Az egyik legenda szerint a teázás akkor kezdődött, amikor egy meditálás alkalmával Buddha csészéjébe belehullott egy tealevél. Hamarosan megkezdődik a legnevezetesebb koreai teatermesztő vidék szokásos tea-fesztiválja, ezért érdemes mazsolázni a koreai tea, és az azzal szervesen összekapcsolódó teaszertartás múltjából és jelenéből. Az alábbiakban szeretném a teakultúrához kapcsolódó emberek közül néhánnyal megismertetni az olvasót. Amennyiben azt gondoljátok, a posztban szereplők kivételesen szerencsétlen sorsú emberek voltak, ki kell ábrándítanom titeket. A régi korok innen nézve idillinek tűnnek, pedig nem voltak azok. Minél többet olvasok, annál jobban látom, hogy az elmúlt századok szívével is gondolkodó alakjainak nem volt könnyű élete.

Kérlek, legyetek elnézők gondolataim elkalandozása, meg a versek gyenge magyarra ültetése miatt!

Szinte bizonyos, hogy Koreába Kínából, a buddhizmus terjedésével egy időben került be a teafogyasztás szokása, méghozzá nagy valószínűséggel a 6-7. században, a Kínából visszatérő buddhista szerzetesek jóvoltából. A koreai krónikák, a Samguk-yusa és a Samguk-sagi, utalnak rá, hogy Seondeok királynő (632-647) sillai uralkodó, majd Munmu király (661) idejében ittak már teát. Sinmun király lelkes támogatója volt a teafogyasztásnak, mivel úgy találta, hogy a tea megtisztítja az elmét, Heundok király pedig 828-ban teamagokat hozatott Koreába, hogy megkezdődjön helyben a teatermesztés.

Kogurjói sírfestmény (5-6. század)

A teafogyasztás olyan mértékben azonosult a buddhizmussal, hogy a 14. században, amikor a konfucianizmus felváltotta, helyesebben kiszorította a buddhizmust, a legtöbb buddhista templom megsemmisült, a szerzetesek pedig visszatértek a polgári életbe, a teázás szokása nagyrészt eltűnt. Ráadásul, a megmaradt buddhista kolostorok körül termesztett teára súlyos adót vetettek ki, amelynek megfizetése komoly gondot okozott. Így a szerzetesek sokszor maguk tették tönkre a teaültetvényeket. A Csoszon-dinasztia uralkodásának elején ugyan még vannak nyomai, hiszen a királyi udvarban külön teafelelőst tartottak. Sőt, az 1490-es években megtartották az első nagy teaünnepet. Erről tanuskodik, hogy erre az alkalomra egy szerencsétlen sorsú, de a "koreai tea atyja" néven jogosan számontartott Yi Mok névre hallgató fiatal tudós megírta a teaszertartások könyvét. Az 1498-ban, 27 éves korában kivégzett Yi Mok nevét a koreai tea kapcsán alig emlegetik, pedig műve, a Ch'aBu, avagy Óda a teához, jelentős történeti emlék. http://anthony.sogang.ac.kr/HanjaeYiMok.htm
Álljon itt a fiatalember kivégzés előtti percekben írt, erősen villoni hangvételű verse:

Dal az életem végéhez

Ahol a fekete varjak összegyűlnek, ott ne legyen fehér sirály.
Menni kell.
A varjak féltékenyek a sirály tisztaságára,
és a tiszta folyóban tisztára mosott test beszennyeződik.
Félek a tisztátalan vértől.
Becsuktam a könyvet és kinyitottam az ablakot,
és láttam a tiszta folyóban játszó sirályt.
Gondolkodás nélkül köpök,
a sirály hátán hagyom jelemet.
Fehér sirály, ne haragudj!
Köptem, mert ezek a profán emberek oly rosszak.

Bár Japán nagyjából a koreaival azonos időben kezdett hódolni a teaivásnak, egyes állítások szerint a világon mindenütt ismert japán teahagyomány mai formáját az 1590-ben megindult invázió során tanulták el a koreaiaktól. Ekkor ugyanis sok koreai fazekast hurcoltak el magukkal Japánba, hogy azok finom, mázas teáscsészéket készítsenek. Erről a Jung Yi Goddess of Fire c. sorozatban emlékeznek meg. A romantikus történetben a főszereplő, Yung Yi, gyermekkori barátja és védelmezője halála után, szerelmét, a bús trónörököst hátrahagyva társai életének megmentése érdekében beleegyezik, hogy csodás tehetségét Japánban bontakoztassa ki. A drámanézők ebben a sorozatban zokogva nézhették, amint a szívtipró Kim Bum másodhegedűs, miközben az amúgy jóképű, de jóval kevesebb lány és asszony szívén átgázoló Lee Sang-yoon lesz a befutó a koronaherceg szerepében. Valószínűleg sokak megelégedésére a való életben másképp alakult a helyzet: Moon Geun-young, a koreai nemzet kishúga a forgatás alatt összeszerelmesedett Kim Bummal, ha nem is örökre. A valóságban a trónörökös a japán megszálláskor az elmenekült király távollétében részt vett a támadók elleni harcban, a hétéves háborúban de facto uralkodóként lépett fel a gyenge Seonjo király helyett, később Gwanghaegun (광해) néven trónra lépett, és bár a nyugati frakció puccsának áldozataként megfosztották a tróntól, az utókor nagy és bölcs uralkodóként tartja számon. Az inváziót követően igyekezett helyreállítani az ország korábbi jólétét, a külpolitikában egyensúlyra törekedett a Ming Birodalommal és a mandzsukkal, uralkodása alatt készült el a nevezetes Dongui Bogam (동의보감), a hagyományos koreai orvoslást tartalmazó könyv, az Unesco Vílágemlékezet programjának darabja, amely a klasszikus keleti gyógyászat egyik alapvető fontosságú dokumentuma.

A következő századokban a teakultúra egyre inkább halódott, 18. századi szövegekből egész egyenesen az derül ki, hogy Koreában senki nem itta a teát.

A 19. század elején aztán elkövetkezett a tea reneszánsza. Az ország délnyugati csücskében, a Dél-Csolla tartománybeli Gangjinban tizennyolc éves száműzetését töltötte Dasan (Jeong Yak-yong; 정약용),  a késői Csoszon időszak egyik legnagyobb gondolkodója, aki ezt a hosszas örömöt annak köszönhette, hogy meggyűlt a baja a vallásszabadság eszméjét hírből sem ismerő özvegy királynéval, nem is beszélve arról a bűnéről, hogy bátyja katolikus hitre tért át. Dasan azonban nemcsak arról nevezetes, hogy szintetizálta a neo-konfuciános gondolkodást, hogy mély aggódással tekintett a szegénység problémájára. Írásai szolgálnak a Ye filozófia alapjául. Szorgalmazta a koreai stílusú áldozati rítusok gyakorlását.
Sajátos földreform elképzelései voltak, nagyon érdekelték a mérnöki tudományok: a király figyelmét annyira felkeltette az általa tervezett pontonhíd, hogy vele terveztette meg a Hwaseong erődöt (a mai Suwon) a palota köré. A király bizalmát jelzi, hogy egy ideig titkos megbízottja volt a Gyeongji tartományi korrupció kivizsgálásában. Legfőbb feladata azonban a tragikus sorsú Sado herceg halálának hatvanadik évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezésben támogassa a lelkifurdalástól gyötört apát. 
Száműzésének legfőbb oka a Selyem levél megírása volt. A korai katolikus közösség koporsójában az utolsó szögnek ez a levél bizonyult. Dasan egyik nővérének férje, Yi Seung-hun, a koreai katolikusok vezetője 1801 októberében egy hosszú levelet írt Peking püspökének, amelyben részletesen beszámolt a legutóbbi eseményekről, s egyben arra kérte a katolikus főpapot, hogy járjon közbe a koreai hatóságoknál a vallásszabadság érdekében, a nyugatiak küldjenek hadsereget a Csoszon dinasztia megdöntésére. A levelet a fent említett selyemre írta. Szegény ember, hogy elrejtse, a selymet a teste köré csavarta, de elfogták, megtalálták a különös levelet, amely aztán persze megfelelő bizonyítékként szolgált arra, hogy a katolikusok az állam ellenségei. Yi Seung-hunt kivégezték, ő egyike az első koreai katolikus vértanúknak. Dasan csak azért kerülhette el a kivégzést, mert egyértelmű volt, hogy nem katolikus. Gangjinba pénz és barátok nélkül érkezett, egy olcsó fogadó kicsi szobájában húzta meg magát. A szobát Sauijae névre keresztelte (a négy kötelezettség helyisége: tiszta gondolkodás, komoly megjelenés, csendes beszéd, őszinte cselekedetek.) Ebben a száműzetésben kezdődött meg a koreai tea ébredése Dasan segítségével. A tudós egészsége megrendült a szegényes táplálkozás miatt, krónikus emésztési problémákkal küzdött. 1805-ben egy alkalommal meglátogatta Hyejang szerzetes, majd távozása után Dasan egy verses levélben arra kérte, hogy segítsen rendbe hozni gyenge emésztését - az áldásos hatású teával, azaz küldjön neki tealeveleket a templom feletti hegyről. A vers a bizonyítéka, hogy a spártai életet élő tudós tisztában volt a tea gyógyászati értékével. Feltételezések szerint Hyejang és más környékbeli szerzetesek Dasantól tudták meg a tealevelek szárításának módját. 1809-ben Cho-ui szerzetes hosszabb látogatást tett Dasannál. Az időt tanulással töltötték, és több mint valószínű, hogy ez a szerzetes is a tudóstól tanulta meg az archaikus teaszárítás technikáját.

Cho-ui Seon buddhista mester, költő, kalligráfus, a koreai teaszertartás 19. századi teaszertartás megújítója.
Miután Dasan bevezette a teaszárítás és -fogyasztás művészetébe, a fiatal Cho-ui 1815-ben ellátogatott Szöulba, ahol számos kitűnő tudóssal került kapcsolatba annak ellenére, hogy abban az időben, a társadalmi különbségek az ilyet általában nem tették lehetővé, hiszen egy buddhista szerzetes a mudanggal (sámán) és a kiszengekkel (vendéget szórakoztató nők) volt egy szinten. Szöulba nem is engedték be, a főváros keleti kapujához közeli Cheongnyangsa templomban fogadta látogatóit. Később visszavonult a Daedun-sa (mai nevén Daeheung-sa) fölött magasodó hegyi remetelakba. A meditációval és elmélkedéssel töltött elvonultságában írta ChaSinJeon-t, a Tea lelkének krónikáját. 1831-ben újra meglátogatta szöuli barátait, majd újabb remeteség következett. Ennek az időszaknak a termése lett a DongChaSong, a Himnuszok a koreai tea dicséretére.
Középkorú volt, amikor megmászta a Gyémánt hegység legmagasabb csúcsát. Élete utolsó éveiben többször meglátogatta a Jeju szigeti száműzetését töltő Kim Chong-hui-t, a 19. század legnagyobb kalligráfusát.
Ott tartózkodása alatt tanítványaként adta át neki tudását: a buddhizmusról és a teáról szerzett ismereteit tanította neki. Utolsó éveiben is egészséges maradt, minden nap végezte a seon meditációkat. 1866 augusztusának egyik reggelén tanítványát kérte, segítsen neki felkelni. Lótuszülésbe helyezkedett és belépett a Nirvánába.

A fényes hold a gyertyám, barátom,
egy fehér felhő a párnám, a függönyöm.
A bambuszevezők és a fenyők közt fújó szél hangja
magányos és frissítő, behatol fáradt csontjaimba,
felébreszti a fejemet, olyan tiszta és hűvös.
Nincs más vendég, csak egy fehér felhő, és a fényes hold,
felemeltek engem egy helyre,
amely sokkal magasabb mint bármely halhatatlan.
(DongChaSong, 17. versszak)

Azt olvasom itt, meg ott, hogy Koreában a tea újabb reneszánszát éli. A koreai háború után a nyugati divat hatására kávét hörpöl minden öreg és fiatal koreai. Azaz, csak hörpölt, mert az utóbbi időben felélénkült az érdeklődés a tea iránt. A fiatalok közül sokakban igény támadt a teakultúra hagyományára. Talán rájöttek, hogy az alábbiakra van már igazán szükség? A helyes utat keresik?

A Tea Útja két dolgot egyesít, a lelkigyakorlatot és a szertartás formáját. A tea íze, színe, illata, a használt eszközök előírás szerinti formája, az elkészítés szabályok szerinti módja alkotja a formát, a tea kortyolgatása közbeni harmónia és nyugalom, a "helyes út" megtalálása a lelki oldal. Elengedhetetlen a hat szempont: együttélés fizikai harmóniában, a beszélő harmonikus megnyilatkozása, amely nem szít viszályt, tökéletes összhang a célok elérésében a vallás vagy az életszemlélet kérdésében, harmóniában lenni az etikai szabályok betartása érdekében, nyitottság és fogékonyság a másikak véleményére, egyenlőség terjesztése a haszon elérése érdekében.

A helyes út... Ezt kell megtalálni.