Dél-Korea 1961-től a Park Chung-hee vezette katonai diktatúrában éldegélt, amelyről megoszlanak a vélemények, az elnök személyének megítélése ellentmondásos a mai Dél-Koreában. Vannak akik dicsőítik a gazdasági fellendülés miatt, sokan viszont elítélik a szabadságjogok megnyirbálása miatt. A gyors gazdasági növekedés a lakosság emelkedő életszínvonalát eredményezte, közben azonban a diktatórikus szemlélet ránehezedett a gondolkodni vágyó emberekre. Mellesleg a hatvanas években kezdték nyújtogatni csápjaikat a gazdaság teljes egészére a csebolok, amelyek sokáig látszólag segítették a kistigrissé válást, de hosszú távon - ezt szenvedik meg mostanában is a dél-koreaiak - látványosan növelik a szakadékot a társadalom szegény és gazdag rétegei között, nem beszélve a komoly gondokat okozó politikai-gazdasági összefonódásokról. A szabadságjogok korlátok közé szorítása a mindennapi életben is érzékelhető volt, nem csak a kritikai hangok azonnali elfojtásában.
Orosz a narráció, de aki nem érti, annak is sokat megmutatnak a képek a kor hangulatáról.
A módszer persze nem egyedülálló, a fentieket olvasók nyilván ismerősnek érzik. Lényegében ugyanebben az időszakban, vagy kicsivel később nálunk is az volt a kitűzött cél, hogy befogják az emberek száját a lakáshoz jutás, az olcsó élelmiszerek, a minden család számára elérhető tévékészülék, sőt, a saját autó megszerzése, azaz a gazdasági előnyök segítségével. Ki ne emlékezne a gulyás-kommunizmus csodás éveire-évtizedeire. Cserébe nem vártak el mást, mint a hallgatást, az egyoldalúan felállított szabályok betartását.
Koreában a hétköznapokban karonfogva járt a konfuciánus szemlélet és a minden friss gondolattal szemben fenntartásokkal viseltető katonai diktatúra. Nincs több mint két éve, hogy az egész világ azon vidult, amikor híre érkezett hogy Kim Jong-un előírja az északi lakosságnak, milyen frizura engedélyezett. Jól szórakoztunk, holott ezt - ha korábban is - de mi magunk is megéltük, és a dél-koreaiakkal sem volt másképp. A Park Chung-hee nevével fémjelzett időszakban az akkoriban megszülető televízó általi befolyásolásba - a koreai sorozatok akkoriban kezdték mára már határokon túlnyúló pályafutásukat - például nem fértek bele a hosszú hajat viselő férfiak.
Ezekben években többnyire illedelmes, hanbokban színre lépő énekesnőket hallgathattak a tévé előtt ülők. Amikor 1969-ben debütált az akkor mindössze tizennyolcéves Kim Chu-ja, a konzervatív Korea először megütközött, aztán pedig beleszeretett a nőiségét, szexuális kisugárzását nyíltan vállaló énekesnőbe.
Kim Chu-ja pályafutásának felívelésében ugyanis jelentős szerepe volt a koreai rock keresztapjaként ismert Shin Joong-hyun rock gitáros, énekes-dalszerzőnek. A férfi 1972-ben felkérést kapott Park Chung-hee dél-koreai elnöktől vagy közvetlen környezetétől, hogy írjon egy dicsőítő dalt az elnökről. Shin visszautasította a felkérést, helyette Korea természeti szépségéről írt egy dalt (아름다운 강산). Ezt követően rendőrségi zaklatások, dalok betiltás következett, majd marihuána fogyasztása miatt lecsukták. Döntésének árnyéka rávetült Kim Chu-ja énekesi karrierjére: It’s a Lie c. dalát betiltották, egy tévéshowban előadott táncára ráfogták hogy kódolt üzeneteket tartalmaz az északiak számára. Ezeket követően karrierjének lényegében leáldozott.
A tetejébe személyes tragédiát is el kellett szenvednie, amikor a menedzsere, akinek házassági ajánlatára Kim Chu-ja nemet mondott, egy törött üveggel felhasította az énekesnő arcát. A vágást száz öltéssel és hat plasztikai műtéttel tudták helyreállítani. A sors sötét fintora, hogy ő lett így az első k-pop idol, aki plasztikai műtétnek vetette alá magát, ha más sokból is, mint a mai, vékony orrú, megkelesztett mellű sztárok.
Valaki az 1969 és 1973 között megjelent albumaiból összeszedte az általa legjobbnak ítélt tizet. Abban mindenképpen egyet kell vele értenem hogy ezek nagyszerűek.
2014 júniusában az énekesnő visszatért az énekléshez. Harminchárom év szünet után kilenc dalból álló stúdióalbumot adott ki, amelyet koncertsorozat követett. Ennek alkalmából interjút készítettek vele. Ebben többek között elmondta hogy házasságkötését követően is keringtek róla kémkedéssel kapcsolatos pletykák, ilyen módon pedig nem akart a szórakoztatóiparban maradni. A magánélete boldogságot hozott számára. 2014-ben úgy döntött hogy énekelni fog, mielőtt elveszítené a hangját.
Visszavonulását követően sokat hallgatta a rádiót, követte a zenei világban végbemenő változásokat. Hallgatta a fiatalabb énekesgenerációkat, és arra a megállapításra jutott, hogy sok dal szól az azonnali szerelemről, ahogyan régen is, de a szavak ma sokkal közvetlenebbek. Amikor nézi a fiatal művészeket a tévében, látja hogy keményen dolgoznak, de nem érzi hogy mi teszi őket egyedivé. Ezzel az érzéssel nincs egyedül.
Kim Chu-ja egyik dala mai előadásban, az énekesnő Lee Hae-ri.
Ez itt az eredeti.
Ugyanaz a nóta, a tavaszról énekel, de míg az előző zeneileg izgalmasabb, ezt a látvány szempontjából érdemes megnézni. A korszakra jellemző mozgáskultúra alól előtűnik az énekesnő szexepilje.
Az interjúban elmondta azt is, hogy utálja, ha legendás énekesként emlegetik. Nem akar más lenni, mint Kim Chu-ja.
