Suk Chang Woo addigi élete 30 éves korában, 1984-ben hirtelen véget ért. A villamosmérnökként dolgozó férfit huszonkétezer voltos áramütés érte, ami nem került az életébe, de mindkét karját és két lábujját amputálni kellett. Azokban az időkben, álmában szabadon mozdította karjait, lábujjait, aztán felébredve újra a szomorú valóság kerítette hatalmába. Hónapokon át uralta életét a kétségbeesés, a depresszió, amikor egy nap felesége felébresztette ebből a sötét állapotból.

Ugye szeretnél újra horgászni? - kérdezte.

A szeretetteljes biztatás eredményeként elszánta magát a művégtagok készíttetésére.

Nem sokkal később fia rajzfeladatához kérte segítségét. Kis habozás után a fiú füzetébe egy madarat rajzolt. Onnan kezdve rendszeressé váltak apa és fia közös rajzolásai.

Aztán hihetetlen életerővel újrakezdte az életét. Segítője volt a pozitív életszemléleten felül, a mellette álló szerető feleség és gyermekei. Balesetéből felépülve mesterséges karokat kapott, s nem csupán azt tanulta meg, hogyan használhatja azokat hétköznapi teendőihez, hanem alkotni is képes lett segítségükkel.

Munkájában a kar, csukló, kéz mozdulatai mellett, vagy talán azok valamelyes pótlására a váll, sőt az egész test mozdul. Kereste a formát, amely célt adhat a továbbiakra, míg végül a koreai kalligráfiára rátalált.

Dacolva testi korlátaival, a tus, ecset és papír segítségével azóta a korábban számára annyira fontos mozgást örökíti meg.

Érzékenységét jelzi, hogy a két kampóval, amelyek a kezeit helyettesítik, képes megkülönböztetni a hanji, azaz a fehér eperfa rostjaiból készült papír elő- és hátoldalát.

Jjagnun írt nekünk régebben egy rendkívüli posztot, amely nyilván nemcsak rám, hanem sokakra gyakorolt nagy hatást. A koreai szájjal-lábbal festők lelkierejének megmutatása példát ad nekünk, egészséges embereknek.

Felébreszt, észhez térít.

Hiszen a legrosszabbnak tűnő helyzetből is fel lehet állni, az is tartogat örömöt.

Ezek az óriási hátránnyal élő emberek tanítanak meg minket arra, soha nem szabad feladnunk. Kevesen vannak, akiknek élete útelágazások nélkül zajlik. Sokan egész egyenesen zsákutcában találják magukat. Suk Chang Woo példáján okulva megállapíthatjuk, még a zsákutcában is feltűnhet egy pislákoló fény, amit követve, bizakodva és minden erőnket összeszedve megtalálhatjuk az onnan kivezető aprócska ösvényt.