A Koreai Kulturális Központ új eseménysorozatot indított K-Corner címen. Az első rendezvény "Filmvetítés és közönségtalálkozó Min Byung-hun rendezővel" címen volt meghirdetve, amelynek keretében két film megtekintését tervezték, közéjük volt beékelve a rendezővel folytatott beszélgetés. A moderátor az a Teszár Dávid volt, akiről előző posztomban írtam.
Két kis költségvetésű művészfilmet láttunk. Mindkettő erősen hatott, mindkettő véresen komoly koreai társadalmi problémákat vetett fel, így nem volt könnyű dolga a közönségnek.
A KKK oldalán kaptunk előzetes - és nem túl kimerítő - ismertetést az alkotások témájáról.
"Love never Fails / Tévedhetetlen szerelem (2015)
Adott egy középiskolás lány kiemelkedő tanulmányi eredményekkel. Az édesanyja számára annyira fontosak az osztályzatai, hogy egy pillanatra sem veszi le a szemét lányáról. A lány mindent megtesz, hogy megfeleljen az anyja elvárásainak, de amikor elmeséli, hogy még jobb eredményeket ért el, csak szidalmakban részesül. A lány apját lefoglalják a saját problémái. Az orvos apának bíróság elé kell állnia az asszisztense szexuális bántalmazása miatt. Még a rendőrségre is beviszik egy taxisofőrrel történt nézeteltérése következtében."
Vajon sikerül-e megszabadulniuk a bűntudattól, és tanulva a hibákból, felemelkedni?
A Love never Fails forgatása és a bemutató.
"Touch / Érintés (2012)
Suwon (KIM Ji-young) gondviselőként dolgozik, olyan betegekkel foglalkozik, akik teherré váltak a családjuk számára és szanatóriumba helyezték őket. A férje, Dongsik (YOO Jun-sang) korábban a nemzeti lövészcsapat tagja volt, de alkoholproblémái miatt lefokozták középiskolai edzővé. Suwon egyre fásultabbá válik, amikor két váratlan fordulat is bekövetkezik életében. Férje belekeveredik egy cserbenhagyásos gázolásba, a lányát pedig szexuálisan molesztálják. Suwon felkeresi lánya molesztálójának otthonát, ahol Jinho édesanyját találja, aki betegsége miatt fájdalmak közt haldoklik. A család a kétségbeesés mocsarába süllyed, de a legutolsó pillanatban eljön a megváltás."
Egy drámai pillanat.
Touch forgatás közben
Előzetes, ami sajnos nagyon hirtelen ér véget.
A busani bemutatón sem volt teltház.
A maratoninak nevezhető - délután hattól este fél tizenegyig tartó - program nem volt haszontalan, lehetőséget adott elgondolkodni a mai koreai valóságról, ami a nézők egy része számára nem volt meglepő. A filmekben megfogalmazottakat hatásosan támogatták meg a Min Byung-hun által elmondottak. Mondhatnám úgy is, épp az ő nem túl bőbeszédű, de jelentős tartalmat hordozó mondatai adták az egészhez a pluszt, aminek eredményeként igazán érdekes esténk volt.
A legfeljebb harmincöt évesnek látszó (a fenti kép nem régi), valójában 1969-ben született férfi filmes tanulmányait szokatlan módon, Moszkvában, az Orosz Állami Egyetemen végezte. Első filmjei ennek megfelelően nem is koreai alkotások. A Flight of the Bee (1998) című film az egyik legjelentősebb tadzsik rendezővel, Jamshed Usmonovval közös munkája egész egyenesen orosz-tadzsik színekben készült, és az igazán vállalkozó szelleműek végig is nézhetik - angol felirattal.
A Let's Not Cry (괜찮아, 울지마) 2001-ben készült dél-koreai-üzbég filmben az akkor még csupán harminckét éves koreai rendezőnek nagyszerűen sikerült bemutatni a világtól elzárt üzbég falut, az emberi élet értelmét, a reményt, a frusztrációt, a hiányokat.
Min Byung-hun szűkszavúan, de félreérthetetlenül a tudomásunkra adta, nem része a Hallyunak. Legalábbis, nem tagja annak a népes csapatnak, amely a koreai csodát úgy akarja feltálalni a világnak, mint aminél jobb, szebb és tökéletesebb még nem termett. Műveivel segíteni szándékozik: feltárni a társadalomban meglévő hibákat. Nem akar semmit a szőnyeg alá söpörni. A tegnap látott filmek minden fájdalmas részlet ellenére a szeretet mindenek felettiségét jelzik. A főszerepekben olyan embereket látunk, akik képesek az önzetlen szeretetre, vagy fájdalmas leckék árán kezdik megtanulni azt. Így újabb példát kaptunk abból, hogy a lélek és szellem emelkedésének vágya bárhol, bárkiben megfoganhat függetlenül attól, koreai vagy magyar, keresztény vagy buddhista.
Tanulsággal szolgált viszont, hogy Min Byung-hun elmondása szerint a fenti filmeknek alig volt visszhangja Dél-Koreában. A művészfilmeket nem a szuper, sok nézőt befogadó mozikban vetítik, így mint megtudtuk, sajnálatosan kevés koreai ember látta a gondolatébresztőnek szánt alkotásokat.
Örömömre szolgált az egyik néző kérdésére adott válasza, miszerint nincs kedvenc színésze, és a színészválasztást kizárólag annak alapján végzi, hogy ki alkalmas a karakter legjobb megjelenítésére.
A Love never Fails (사랑이 이긴다) forgatókönyve teljes egészében, a Touch (터치) részben az ő munkája.
Min Byoung-hun azok közé tartozik, akik tudják milyen sokat kell még tenni. A tegnap esti filmek engem arról is meggyőztek, hogy alkotójuk tisztában van vele: nincs más út, csak a szeretet.
