A lélek alkotó hatalma
A szív mélyéről kifelé törekszik,
Hogy az emberben isteni erőket keltve
Sarkallja őt az életben nemes cselekedetekre,
Hogy önmagát formálja
Emberszeretetben és emberi művekben.
(Rudolf Steiner)
Egy társadalom - és benne minden egyes ember - fejlettségét az mutatja a legpregnánsabban, hogy fizikai, lelki és szellemi vonatkozásban kiszolgáltatott tagjainak védelmét mennyire tartja szem előtt. A legvédtelenebbek a gyerekek, a mentálisan vagy fizikailag sérültek és az idősek. Mindannyiunk felelőssége, hogy vigyázzunk rájuk.
Az emberek lelkiismeretének felébresztésében mindig fontos szerepe volt a művészeteknek, elsősorban az irodalomnak, ma leginkább a filmművészetnek. Miközben mindennaposan tapasztaljuk, hogy a filmekkel milyen csodásan lehet manipulálni, milyen eredményesen lehet elhülyíteni óriási tömegeket, hála az égnek, olykor születnek olyan alkotások is, amelyeknek célja a bennünk megbújó krisztusi szeretet előcsalogatása.
Ezért aztán kíváncsian várom az Insane (Come To See Me) c. film bemutatóját, főként pedig a filmben ábrázoltak társadalmi hatását. Vajon az lesz az eredmény, mint a Silenced c. film esetében volt? Vajon a történet kellően felháborítja nemcsak az egyszerű nézőket, hanem a törvényhozókat is, és ebben a különösen érzékeny kérdésben határozottabb fellépés következik? A film tudniillik azt mutatja meg, hogy hiába a megfelelő törvényi szabályozás, ha annak betartásán a hivatalos intézmények nem őrködnek eléggé. A jelenlegi koreai törvény szerint elmegyógyintézetbe két rokon/gondviselő és szakorvosi diagnózis birtokában lehet valakit elhelyezni - mondta el Lee Cheol-ha filmrendező a sajtótájékoztatón. Ugyanakkor azonban egy helyi médium 2015-ös riportjára hivatkozva arról is tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az elmúlt években számos esetben történt - a szabályok részben vagy egészben való felrúgásával - családon belüli problémák, családi viszályok miatt egy vagy több családtag kényszergyógykezelése.
A főszerepet alakító Kang Ye-won elmondta, hogy még így, hogy csupán szerepet játszott is, felkavaró és fájdalmas volt azonosulnia a megtörtént esemény valódi elszenvedőjével.
Egy fiatal nőt, Kang Soo-aht gyakorlatilag elrabolnak, akarata ellenére pszichiátriai intézetbe zárnak, ahonnan 106 nap elteltével sikerül megszöknie. Egy évvel később Na Nam-soo televíziós producernek egy postai küldeményben megérkezett az a napló, amelyet az elrabolt nő írt.
Akik nem hallottak róla - a Gong Ji-young azonos című regénye alapján készült Silenced c., 2011-ben bemutatott mozifilm, egy Gwangju városbeli siket és hallássérült gyerekek számára fenntartott iskolában történt valóságos eseményekről szól. A 2000-es évek elején az iskolában a diákokat több tanár részéről éveken keresztül érték szexuális támadások. Az ábrázolt bűncselekmények és a büntetőeljárás nyomán kiszabott enyhe büntetések olyan felháborodást keltettek, amelynek eredményeként 2011-ben újraindították a nyomozást, majd több mint 4 millió ember követelésére a Nemzetgyűlés módosította a kiskorúak és a fogyatékkal élők elleni szexuális bűncselekmények elévülési idejét.
A 4 millió ember, Dél-Korea lakosságának a 8%-a. Nem kevés. Ennyi ember érezte úgy, hogy ebben a kérdésben azonnal tenni kell valamit. A szám biztató. Van remény.
Talán egyszer készül majd egy film, amelyben a koreai időseket állítják a középpontba. Nem azokra gondolok, akik a hagyományok lassú foszladozása ellenére családban, de legalábbis a gyerekeik-unokáik által rendszeresen látogatva és gondozva élnek, hanem azokra, akik magányosan, szégyenletesen alacsony jövedelemből tengetik napjaikat. Dél-Koreában az idős embereknek az állam csak akkor juttat nyugdíjat, ha igazolhatóan nincs olyan rokonuk, aki anyagi támogatást nyújthatna. Amennyire tudom, azt már nem vizsgálják, hogy a tartásra kötelezhető valóban gondoskodik-e rokonáról, sem azt, hogy a rokonok képesek-e kevés jövedelmükből az öregnek juttatni. A nálunk jóval gazdagabb országban 2014-ben az egy főre jutó GDP 28500 USD volt (Magyarországon 10600 EUR), de köztudomású, hogy a dél-koreaiak jelentős része irtózatosan el van adósodva. A sok évszázados alvó társadalomban a koreai háború után olyan gyors változások és gazdasági növekedés indult, amely a lakosság túlnyomó részében az anyagi javak mindenhatóságát tette és teszi a sikeresség mérőszámává. Így a pénzen megvehető dolgokért - és a gyerekek drága iskolákban való taníttatásáért - sokszor erejüket meghaladó hiteleket vesznek fel. Amikor aztán a családfenntartó lapátra kerül, pillanatok alatt dönt az öngyilkosság mellett. A mi nyugati gondolkodásunkkal nem könnyű ezt megérteni. A döntés indoka tudniillik a sikertelenség miatti szégyen. A hitel törlesztésének örömét viszont a család kapja a nyakába.
Miközben a nyomtatott és elektronikus sajtóban mindennaposan olvasunk arról, hogy a magyar nyugdíjasok milyen anyagi terhet jelentenek az országnak, érdemes odapislogni mondjuk Dél-Koreára, ahol az öregeknek a fele él relatív szegénységben. (Az OECD országokban ez az arány 12,6%, Magyarországon 9%. Az értékek számításának módja, hogy az adott országban a 65 év felettieknek hány százaléka él kevesebből, mint az adott országban a háztartások középarányos jövedelmének fele.)
Az ellátatlan öregek dolgoznak, amíg csak bírnak. Rengetegen élnek nyomortelepeken - persze ezek a telepek nem a híresen gazdag Gangnam kerületben, hanem onnan kicsit távolabb húzódnak meg -, válnak hajléktalanná. Ennek következményeként a tízen-huszonéves korosztályon kívül az idősek között a legmagasabb az öngyilkosság aránya.
A jelek azonban biztatók. Vannak sokan, akik már látják, hogy a szeretet a legfontosabb.
Vajon nálunk mi a helyzet?
