessége pedig a namsadang nori (남사당놀이), azaz a namsadang játékok. A namsadang különlegessége, hogy a társulat tagjai férfiak - bár az idő haladtával - a 19. század második felében - már nők is bekerülhettek közéjük, de eredetileg csakis férfiak alkották. Erre utal a név is, az első szótag a "nam" ugyanis férfit jelent.
Az első nő a namsadang történetében a feltehetően árva, családi védelmezők nélkül sodródó Baudeogi volt, aki ötéves korában került az Anseong namsadanghoz, de azzal, hogy lány létére befogadták, még nem volt vége a meglepetéseknek. Tizenötéves korában kkokdusoe (꼭두쇠), azaz vezető lett a társulat egyhangú szavazása eredményeként. Az együttes nagy sikert aratott szerte az országban, majd hasonló siker részesei voltak 1865-ben, mikor a király felszólítására szórakoztatták a Gyeongbokgung palota újjáépítésében résztvevő munkásokat. Az uralkodótól Baudeogi megkapta a jade fejpánt gombot, amely addig csak a legmagasabb rangú tisztviselőknek jutott osztályrészül. Néhány évvel később Baudeogi az állandó vándorlással járó stressz miatt tuberkulózisban megbetegedett és 1870-ben 23 éves korában meghalt. Az utókor azonban nem feledkezett meg róla, Anseong városa az ő emlékezetére minden évben megrendezi a namsadang nori fesztivált.
Horace N. Allen, az első Koreában tevékenykedő amerikai protestáns misszionárius - érdekes fickó volt, a koreaiak nem ok nélkül állítottak emléket neki a Jejungwon (2010) és a 2018-ban készült Mr. Sunshine című sorozatokban - 1887-ben Washingtonban egy csapat koreait elvitt egy ottani cirkuszi előadásra. A vendégek udvariasan nézték, majd jelezték hogy az otthoni cirkusz, a namsadang nori jobban tetszik nekik. Az alábbiakban igyekszem kicsit bemutatni a namsadang nori mibenlétét és magyarázatot találni népszerűségének okára.
A témában olvasgatva meglepő dolgokra lehet bukkanni. A társulat tagjait a legtöbb esetben az otthonaikat elhagyó gyerekekből toborozták. Néha a gyerekeket egyszerűen elrabolták, de sokan önként csatlakoztak a namsadang csoporthoz vagy azért, mert szexuálisan elcsábították őket, vagy mert a fellépés varázsa hatott. A neten számos tanulmány írja le, hogy ezek a vándorló csoportok homoszexuális közösségek voltak. Egyes szakértők szerint a namsadangpae-ben sutdangmo ("butch") és yodongmo ("queen") csoportokba osztották a tagokat, s minden újonnan érkezett a yodongmo-hoz tartozott. A ppiri, vagyis a társulathoz csatlakozó fiatal fiúk passzív szexuális szerepet töltöttek be a társulatban, míg az idősebb tagok férfiszerepet játszottak. A kkokdusoe-k gyakran extra jövedelmet szereztek abból, hogy a gyakornokokat - ppiri - egy-egy faluban áruba bocsássák.
Ez történik Gong-gillel is A király és a bohóc című, 2005-ben készült filmben. Azonban feltétlenül meg kell említeni, hogy egyes állításokkal szemben a történetben az ez ellen fellépő Jang-sang nem valamiféle homoszexuális vonzódás és egy ebből fakadó féltékenység miatt menti ki Gong-gilt és indulnak el a főváros felé. A koreai Hamlet - Yeonsan király - drámai történetét nézve, annak előterében két férfi közötti nem homoszexuális kapcsolat, hanem mély, baráti szeretet csodálói lehetünk. A filmet csak ajánlani tudom mindazoknak, akik még nem látták.
A konfucianizmus szerint a homoszexualitás rendkívül erkölcstelen volt, így a sok évszázadon át a konfucianizmus befolyása alatt álló társadalomban a namsadang előadóit az iskolázott réteg egyszerűen számkivetettként kezelte és teljesen figyelmen kívül hagyta. A köznépet azonban a homoszexualitásuk nem érintette.
A játékok, vagyis mutatványok minden namsadangban azonosak voltak. Az előadás nem színpadon történik, így a közönség közvetlen közelről látja az eseményeket, tetszésüket, ill. kritikájukat nemcsak tapssal és ujjongással, hanem szavakkal is kifejezhetik. Sőt, elvárt a közönség hangos véleménynyilvánítása, amelyre az előadók reagálnak is. A szereplők az előadás során végig humoros megszólalásokkal kísérik a műsorszámokat. Ezek akár az időjárásra vagy a közönség mozgására vagy bármi egyébre vonatkozhatnak.
Pungmul (풍물) - tánc, éneklés és dobolás, ez utóbbi a pungmul központi eleme. A pungmul nori kezdetben a mezőgazdasági munkák kísérője volt, vagyis nongak (농악), azaz a gazdák zenéje. A 20. század második felében városi, politikai tiltakozások alkalmával is megjelent.
Egy frenetikus produkció az Anseong-i fesztiválról
Egy vagy több előadó mutatja meg a beaona norit (버나 놀이), a pálca tetején boszorkányos ügyességgel forgatott tányért. A zsonglőrködés közben az előadó szellemes társalgást folytat a talajon álló bohócokkal, a maehossival (매호씨) vagy sorikkunnal (소리꾼).
Ezen az 1965-ös előadáson 26:31-től figyelhetjük
A salpan (살판) talajon végzett akrobatika, birkózás, a résztvevők humorral vegyítik, kiszólnak a közönségnek.
A koreai történelmi filmekben/sorozatokban a namsadang nori talán legtöbbször látható eleme az eoreum (어름) vagy más néven jultagi (줄타기), ami a kötélen való táncolást jelenti. Olyan óvatosan kell járni a kötélen, mintha vékony jégen lépkedne az ember, innen származik az eoreum (vékony jég) elnevezés.
Az alábbi és a nyitókép A király és a bohóc elejéről való. Stílusában és hangulatában oly mértékben emlékeztet Kim Hong-do (Danwon) alkotásaira, hogy biztosra vehető, az ő zseniális festményei voltak az ötletadók. Más lapra tartozik, hogy a történet Yeonsan király uralkodása alatt játszódik, míg Kim Hong-do - érdemes kattintani, rászánni pár percet! -- a 18. század végefelé élt. De ennyi művészi szabadságot érdemes engedélyezni a film alkotóinak, hiszen Danwon, a "három Won" egyikének képei nem korhoz kötöttek, a rendkívüli, humorral átszőtt munkáin szereplők akár évszázadokkal korábban élt embereknek is hű ábrázolásai lehetnének. Nem is beszélve arról, hogy a film indítása és a hozzá tartozó zene egyik felejthetetlenül megindító része az alkotásnak.
A kötélen előadott produkció nem csupán az előadó ügyességét bizonyítja, hiszen a három méter magasan kifeszített kötélen mozogva beszél is a talajon álldogáló társához és a közönséghez. Hogy milyen szellemes - olykor vaskos humorú - társalgás kíséri az előadást, azt A király és a bohóc című filmben jól megfigyelhettük, de az alábbi felvételen is hallható. Mellesleg jól látszik, hogy a ma már ugyan a legkülönbözőbb csatornákon kínált szórakoztatások dacára a közönség milyen élvezettel és feszült figyelemmel nézi az előadást. Itt kell szót ejteni arról, hogy a namsadang népszerűsége a 20. század elején, a japán megszállás idején erősen megcsappant, majd a világháború, s az azt követő koreai háború utáni évtizedekben a nyugati kultúra beáramlása következtében szinte teljesen feledésbe merült és csak az 1980-as években indult megint hódító útjára. A dél-koreai kormányzat 1964-ben a deolmit, 1988-ban azonban - ezzel jelezve a műfaj iránti tiszteletét - a teljes namsadang norit felvette az immateriális kulturális javak listájára.
Rendkívül fontos része a játékoknak a deotboegi (덧뵈기). Többek között ez a műsorszám az, amely a namsadangot magasabbra emeli a nyugati cirkuszi előadásoknál. A deotboegi maszkban előadott szatíra, általában a jangbanok, vagyis a Csoszon társadalom uralkodó osztályának paródiája állt a középpontban. A szatirikus hangvétel segítségével mindig komoly társadalomkritikát fogalmaztak meg. Nem meglepő, hogy a közönség körében annyira népszerű volt.
Az előadás utolsó száma a deolmi (덜미), azaz a bábjáték volt, melyet kkokdu kagsi noleum (꼭두각시 놀음) néven is említenek. Kkokdu (báb), gaksi (leány) és noleum (nori, előadás). A namsadang noriban előadott bábjáték sok hasonlóságot mutat a kínai és japán és más délkelet-ázsiai bábszínházakkal, de a koreai bábművészet eredeti stílust képvisel.
A deolmi során a deotboegihez hasonlóan az uralkodó osztály és a korrupt buddhista papok kritikáját szólaltatták meg, ezzel kifejezték a hallgatóság álmait és vágyait, tehát a látványos szórakoztatást szellemi tartalommal ötvözték. Ez pedig messze túlnyúlik a világ nyugati felében látható - a testi ügyességre alapozó - cirkuszi előadásoktól.
