A youtube olykor érdekes, addig sosem látott dolgokkal örvendezteti meg az embert. Nekem néhány nappal ezelőtt egy olyan helyet mutatott, amitől szinte elállt a lélegzetem, és most meg is osztom veletek. A blog ugyan koreai témákra szakosodott, amiről most szó lesz, az azonban japán.
Aogashima (青ヶ島) Tokió szubprefektúrája (支庁, shichō), azaz Tokió közigazgatása alá tartozik, bár a nagyvárostól 350 kilométerre délre található a Filippínó tengeren. Az Izu szigetcsoport legdélibb szigete. Itt található Japán legkisebb lélekszámű települése, amely valójában két, egymással együttműködő, a 2014-ben összesen 170 lakost számláló falu, Yasundogo és Nishigo. Ahogy a poszt végére beillesztett felvételen látszik, 3,5 kilométer hosszú és 2,5 kilométer széles vulkáni szigetről van szó, amelyet nagyrészt dzsungel borít. Bár aktív vulkán, a lakosság nem akar elköltözni onnan. Az utolsó lávakitörés 1785-ben volt, ami 120-130 ember életét követelte. A sziget teljes egészében egy vulkanikus kráter, ezen belül egy másik, kisebb vulkán, a Maruyama (丸山) helyezkedik el.
A külső kráter, az Ikenosawa (池之沢) egyik magaslata a sziget legmagasabb pontja, ez a 432 méter magas Otonbu csúcs (大凸部). Ha valaki bírja szusszal és felmászik oda, fantasztikus látványban lesz része.
Az itt élők mezőgazdaságból és halászatból tartják fenn magukat. A szigeten működik egy elemi iskola, de középiskola a szigetcsoport központi szigetén van, ahonnan a végzettek többsége már nem tér vissza szülőföldjére.
Különleges hely, hiszen a dús, trópusi növényzettel borított sziget maga is gyönyörű, és a kilátás a tengerre talán még inkább. Aogashima északi fele a Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park része.
Éjszakai égbolt a szigetről. Nem mindennapi látvány, hiszen fényszennyezés nincs, szinte semmi nem zavarja az élvezetet.
Aogashimára eljutni nem egyszerű, nem is olcsó mulatság. Két lehetőség van az utazásra. Az egyik a Hachijojima szigetről komppal való két és félórás átkelés. Ez azonban meglehetősen bizonytalan, mert a szélsőséges időjárás, erős hullámzás miatt a hajó gyakran nem tud kikötni a sziget kikötőjében. A másik lehetőség a húszperces helikopterút szintén Hachijojimáról, ez azonban nagyjából 100 dollárba kerül, ám aki megengedheti magának, nagyszerű élményben részesül. Arra azonban számítania kell az utasnak, hogy vihar esetén néhány napig a szigeten reked.
Bár szigetről beszélünk, a part olyan meredeken zuhan az óceánba, hogy a partra lejutni lehetetlen. Strandolni, úszni nem itt fogunk.
A fürdés amúgy is meglehetősen kockázatos. 50% az esélye, hogy az érkező hajó nem tud kikötni, tehát az óceán rendszerint viharos és nagy a hullámzás. Állítólag van egy kikötő a sziget másik oldalán is, de arról nem találtam képet. Egyébként a helikopter, ami hetente ötször megy a szigetre, sokszor szintén nem tud leszállni a köd miatt (80%-os az esély a leszállásra). Szóval az időjárás sem kedvező a strandoláshoz.
A kikötő egy szép, nyári napon.
Gondolom, ez egy egyszerű, mindennapos kikötés.
Szerintem kötélhágcsón lehet csak leereszkedni a vízhez, vagy szintén életed kockáztatásával a kikötőnél végigmászol a partot védő nagy betonszörnyeken, hogy aztán a fekete, vulkáni salakon, dacolva a hullámokkal, beóvakodhass a vízbe. Ami valószínűleg hűvösebb 18 foknál.
A kikötőből a településekre eljutni a kráter fala mellett húzódó alagúton keresztül lehet. Meredek kaptatón vezet az út a kráter pereméig, majd onnan lefelé haladva érhető el a kráter fenekén elhelyezkedő két kis település. Bár autót használni a szigeten alig van mód, ehhez képest meglepően sok helybelinek van kocsija.
A közmondásosan szép, hagyományos japán építészetnek itt sajnos nyoma sincs: rozsdás vaslemezekkel vagy bádoggal fedett kicsi beton kockaépületekben élnek az emberek, ám a természeti szépségek bőségesen kárpótolják az utazót.
A belső kréter külső oldalát mezőgazdasági művelésre használják a helyiek.
A szigeten állítják elő a hingya sót. Ennek áldásos hatásairól itt olvashattok.
Többek között hingya rament is készítenek.
Itt van a hatalmas hingya üzem. Egy asszony vezeti, ő a beosztott munkatárs is.
Ez pedig a szauna bejárata. Talán nem lep meg senkit, hogy nekem egy egészen más műintézet jut róla az eszembe. Bár piros lámpás nincs fellógatva.
A sziget közepén geotermikus szauna található - külön a férfiaknak és külön a nőknek -, amelyet a lenti videó készítője be is mutat, és ami még ennél is érdekesebb látvány, hiszen hozzám hasonlóan nyilván sokan vannak, akik nem láttak még ilyet: egy geotermikus gőzzel működő, szabadban kialakított tűzhely, ahol mindenki kedve szerint készítheti el ebédjét.
A hely olyan apró, hogy néhány óra alatt bejárható, de aki igazán nyugalmas pihenésre vágyik, töltsön el pár napot itt. Ingyen lehet kempingezni a kréter belsejében, van bolt, de aki meleg ételre vágyik az Izakaya névre keresztelt sörözőben megteheti, de a minshuku is biztosít házias vacsorát és reggelit. A minshuku rendszerben megszállva egyúttal a hagyományos japán életmódba is betekintést kaphatunk. A sörözőben van lehetőség a helyi sócsú kóstolásásra. Kávézók, éttermek nincsenek, van azonban posta és egy pénzkiadó automata is működik, tehát a civilizáció ilyen módon beszűrődött ebbe a csöppnyi oázisba is, a japán városokra jellemző őrült rohanástól távol. A helyiek barátságosak és vendégszeretők.
Én akár most is elindulnék.
