Kert veszi körül a munkahelyemet. Szép kert, az ide látogatók mindig dicsérik. A kert egy oázis a városi rengetegben. Még télen is örömöt ad, nem beszélve a többi évszakról.
Néhány hete kivágtak egy fát. Néztem. A lelkemben megsirattam.
Másnap megint kivágtak egyet.
A szétszabdalt fák törzse egészséges volt nemcsak szerintem, hanem a kertészek szerint is.
- Ecetfák voltak - mondták a kertészek.
- Nem kár értük, hiszen a gyökerük nem lefelé, hanem széltében nő, mindent tönkretesz.
- Különben is, a koronájuk már beteg volt, nem húzták volna sokáig.
Én pedig arra gondoltam, miért, mitől más egy fa, mint egy ember.
Ahogyan a nyomorult, nagybeteg embernél kivárjuk, míg természetesen eléri ennek az életnek a végét, a fák esetében is megtehetnénk ezt.
Megértem azt, amikor a magunk védelmében vágunk ki fát, ha a korhadt törzse, elhalt gyökérzete veszélyt jelent a környezetre. Ez sem bűvöl el, de elfogadom: az ember védi magát.
Sokszor olyan helyzetben is, amikor a higgadt szemlélő világosan látja, a védekező ember nincs veszélyben, mert a "támadó" a gyengébb. A szobába beszabadult rovar félelmet kelt, pedig nem tud ártani. Ezek a fák olyan helyen álltak, ahol semmit nem veszélyeztettek.

Most két fával csökkentették az életünkhöz elengedhetetlenül szükséges oxigént adók számát, és ez akkor is fájdalmas, ha itt csak "cseppben a tengerről" beszélhetünk. Meg hát amúgy is... A fák méltóságteljes, csodálatra méltó kísérői életünknek.

Dél-Korea nem mindenben követendő példa, de a fák kérdésében nagyon is az. Az országban a 35 évig tartó japán megszállás és a koreai háború három éve alatt vészesen csökkent az erdőterületek nagysága. Nyolc évvel a testvérháború után azonban Dél-Koreában megkezdődött az Országos Újraerdősítési Program. Az ötvenes évek közepétől 1962-ig 35, napjainkig 64%-kal sikerült növelni az erdőterületet. A "Fát kivágni gonoszság, fát ültetni hazafiasság." szlogen hatásosnak bizonyult. Megjegyzendő, hogy az erdőterületek növelése nem csupán hazafias cselekedet, hiszen a bolygó egészére jótékonyan hat. A globális felmelegedés megakadályozásának egyik legjobb módja az erdőtelepítés.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ott nem történnek hibák. A 2018-as Pyeongchang-i téli olimpia megrendezése sajnálatosan azzal jár, hogy az 1500 méter magas Kariwangsan területén a Koreai-félsziget egyik legfontosabb erdei élőhelye veszélybe került. Nemcsak a természetvédők, hanem sokan mások is tiltakoztak a "láncfűrészes gyilkosság" ellen: több mint egymillió aláírás gyűlt össze. A természetvédők felmérték az itt található fákat, köztük a mongol tölgy (Quercus Mongolica) itt élő példányait. Ezek a fák a Kelet-Mongóliától Japánig húzódó területen őshonosak, akár 30 méter magasra megnőnek, az itt élők némelyikének kerülete meghaladja a 4 és fél métert.

Itt található a legnagyobb számban az óriási nyír, a wangsasure, amely csak Koreában él.

Persze ennek az erdőnek a megsemmisülése egyúttal számos növény- és állatfaj pusztulását is jelenti.

A bájos, nagy szemű repülőmókus...

... és a hiúz került példának okáért veszélybe.

Az erdőirtást nem sikerült megállítani. Az ötszáz éves erdő megsemmisítésével helyrehozhatatlan kárt okoztak a terület érzékeny ökoszisztémájában. A téli játékok rendezői hiába ígérik, hogy a verseny végeztével helyreállítják a természetes élőhelyet, ez nyilvánvalóan lehetetlen. Pár száz fát az érintett területről más helyre áttelepítettek, ezeket később visszaültetik. Ez azonban elenyésző a kivágott fák számához képest. A visszaállítás azonban nemcsak azért megvalósíthatatlan, mert ilyen kevés egyed marad életben, hanem azért is, mert a termőtalajt megzavarták.
A több száz, olykor egész egyenesen ezer éves fák, mint például a japán tiszafa (Taxus cuspidata) áthelyezése problémás, mert ezek a fák nagyon instabilak, az átültetést talán nem is bírják ki.

A 15. században "tiltott heggyé" nyilvánított vidék a Joseon korszak és a mai Dél-Korea közötti kulturális folytonosság egyik fontos része. A legutóbbi időkig gyűjtötték itt a hozzértők a királyok gyógyszerét, a ginsenget.

A sízők véleménye megoszlik. A sí világkupa egyik állomása volt a leendő olimpiai sípálya. Innerhofer aggodalmas, de nem a fák kivágása miatt. A koreaiak a kiszolgáló épületeket ugyanis - a területet védendő - a pályától mintegy negyvenöt percnyi távolságban építették meg. Az 1972-es olimpia győztese, Bernhard Russi azonban megértően nyilatkozott a koreai megoldással kapcsolatban.

Amennyiben sikerült felhergelnem titeket, most megpróbálom megnyugtatni a kedélyeket egy szívet melengető momentummal. Feltételezések szerint az alábbi teafa legalább ezer éves. A Dosim Dawon (zöld tea tanya) területén áll a 4,2 méter magas, 570 centiméter kerületű Camellia sinensis-sinensis. A teaültetvény dísze, természetesen nem erről a fáról gyűjtött zsenge hajtások kerülnek a teánkba. Bár a Korea Millennium néven emlegetett öreg teafa termését is begyűjtik, külön kezelik, gyöngyház borítású dobozba teszik, aranyból készült kanalat mellékelnek hozzá, Ennek a különlegességnek 100 grammja 13000 USD.

Bizakodjunk, hogy a helyreállítás legalábbis vigaszt nyújt majd a jogosan aggódóknak, és reménykedjünk, hogy a fák ott is, nálunk is békében élhetnek, friss levegőt adva az árnyékukban megpihenőknek.