Öt év telt el azóta, hogy az alkonyodó délutánon megérkeztünk Dél-Koreába. Az eltelt időben oly sok minden történt, hogy időnként szinte el is feledkeztünk róla. Aztán ma egy videó előhozta újra az egészet, és akár akartuk, akár nem, újra átéltük az egészet! Olyan erősen tértek vissza az emlékek, hogy nem tehettem mást, mint előkotorni néhány képet. Némelyiket akkoriban nem mutattam, párat meg már láthattak a blog olvasói.
A busz sebesen haladt a repülőtérről a szárazföldre, versenyt futva az idővel. Végül persze alulmaradt: mire leszálltunk, majdnem este volt, s a népes, elsőre zavaróan zűrös utcákon kissé megszeppenten kerestük lefoglalt szállásunkat. Nem voltunk igazán megijedve, mert tudtuk hogy jó helyen szálltunk le, s tapasztaltuk hogy a megkérdezettekből nem hiányzik a segítő szándék.
A blog első posztjaiban szorgosan beszámoltam róla, milyen élményekkel gazdagodtunk nap mint nap. Amikor most átnéztem az utazás alatt készített fotókat, rábukkantam az alábbira. A Bukchon hanok házak egyikén fenyőfából készült szobrokat, kokdukat helyeztek el. Aki többet szeretne megtudni róluk, olvashat erről egy régi posztomban.
A történelmi sorozatok kedvelőinek nyilván megdobogtatja a szívét a látvány. Bármelyik percben feltűnhet az egyik király és népes kísérete.
Emlékezetes maradt számunkra, hogy a nemzeti múzeumba mennyi iskolai csoportot vittek elszánt tanárok. Dél-Korea sok mindenben tanulhat tőlünk, de így van ez fordítva is. A nemzet történelmét megismertetni a gyerekekkel fontos dolog. Ebben a kérdésben ők előttünk járnak.
Már az óvodásokkal igyekeznek megszerettetni a múltat. Ahogy annak idején írtam róla, a múzeumokban nem előírás a néma és rideg áhítat, a gyerekek felszabadultan szaladgálhatnak, senki nem néz rájuk ferde pillantással.
Egy ugrás, azaz egy rövid repülőút, és már Jejun vagyunk. Dél-Korea természeti szépségekben bővelkedő ország, példa erre a Hallasan.
Felejthetetlen a Halla hegyre tett kirándulásunk. Másféle kirándulás, mint amihez itthon szoktunk. Mi elsősorban a szelíd természetben lét kedvéért megyünk a szabadba, a koreaiak viszont inkább teljesítménytúrának fogják fel. Ennek megfelelően a Hallasan túraútvonalai alig adnak alkalmat a séta közbeni bámészkodásra. Fájtin, mondják, és nekiindulnak toronyiránt. Az elpuhult nyugati pedig kifullad, leül pihenni, vizet iszik - mert addig se kell azokon a fránya köveken és lépcsőkön botorkálnia.
A helyi varjú pedig érdeklődve nézi ezt a fura szerzetet, közben azt mondogatja: kár, kár, kár, hogy nem bírjátok szusszal.
A koreai emberek között nem kevés a keresztény, de általában másképp azok, mint amit mi megszoktunk. A kereszt sok helyen feltűnik, gyakran látni emberek nyakában is, de a gondolkodás - tisztelet a kivételnek - többnyire nem a szellem, hanem az anyag mindenhatóságát tükrözi. Ez igaz annak ellenére, hogy a koreai sorozatok szívesen érzelegnek, ám az érzések vékony máza alól rendre előtűnik az anyagi érdek.
A koreai sorozatok szépfiúi nem jönnek szembe az utcán. Ennek a busani tengerparton ballagó srácnak az arcát (még?) nem szabták át, mégsem volt kellemetlen ránézni. Joggal feltételezhetjük, hogy az "ép testben ép lélek" az esetében is igaz.
Ahhoz képest hogy az ország három oldalról tengerrel határos, hogy ennek megfelelően a népesség táplálkozásában jelentős szerepe van a halaknak és egyéb tengeri herkentyűknek, a vízzel nincsenek túl nagy barátságban. Kivéve azokat, akik a halászatból élnek. A képen látható kicsiny hajók segítségével keresi sok férfi a kenyerét. A fogás eredményét az ország egyik legismertebb piacán, a Jagalchi halpiacon árusítják. Rövid busani kirándulásunk alkalmával oda nem jutottunk el.
Egy külföldi utazásnak elengedhetetlen része a helyi ételek megízlelése. Mindig csodálkozom azokon, akik utazás közben az itthoni rántott húsról és töltött káposztáról álmodoznak. A helyi gasztronómia hozzáad az utazás élményszerűségéhez, botorság fintorogni és jobb híján mcdonaldsben és társaiban enni az internacionális szemetet. Koreai utazásunk kedves emlékei az ottani tartalmas levesek. A most következő képek ugyan az utazás közben írt posztokban is láthatók voltak, de talán nem veszi senki zokon, ha most újra megmutatom őket.
Az egyik busani sétánk után az alább látható nagyszerű levest ettük. A családi vállalkozásban a családfő hozta ki az ételt, kiskamasz fia tolmácsolta nekünk apjának az ételhez fűzött magyarázatát. Mint így megtudtuk, a felesége a szakács, de a kissrác is be-besegít, ha az iskolai elfoglaltság lehetővé teszi. A férfi büszke volt arra, amit így közösen elértek, viszont rémülten sápítozott, amikor az apró, sózott rákokból egy kanálnyit kevertünk a levesbe. Alig akarta elhinni, hogy nem vált ehetetlenül sóssá a ennivaló. Ők ugyanis nálunk jóval kevésbé sóznak - nagyon helyesen. Az étel azonban ízes, forró, egyszóval felejthetetlen volt.
Ez is busani ebédelés volt. Lehet hogy az életben nem tudjuk meg, mit ettünk, de ez külön bája a dolognak. Egy biztos: nagyon finom volt. Ja, és még egy, húsféle nélkül volt nagyon finom.
A nemzeti múzeum nemcsak a szemnek, hanem az ízlelőbimbóknak is kínál élvezetet. A levesem enyhén szólva csípős volt, s ahogy látszik is, kagyló, rák és hasonlók bőségesen voltak benne. Más lapra tartozik, hogy nem volt ügyes választás, mert a páncélok miatt nagy munka volt enni, főként kulturáltan enni.
Szégyen és gyalázat, de második nemzeti múzeumi látogatásunkra elsősorban azért került sor, mert a fiamnak rögeszméjévé vált, hogy a legfinomabb feketeszószos tésztát, vagyis jajangmyeont az ottani önkiszolgáló vendéglőben lehet enni.
Dél-Koreába májusban kell menni, mert az ott a legkellemesebb hónap, és mert a Buddha születésnapja alkalmából hetekig tartó ünneplés egyik vonzó elemei a Cheonggyecheon patak vizén álló papírszobrok, amelyek esti kivilágításban rendkívül mutatósak, ráadásul este ott a pataknál ünnepi hangulatú tömeg gyűlik össze, s ebben a békés forgatagban jó résztvenni.
Ahogy jó a késő esti Szöulban sétálva egyszerre megpillantani a korábban tűz martalékává vált, azóta újjáépített városkaput, amelynek átadása épp az utazásunkat megelőzően zajlott.
Öt év telt el. Tudom, még további pár év, mire újra elutazhatok Koreába. Sok olyan hely van, amit meg szeretnék nézni, és van néhány, amit újra meglátogatnék. Ahogy írtam, a már látottakról a blog első posztjaiban olvashattok. Hogy hová mennék még el? Ezekről is írtam már, meg írt róluk testvérblogom posztere, jjagnun. Legközelebb Szöulban keveset időzöm - bár ott is van még számos érdekesség -, inkább a koreai vidékre indulok. Bízom benne hogy valóra válik a tervem.