Tegnapi hír, miszerint a világ egyik leghíresebb sütőipari szakkiállítása, az Europain keretében megtartott Coupe du Monde de la Boulangerie verseny, azaz a pékek győztesei a dél-koreaiak lettek. A csapat vezérpékje hatvan éves korában csapott bele a mesterségbe. 

A győzelemnek nagy jelentősége van, mivel a távol-keletieknél köztudomásúan nem alakult ki a kenyér kultúra. Dél-Koreában ma is a sok évszázados hagyományon alapuló rizs az az étel, ami nyugaton a kenyér. Minden étkezés elengedhetetlen tartozéka. Eszik leveseikhez, eszik reggelihez, kis tálkában ugyanúgy kötelezően az asztalra kerül, ahogy a sokféle köret, a banchan (반찬).

A boltokban kenyeret nem árusítanak annak ellenére sem, hogy a fiatalabb korosztályoktól már korántsem idegen a pékáruk fogyasztása. Ezek azonban elsősorban édes péksütemények.

A nyugati kultúra csodás előretolt állomásai a McDonaldsok is, de kenyér és sütemény kérdésében leginkább a Paris Baguette az uralkodó. Dél-Koreában minden lépésre esik egy kifőzde, a turista a bőség zavarától szenved. Ha nem is ilyen sűrűségben, de két-három perc gyaloglásra egymástól beleütközünk a Fény Városának pékségébe. Ezek a kifőzdék egyszerűségével és otthonos rendetlenségével szemben rendkívül mutatós, tágas üzlethelyiségek. A koreaiak józan eszét bizonyítandó meg kell jegyezni, hogy nem tapossák benne egymást a falatozni vágyók. Ugyanez jellemző a nyugati módra működő cukrászdákra is, amelyeknek a kirakatában a csodás külsejű torták is meglehetősen csekély mértékben tudják becsalogatni a vásárlókat.

A Paris Baguette és társai egyébként nem elsősorban az általunk ismert-kedvelt, szendvicsnek alkalmas kenyereiről, hanem egyértelműen édes, krémekkel töltött péksüteményeiről ismertek.

Aki kenyeret akar enni, annak pechje van.

A koreai ételekre általában jellemző, hogy az általunk megszokott sós ételek hiányoznak. Szinte minden étel ízesítésében egyszerre találkozik az ember a sós, enyhén édes, és persze csípős - értsd sokszor kegyetlenül erős ízekkel.
Utunk során egy idő után már ki voltunk éhezve egy kis sós ételre, ezért nagy izgalmat keltett, amikor egy utcára nyíló ablakon át árusító büféféle gyeran-bbangot (계란 빵) kínált. Abban a szent hiszemben haraptunk bele a kelt tészta alapú, belsejében tojást rejtő péksüteménybe, hogy intenzíven sós íz fogad majd. Még ma is élénken él bennünk az akkori csalódás emléke, mert a tojást körülölelő tészta édes volt.

Hogy nem csak mi éreztünk olykor bánatot, arra bizonyíték az az ausztrál asszony, aki Koreában élve koreai férjével, elég határozottan fogalmazza meg blogjában fájdalmát a pékáruk édességével kapcsolatban, kiemelve a Paris Baguette fokhagymás kenyerét is, amely várakozása ellenére édes (!) volt.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy a koreai ételek többségét nagy élvezettel ettük. A Nemzeti Múzeum feketeszószos tésztája egyszerűségében is nagyszerű volt. Busani kirándulásunk két emlékezetes levest juttatott nekünk. Az egyik a máig azonosítatlan zöldségből készített, valószínűleg régi korok népétele lehetett, amely táplált és melegített, ránézésre a nevezetes koreai algalevesre, a miyeok-gukra (미역국) hasonlított, de húst nem tartalmazott. A másik az elhagyatott tengeri öbölben tett sétánk után az ízek csodás összhangjával vált felejthetetlenné. Az utóbbi marhahúsban és tengeri herkentyűkben bővelkedett, és annak ellenére is nagy örömmel ettem, hogy amúgy a húst akkoriban már erősen kerültem.

Évezredekkel ezelőtt a mai Észak- és Dél-Korea területén, a köles, cirok és rizs, valamint az árpa volt az elterjedt, és bár ismerték a búzát, a termesztése nem vált általánossá. A magyar tévénézők által elsőként látott koreai sorozatból tudható, hogy a búzaliszt milyen drága kincs volt még a tizenhatodik század első felében is. A japán megszállás idején megjelent a nyugati kenyér, majd a koreai háború alatt érkező amerikai élelmiszer-szállítmányok eredményeként is áramlottak az országba a búzaliszt alapú ételek, drasztikusan csökkent a rizs-, nőtt a húsfogyasztás, majd a nyugati gyorsétteremláncok megtelepedésével végképp megkezdődött az étkezési kultúra átalakulása. Miközben a 21. században megnőtt a koreaiak érdeklődése az egészséges táplálkozás iránt, a dolognak ellene hatnak a fent felsoroltak.

A következő években-évtizedekben választ kapunk a kérdésre: melyik fog győzni. Mint ahogy mi is tapasztaljuk, a globalizáció rosszat tesz a nemzeti sajátosságok megőrzésének. Dél-Korea sem kivétel, de van esély rá, hogy időben észbe kapnak, és megakadályozzák az amerikai és nyugat-európai divatú, egészségtelen fehér lisztet és finomított cukrot tartalmazó ételek uralkodóvá válását.

A boldog győztesek pályaművei ránézésre nem a teljes kiőrlésű, egészségesnek tekintett gabonafélékből készültek.