A Gamcheon Culture Village látképei közismertek a Korea iránt érdeklődők számára. A görög Szantorini szigethez, illetve Machu Picchuhoz hasonlított busani városrész vidám tarkasága első látásra megfogja a szemet. A második világháború alatt apró házak álltak azon a hegyoldalon, amely ma már kedvelt turistalátványosság, és amely 2012-ben megnyerte az ENSZ-HABITAT ázsiai Városkép díját.
A koreai háború idején menekültek sokasága özönlött Busanba, mivel a város relatív biztonságot ígért. Busan és környéke volt a félszigetnek egyetlen része, ahol nem folytak harcok. Egy év leforgása alatt a város lakossága 880 ezerről 1,4 millióra nőtt. Az ideérkező, földönfutókká lett emberek közül sokan a kikötő vagy a Jagalchi halpiac környékén, sokan pedig a hegyoldalban telepedtek le. Pénztelenek voltak, ezért az akkor épült házak szerény méretűek lettek. A gamcheoni mintegy 800 ház hulladékvasból, fából és szikladarabokból készült. Hosszú időn keresztül ez a környék bizony nem volt más, mint a város szegénynegyede. Egy számomra meglehetősen sajátságos koreai vallási mozgalom, a Taegukdo és annak megalapítója, Cho Chol-je segítségével aztán a lakosok képesek voltak saját bevételeikből csatornázni. 1955-től a hely a Taeguk falu nevet kapta, s egyúttal a Taegukdo vallási központja is volt. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a Taegukdo előfutára volt a mára állítólag hatmillió tagot számláló Daesun Jinrihoe elnevezésű új vallási mozgalomnak.
A kilencvenes évektől fejlődésnek indult Gamcheon, de korántsem olyan mértékben, mint Busan többi negyede. 2009-ben a busani városvezetés útjára indította a Dreaming of Machu Picchu Busan projektet. Ennek keretében a girbegurba, meredek utcák színesekké váltak, a házak falára képzőművészek és helyi lakosok festettek képeket. A városrész mára kedvelt turistacélpont lett. Órákat, de akár egy egész napot is eltölthet itt a látogató. A keskeny és kanyargós sikátorokban andalogva - közben azért az lábunk elé nézve - újabb és újabb eredeti látványosság kerül elénk. A séta közben betérhetünk az apró kávézók valamelyikébe, vagy némelyik kis boltocskába, ahol emléktárgyak kínálják magukat. Célszerű nem hétvégén vagy ünnepnapon menni oda, mert olyankor túl sok a bámészkodó. A városnegyednek ma sincs több, mint tízezer lakosa. Az itt élők nehezen szoknak hozzá a lépten-nyomon fotózó látogatókhoz. A városi falu reggel kilenctől délután ötig, illetve nyári időszakban hatig fogadja a turistákat. Mivel itt emberek laknak, a szöuli Hanok Village-hez hasonlóan kerülni kell séta közben a hangoskodást.
Amit látunk, barátságos, vidám, de ez csak a kirakat. Nagy kérdés, vajon belül, a házakban és az ott lakók szívében-lelkében mi van. Dél-Korea nem Magyarország, Szöul, Busan és a többi nagyváros pedig nem Budapest. Nálunk a várost ölelő hegyeken és dombokon a jómódúak laknak. Hiszen ott tisztább a levegő, mint a város belsejében, zöld köröskörül minden - kivéve azokat a divatos részeket, ahol nyerészkedés miatt a telkeknek oly nagy részét építik be, hogy a vagyonokért odaköltözők sokszor játszi könnyedséggel beláthatnak a szomszéd tányérjába, zöldet meg akkor látnak, ha virágot tesznek az asztalukra. Ha nyernék a lottón (nem lottózom, de ha mégis) akkor egy óriási telket vennék fenn a hegy tetején, a közepére kicsi házat építtetnék és körbe annyi fát, bokrot ültetnék, hogy a szomszédot ne is lássam. Csak a madarak, a mókusok juthatnának be, meg akit én magam hívok, és csönd lenne, csak a madárdal, a szél és a fák lombjainak susogása hallatszana. A kis kitérőt követően térjünk vissza Dél-Koreához.
A koreaiak számára a hegyoldalban lakni egyenlő a szegénységgel. Szegénynek lenni pedig ott nagy szégyen, bár mostanában már nálunk is az. Ha valakinek lihegtető lépcsőkön kell felmásznia otthonához, akkor pontosan tudják, hogy a szerencsétlen sanyarú körülmények között él. Olyan helyen azok laknak, akiknek nem telik jobbra. Így aztán a busani Gamcheonban feltehetően az évtizedekkel ezelőtt kényszerűségből odaköltözöttek szegényen maradt leszármazottai, vagy hozzájuk hasonló családok népesítik be a színesre festett házakat. Aki módosabbá vált, már régen elköltözött. Ebből következik a kérdés: az ott lakók mit gondolnak a bámészkodó turisták láttán? Főként pedig, jobb nekik azóta, hogy a városrész az érdeklődés középpontjába került? A vidám külső vajon elégedett belsőt takar?
Annak, aki néhány órát tölt el ott, nem szükséges a fentieken elgondolkodnia. Élveznie kell a derűt sugárzó, tarka és vidám házfalakat és lépcsőket, meg persze a nagyszerű kilátást, a többi városrész felhőkarcolókkal sűrűn megtűzdelt látványát. És a tenger látványát.
Jöjjenek hát a koreai hivatásos és amatőr művészek kreativitásának bizonyítékai.
A macskák igaziak.
Ezek is.
Este elcsöndesedik Gamcheon.