Talán kevéssé ismert az a tény, hogy a vietnami háborúban az Amerikai Egyesült Államok oldalán dél-koreai katonák is harcba szálltak. A hadsereg által támogatott Park Chung-hee több mint 320 ezer katonát küldött Johnson elnök kérésére az USA hadseregének megtámogatására a "szent háború a szabad világ védelmében" jelszó alapján. A "kérés" a minél szélesebb nemzetközi részvétel reményében meghirdetett "több zászló" program után vált szükségessé. A háborúban résztvevő koreai katonák száma messze meghaladta az ausztrál és az új-zélandi kontingens látszámát, az USA után a második legnagyobb volt. A felkérés természetesen előnyökkel kecsegtetett: a fegyveres támogatásért cserébe az USA hosszú lejáratú hiteleket ígért Dél-Koreának, amely a gazdaság fejlesztését szolgálta, jelentős szerepe volt az elérhető politikai előnynek - az USA-val való szövetség megerősítése az északi fenyegetés szempontjából - ezenkívül a koreai fegyveres erők korszerűsítése a fokozott amerikai katonai segítséggel. Az utóbbi nagymértékben járult hozzá, hogy a Koreai Köztársaság hadereje ma a világon a nyolcadik. Egy amerikai tanulmány részletesen elemzi, milyen jó stratégiát alkalmazott Park, és milyen körülmények játszottak közre, hogy Johnson elnök kénytelen volt belemenni a túlzónak tűnő feltételek ellenére az alkuba. (Az elemzés tartalmazza azt is, hogy a Nixon-adminisztráció időszakában miért bukott el a két ország közötti katonai szövetség.) A Koreai Köztársaság számára a több szempontból rendkívül előnyös lépésnek azonban árnyoldalai is vannak. 1964 és 1973 között Dél-Korea GDP-je megháromszorozódott, de milyen áron? A harcoknak 3800 dél-koreai áldozata volt, akikre a veterán katonák és még sokan mások kegyelettel emlékeznek. Sok vietnami ember viszont másra is emlékszik. Tudniillik a koreai katonai kontingens nem kizárólag a vietkonggal vívott csatákat, hanem civil lakosság - köztük nők és gyermekek - lemészárlásában is szerepe volt. Állítások szerint a koreai katonák 9000 civil áldozat kegyetlen haláláért felelősek.
A hivatalos álláspont szerint a dél-koreai csapatok bátor harcok után, dicsőségesen tértek vissza hazájukba. Múltkori posztomban Kim Chu-ja egyik dala is ezt sugallja.
A kormányzat által később ellehetetlenített énekesnő "Kim Sang-sa, aki Vietnamból visszatért" című nótáját Shin Joong-hyun, a Park Chong-hee nevével fémjelzett korszak ellen kiálló neves dalszerző-gitáros írta.
A többé-kevésbé egészségesen hazatért katonák általában a hivatalos álláspontot képviselik. Kim Sung-wook, aki ugyan hazatérése után hangulatingadozásoktól és depressziótól szenvedett és aki ma az Agent Orange koreai áldozatai egyesületének főtitkára, úgy gondolja, a szolgálatuk célja Vietnam megvédése volt. Azt állítja, hogy nem ismer olyan dél-koreai katonát, aki tudatosan ártott volna civileknek, és annak ellenére hogy a háború Észak-Vietnam győzelmével ért véget, ő és veterán társai hősök, akik a hazájukért harcoltak. "Minden irányból lőttek minket, és nem mindig tudtunk különbséget tenni a vietkong és a civilek között, amikor visszalőttünk." Ennek persze ellentmond a Ha My-i, dél-koreai tengerészgyalogosok által elkövetett mészárlás. A kis faluban 30 család 150 tagját - nőket, gyerekeket és idős embereket mészároltak le 1968. február 25-én, egy hónappal a világszerte hírhedtté vált, 500 civil áldozatot követelő amerikai My Lai-i mészárlás előtt. A két incidens csak kis része volt a vietnami, avagy második indokínai háborúként számontartott, ember által okozott katasztrófának. Muszáj megemlíteni, hogy a Ha My-i vérengzés ügyében a dél-koreai kormányzat soha nem indított vizsgálatot, azaz senkit nem is ítéltek el ártatlan emberek legyilkolása miatt. Hasonló borzalmak történtek Tay Vinh (korábban Binh An) faluban is, ahol ezernél több civilt öltek meg, szintén koreai katonák.
Az Agent Orange wikipédiás oldal egyébként felsorolja a Vietnamon kívüli alkalmazásokat is, amiből megtudható hogy a súlyosan mérgező szert a hatvanas évek végén a DMZ-ben is permetezték. A feladatot dél-koreai katonák hajtották végre.
A közemberek - elsősorban nyilván azok, akiknek életerős, fiatal családtagja nem tért haza Vietnamból - nagyon is számon tartotta a veszteséget, amelyért az akkori elnököt és katonai tanácsadóit, valamint feltehetően az USA fegyveres harcot sem kerülő antikommunista politikáját tették felelőssé. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a 3800 halott katona sorsa közvetlenül befolyásolhatta többszázezer dél-koreai polgár véleményét a háborúba való beavatkozásról. Bár Észak- és Dél-Vietnam helyezete bizonyos értelemben kísértetiesen hasonló volt Észak- és Dél-Koreáéra, az átlagembert sokkal kevésbé érdekelte ez a párhuzam, mint az a tény, hogy fiaik egy idegen ország miatt, illetve a saját hazájuk gazdasági emelkedésének érdekében veszítik életüket. Tehát a beavatkozás akkoriban sem lehetett túlságosan népszerű. A háború végeztével Dél-Koreában lassanként feledésbe merült az ország katonai szerepvállalása. A második indokínai háború elfeledett háború lett. Az események utáni időkben az állami cenzúra akadályozta a téma kutatását, azóta a tömegmédia és a populáris kultúra hatására még mélyebbre süllyedtek az emlékek. Néhány tudós kutatásain és a Vietnamot megjárt veterán katonák visszaemlékezésein kívül nem született más a témában.
Miközben Dél-Korea újra és újra vitákat folytat Japánnal a második világháború alatt komfortnővé kényszerített honfitársnői ügyében, s kárpótlást és bocsánatkérést követel, mély hallgatásba burkolóznak arról, hogy ugyanezt vagy ehhez hasonlót tettek a koreai katonák Vietnamban. Hogy mit jelent a Lai Dai Han, arról a poszt végén található egyik linken lehet bővebb ismereteket szerezni.
Az utóbbi időkben kezd újra felmerülni a kérdés, méghozzá egészen más nézőpontból vizsgálva a történéseket. Érdemes figyelni a vietnami reagálásokat. A hivatalos reakciók esetében gyanakodhatunk, hogy a gazdasági érdek formálja a véleményt, de a magánember nyilván egyszerűen a saját érzéseit fogalmazza meg.
1992, a diplomáciai kapcsolatok felépítése óta egyre erősebbek a két ország közötti gazdasági kapcsolatok is. 1998-as vietnami látogatása során Kim Dae-jung elnök sajnálkozását fejezte ki: „Sajnálom, hogy Korea részt vett egy szerencsétlen háborúban és szenvedést hozott a vietnami népnek.” Roh Moo-hyun elnök 2004-ben elmondta, hogy Koreának vissza kell fizetni egy „tartozását”, miközben tiszteleg a vietnami kommunista forradalom vezetője Ho Si Minh előtt. De Dél-Korea formálisan soha nem ismerte el civilek csapatai általi lemészárlását és nem vizsgálta az ehhez kapcsolódó állításokat. Vietnam nem is kért bocsánatkérést a koreai kormánytól, hangsúlyozva hogy hagyják a múltat maguk mögött, és inkább a jövőbe tekintsenek.
Moon Jong-po Jeju-i történelemtanár november 2-án tizenegy tanítványa kíséretében Szöulba repült hogy csatlakozzon a Kék Ház előtti gyülekezéshez. Az odavonulók azt akarták elérni, hogy Moon Jae-in kérjen bocsánatot a vietnami emberektől Dél-Korea nevében a háborúban elkövetett bűnökért.
A gyerekek sokszor tisztábban látnak a felnőtteknél, és igazságérzetük erősebb is azokénál. A 13 éves Kim Ji-ho például azt mondta: Követeljük hogy a japán kormány kérjen bocsánatot a múltban elkövetett bűnökért. Azt hiszem, a bocsánatkérés jó példaként szolgálna.
Meg akarom tanítani a béke jelentését. Akkor lehet béke, ha megismerjük a hibáinkat és bocsánatot kérünk - fogalmazta meg Moon Jong-po. - Nem én vagy a tanítványaim követték el a bűnöket, de a történelem meg fogja ismételni magát, ha elfelejtjük azokat. Meg akarom tanítani, hogy a jövő nemzedéke békés kapcsolatokat alakíthat ki a múlt hibáinak ismeretében.
Moon és tanítványai "Sajnálom Vietnam" tábláira felfigyeltek az elnöki palota előtt elsétáló vietnami turisták. Miután közelebb értek a tüntetőkhöz, elolvasták az információkat arról, hogy mikor és hol történtek a koreai katonák mészárlásai, és fotókat készítettek.
Nem gyűlölöm Koreát. Hibáztak a múltban. Sokatmondó, hogy ki akarják mondani: sajnálom, ami történt. - mondta Thao Nguyen, a 19 éves vietnámi turista.
Még mindig nem tudom elfelejteni azokat a pillanatokat, amikor láttam annak az útnak a két oldalán a vietnami emberek holttesteit, ahol reggelenként őrjáratra mentem. - Ryu Jin-seong veterán mondja ezt, aki 1967-ben harcolt Vietnamban - Ez egy rossz háború volt, aminek nem kellett volna megtörténnie. Odamentünk, mert azt mondták, ezt tegyük. Ha szükséges, bocsánatot kell kérnünk.
A Koreai-Vietnami Béke Alapítvány főtitkára Seok Mi-hwa felszólította Moon Jae-in elnököt, hogy küldjön bocsánatkérő üzenetet a vietnami népnek a háború alatt elkövetett atrocitások miatt. A dél-koreai kormány pedig vizsgálja meg hogy a koreai csapatok lemészároltak-e vietnami civileket, és ha beigazolódik, vállalni kell a felelősséget a háborús atrocitásokért. Az elkövetett bűnökért bocsánatot kell kérni, ez mindenekelőtt a koreai nép érdeke. Akár az agresszorrá vagy az áldozattá válás története, arra kellene rávilágítani, hogy többet ilyen ne forduljon elő - mondta a főtitkár asszony. - Ez nem Vietnam problémája. A mi problémánk.
A bocsánatkérés annál is inkább időszerű, mert idén június 6-án az Emlékezés Napján Moon Jae-in tisztelgett a vietnami háborúban az Egyesült Államok katonái mellett harcoló dél-koreai zsoldosok emléke előtt. Az elnök a szöuli Dongzak Dongban (Nemzeti Temetőben) tett látogatás alkalmával megállapította, hogy az ország gazdasága felvirágzott, a dél-koreai katonák vietnami "odaadásának és áldozatának" hála. A nyilatkozatra reagált Le Thi Thu Hang, a vietnami külügyminisztérium szóvivője, aki felszólította a dél-koreai tisztviselőket, hogy kerüljék a nyilvános nyilatkozatokat vagy olyan további lépéseket, amelyek veszélyeztetnék a kétoldalú kapcsolatokat vagy bánthatnák a vietnami nép érzékenységét.
A vietnamiak gondolkodása tiszteletreméltó, és abban a Dél-Koreában, ahol a bosszú olyan elemi erejű érzés még manapság is, ez a gondolkodás mintát ad. De nem kevésbé örömteli, hogy a koreaiak között egyre többen ismerik fel, hogy mi a helyes út.
Felhasznált irodalom:
A Ha My-i mészárlás előzményei, a történet részletes leírása, következményei:
Lai Dai Han - vietnami anya - koreai apa
