Leesong Hee-il a No Regret c. meleg film rendezőjeként olyat alkotott, amit nem sikerült idáig senkinek, mert nem szexuális aktusokkal akar csiklandozni, hanem érzéseket közvetít. A koreaiak meglehetősen - talán a világon sehol sem ennyire - álszent gondolkodását néhány félmondattal, pár rövidke jelenettel mutatja be, méghozzá tökéletesen, közben bepillantást kapunk az árvák szívfájdító helyzetébe. De főként és elsősorban azt formálja meg, ami jó esetben két férfi egymás iránti érzését jelentheti: az igazi szeretetet, szerelmet.
Hogy miért érdekes ez? Azt hiszem, a világ bármely pontján élő homoszexuálisok számára minta, és nem is akármilyen. A heteroszexuálisoknak két szempontból is sokat mond. Részben megtanítja nekünk, hogy a két férfi közötti valódi szeretet végeredményben nem különbözik egy férfi és egy nő közöttitől. És az ilyen szerelem ugyanolyan tiszteletre méltó, mint a heteroszexuálisok közötti érzelmek. Részben pedig azért is fontos, mert egy ellenséges társadalomban elhelyezett történet sűrítve ábrázolja a szeretet szépségét és a vele járó nehézségeket. A két férfi talán legyőzi ezeket a nehézségeket, talán együtt maradnak, talán félresöprik a környezet ellenállását, és talán megszabadulnak a magánytól.
Leesong Hee-il a No Regrettel kivívta a jogos érdeklődést további filmjei iránt - legalábbis az én szememben. Ezért fordítottam le legutóbbi alkotásának a 2014-ben készült Éjszakai repülés (야간비행, Yaganbihaeng, Night Flight) c. filmjének feliratát.
Hee-il számára az ötletadó egy valóságos jelenet volt. Látott egy öngyilkosságra készülő kamaszt egy liftben kuporogni. A jelenetet viszontlátjuk a filmben.
Bár könnyen rámondjuk a rendező és a főszereplő karakterének ismeretében, hogy meleg film, az Éjszakai repülés ennél sokkal többet mutat meg.
Természetesen ennek a filmnek a középpontjában - a szereteten túl - szintén a magány áll és nem csak a meleg kamaszfiúé, hanem a többi, valamilyen okból a társadalom peremére szorult középiskolás fiú, sőt több esetben a felnőtt szereplőké.
Azt gyanítom, a koreai melegek életének hűséges kísérője a magány. Abban az esetben mindenképpen, ha tiszta lelkű, igazán szerelmet, társat kereső férfiről van szó. A társadalom elvárja, hogy ezek a férfiak családot alapítsanak, a valódi érzéseiket pedig rejtegessék. Ez magában hordozza a magányossá válást. (Bár ha nem koreai, és nem meleg valaki, akkor sem menekülhet el teljesen a magány szomorú kísértete elől. Hadakoznak ezzel sokan, egész életükben.)
A Night Flight egyetemi felvételi vizsgákra készülő középiskolás diákokat állít a középpontba, köztük egy meleg fiút. Három fiú történetét követjük végig, akik jó barátok voltak amíg a középiskolába nem kerültek. Yong Ju a meleg és zárkózott srác és a megszállott manga rajongó Gi Taek között megmaradt a barátság, Gi Woong azonban eltávolodott tőlük és az iskola hangadó csoportjához csatlakozott. A dagi Gi Taek szüntelenül szenved a csoport fizikai bántalmazásai miatt, majd amikor megtudja, hogy barátja meleg, átáll az agresszív csoporthoz, elárulva nekik Yong Ju titkát. Azt állítja, barátja évek óta szerelmes Gi Woongba...
A rendező ezúttal sem felejtkezik el a társadalomrajzról és -kritikáról: fájdalmas képet fest a középiskolákban tapasztalható agresszióról, kiközösítésről, az egyszülős családokban felnövők nehézségeiről, az osztálykülönbségekről, a befolyásos családi háttérrel rendelkező srácok és körükben szédelgők többiekkel szembeni fizikai és lelki terrorjáról, amelyben a gyengék vagy behódolnak, vagy újra és újra megaláztatásokat kell elszenvedniük. Jól látszik, hogy a tanárok tudomást sem vesznek a helyzetről. Ebben a közegben egy meleg fiú persze elkerülhetetlenül válik a többieknél is kiszolgáltatottabbá. Megjegyzem, hogy a filmben elhangzó párbeszédek enyhén szólva is közönségesek, mondhatnám alpáriak. Hosszasan tűnődtem, próbáljak-e ezen szelídíteni, végül nem tettem. Ahogy itthon számtalan esetben tapasztalom, a középiskolás fiatalok - tisztelet a kevés kivételnek - hasonló stílusban társalognak egymással. Ebben a történetben talán még indokolható is, hiszen többféle feszültséggel terhelt a fiúk viszonya. Meg aztán a gyerekek a felnőttekről vesznek példát. Ahol a tanár is elég szabad szájú, durva fizikai bántalmazástól sem riad vissza, nem csodálkozhatunk, ha a diákok követik a mintát.
Az egyik kritikában azt olvastam, hogy bár az Éjszakai repülést felnőtt nézők számára vetítették, szükséges lenne középiskolások számára is megnézhetővé tenni. Egyetértek a megállapítással. Hiszen róluk szól. Ha szereplői, sőt elszenvedői lehetnek ilyen és ehhez hasonló történeteknek, akkor látniuk kell, hogy okulhassanak.
Miközben nézzük a filmet, nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy Hee-Il nyilvánvalóan a saját honfitársainak készítette, ezért figyelnünk kell az apró, felvillanásszerű momentumokat, ha az a célunk, hogy a többrétegű mondandót megértsük. Érdemes figyelni, igen sokat elárul a mai Dél-Koreáról. Az iskola, a tanulók, tanárok és a szülők mikrovilága a rendező által nem titkoltan az egész társadalom kicsiny mása.
Én pedig ünnepélyesen megemelem a kalapomat Leesong Hee-il előtt, mert nemcsak a No Regret, hanem a Night Flight esetében is képes volt pozitív üzenetet közvetíteni. Elképzelhető, hogy úgy van ez, mint amit a történelemben gyakran látunk. A legnagyobb elnyomás idején születnek olyanok, akik aztán tartják a lelket a gyengébbekben, és példaadásukkal nagyban hozzájárulnak azok hőssé válásához.
Azok az embertársaink, akik életük valamely időszakában felismerni kényszerülnek, hogy különböznek, különböznek a többségtől - legyen az szexuális irányultság, vagy valamilyen más vetülete az életnek - nehéz utat járnak be. Közülük sokan mélyre kerülnek, mert nem bírnak megbirkózni a feladattal, de vannak sokan, akik ebből az embert próbáló helyzetből a legtöbbet hozzák ki, azaz szeretetet közvetítenek. Nem a mocsárba húzó testi vágyakban merülnek el, hanem a lelki-szellemi emelkedést választják. Ők azok, akik felismerik, hogy a feladatuk: tisztának maradni, ha úgy adódik, egy azonos nemű társ oldalán, vagy éppen, a méltó társ hiányában, egyedül.
Ahogy a No Regretből emlékezhettek, ebben a filmben is elkezd esni a hó, amikor a történet valódi fordulópontjához ér. Az égből aláhulló fehér pelyhek jelzik a tiszta szeretet érkezését.
Akik látták a No Regret c. koreai filmet, valószínűleg utánanéztek, és azt is tudják, hogy a valaha készült legjobb meleg film rendezője azon kevesek egyike, aki a koreai filmiparban nyíltan vállalja homoszexualitását, s vele a filmipar számkivetettjének szerepét. Mégis alkot, kis költségvetésű, de annál értékesebb filmeket. Meggyőződésem szerint számos támogatott rendezőnél többet tesz a koreai társadalomért.
Elgondolkodtató, hogy abban az országban, ahol a fiatalokon olyan őrületesen nagy a nyomás a minél jobb tanulmányi eredmények elérése miatt, ahol általánosnak tekinthető, hogy épp kamasz és ifjú felnőtt korban, amikor az egészséges fejlődés érdekében a legtöbb pihenésre lenne szükség, napi 3-4 órát alszanak, milyen további teher lehet egy kamasznak az a tény, hogy nemi identitása különbözik a többségétől. Nem szeretnék belemenni abba, vajon ezek a fiatalok valóban melegek avagy leszbikusok lesznek-e felnőve. Ez majd eldől később. Még ha valamikor majd az egyenes úton fognak is haladni, éppen eléggé megviselheti őket az az időszak, amikor a saját nemük felé fordulnak. Mindez pedig a homofóbiájáról híres Dél-Koreában, ahol a srácok meglehetősen gyakran szembesülnek vele, hogy a felnőttek problémáikat a Mapo hídról való leugrással, avagy a mindig kéznél levő mobiltöltő zsinórjának gyors megcsomózásával intézik el.
Egy nem hivatalos ajánló a filmhez:
Az alábbi interjúban Hee-Il visszaigazolja fenti állításaimat, de mond ennél többet is. A két főszereplő pedig - milyen meglepő - említést tesz arról, hogy maguk is tapasztaltak középiskolás korukban a filmben ábrázoltakhoz hasonlót. A látottak nyomán tehát véletlenül se hihetjük, hogy a jelenetek a film kedvéért eltúlzottak. Hee-Il a beszélgetésben egy kérdésre azt válaszolta, azt szeretné, ha minél többen néznék meg alkotását. Én is ezt szeretném. Ezért készült a fordítás.
Hee-il megint üzent ezzel a filmmel, ahogy korábban a No Regrettel, és nem csak a melegeknek szól az üzenete.
Ezek a filmek azt bizonyítják, hogy nincs más, csak a szeretet.
További olvasnivalók:
A koreai meleg és leszbikus tizenévesek helyzetéről - itt.
Jó írások a filmről itt, itt, itt, és itt.
A Leesong Hee-ilről szóló wikis szócikkben két elolvasásra érdemes cikket találtam. Az egyiket ő maga írta, humorral fűszerezve a 2014-es Berlinareról, ahol bemutatták a Night Flight-ot.
A másik egy vele készült interjú. Az elmondottak többek között megvilágítják, hogy a koreai filmiparban milyen módon állnak hozzá a queer filmekhez.
A magyar felirat innen és innen!
Betétdalok:
Angus and Julia Stone - Take You Away
Buskers - If I ruled the world
