A Korea Herald 2015. március 27-i cikke részletesen elemzi a házasság kérdésével kapcsolatos vélekedések változásait a koreai társadalomban.
Egyre általánosabbá válik, hogy a fiatalok harmincas éveikben szánják rá magukat a házasságkötésre, sokan pedig nem is kötnek házasságot. A jelenség hátterében az az elgondolás áll, hogy nem engedhetik meg maguknak a családalapítást, illetve hogy állásuk - főként a fiatal nők esetében - megőrzése, karrierjük kiteljesítése érdekében nem vállalják a házasságot, gyerekszülést. Pénzügyi aggodalmakkal és a koreai fiatal generáció bizonytalan helyzetével indokolják döntésüket.
A házasságkötések száma évről évre folyamatosan csökken, ma 7,2%-kal kevesebb mint három évvel korábban.
Szakértők szerint ez a tendencia árnyékot vet az országra, a jövő generációinak vállára nagy terheket ró.
Új kifejezés született: Sampo. Samponak nevezik az országban azokat a fiatalokat, akik három dolgot hajlandók feladni: a párválasztást, a házasságot és a gyermekáldást. A Sampo generációról itt olvashattok.
A cikkben több példán keresztül mutatják be a Sampo fiatalokat.
Februárban kezdték a Blue Bird's House c. 50 (!) epizódból álló koreai dráma sugárzását, amely ezt a témát dolgozza fel.
Gondolom a téma elég bőséges anyagot szolgáltat.
Az eközben elhangzó érvelések: instabil foglalkoztatási helyzet, diákhitel visszafizetésének terhe, magas lakásárak, túl sokba kerül a gyerekek felnevelése, iskoláztatása.
Az elmúlt két héten, szerda esténként Lengyel Miklós, volt szöuli nagykövet előadását hallgattam a MOM-ban, aki érezhető lelkesedéssel beszélt róla, hogy a "kistigris" már nagy tigrisnek nevezhető, olyan erős gazdasággá vált Dél-Korea. Kérdésre válaszolva elmondta hogy a magasan képzett fiatalok elhelyezkedése nem okoz problémát az országban. Érdeklődve hallgattam, de kedvem lett volna vitába szállni vele - éppen a koreai sajtóban rendszeresen olvasottak alapján.
Ugyanakkor meglehetősen furcsának találom a koreai mentalitást, amely szerint a házasságkötés és gyermekvállalás ilyen mértékben alárendelődik az anyagiaknak. Mi az oka, hogy egy népben elhalványul az emberi élet egyik legfontosabb, legszebb - mellesleg pedig természetesen meglévő ösztönös érzése?
Miért olyan elsődleges, mindent felülütő tényező a pénz?
Nem valamilyen önzés van az egész hátterében?
A cikk egyébként egy 2002-es mozifilm említésével indít. A Marriage Is a Crazy Thing c. provokatív film nagy vihart kavart annak idején. A főszerepekben Kam Woo-Sung (A király és a bohóc - Jang-Sang) és Uhm Jung-Hwa látható. Az ifjú nő házasságot köt egy jómódú orvossal, de megtartja a titkos viszonyt korábbi szerelmével.
Kedvcsináló:
A Korea Herald ugyanazon a napon hoz példát arra is, hogy el lehet rendezni egy házasságkötést a hagyományostól eltérően is. Egy utazni vágyó koreai pár szembeszállva a családdal, illetve meggyőzve a családtagokat, egyszerű és pénzkímélő esküvőt szervezett magának annak érdekében, hogy valóra válthassák vágyukat. Így egy teljes hónapra el tudtak utazni Dél-Amerikába, bejárták Kolumbia, Kuba, Ecuador, Chile és Argentína izgalmas vidékeit.
A cikket itt olvashatjátok el.
Nézzük meg, mi a szokás Dél-Koreában az esküvő kérdésében. Gyakran merül fel a kérdés, miért szükséges a szülők bevonása, ezzel együtt pedig az egyetértésük a fiatalok házasságkötésénél.
Egyszerű a magyarázat, csak meg kell vizsgálni, mivel jár egy szokásos eskövő.
Egy mainstream esküvőre nagyjából 100 millió wont költenek el a házasulandók. Ez tartalmazza a lakás, az eljegyzési (elköteleződési) ünnepség, a családtagoknak vett esküvői ajándékok, az esküvői szertartás, a menyasszonyi ruha, stb. és a nászút költségeit.
Mivel a koreai fiatalok havi jövedelme átlagosan 3,1 millió won, ezt a hatalmas összeget nem képesek összegyűjteni, így általában a szülők fizetik - akik gyakran nem engedhetnék meg maguknak ezt, hiszen nyugdíjasok, vagy hamarosan azok lesznek. Ezért sokan a nyugdíjalapjuk nagy részét használják fel, utána pedig marad az aggódás a saját és házastársuk jövője miatt.
A megkérdezett 50 éven felüli koreaiak 64 százalékának legnagyobb pénzügyi gondja gyermekeinek házasságkötése.
300 fős felmérésben 75,3 százalék nyilatkozta azt, hogy támogatta, vagy szándékában áll támogatni gyermekének esküvőjét, 65,3 százalék úgy gondolja, ez kötelessége egy szülőnek.
Gyakoriak az esküvő előtti konfliktusok a házasulandók és családjaik között. Amennyiben nem azonos anyagi körülmények között élő családokról van szó, az egyik oldal elvárásai megoldhatatlan gondokat okozhatnak a másik oldalon.
Egy Park nevű 30 éves nő elmesélte, hogy ügyvéd vőlegényének anyja annak fejében hogy ők biztosítják az ifjú pár számára a házat, azzal állt elő, hogy a lány szülei vásároljanak fiának egy Mercédest. (Az eskövői költségek megosztása úgy történik, hogy a fiú családja gondoskodik a lakásról, a lány családja vesz nagyjából a lakás ára 10 százalékának megfelelő összegben ajándékot) A szülők, akik örültek hogy lányukat egy jómódú ügyvéd veszi el, banki hitelből teljesítették a kérést, de a történet itt még nem ért véget. A következő kérés azt volt, hogy vegyenek leendő vejüknek drága, márkás luxus órát.
A továbbiakat itt olvashatjátok.
Szóval ilyen a koreai valóság egy kicsinyke szelete.
Nem könnyű megérteni miért érzik kötelezőnek erejükön felül költeni még akkor sem, ha tisztában vagyunk azzal, sokan nálunk is hasonlóképpen tesznek.
Valahol lakni kell, ez tagadhatatlan, de talán lehet költségkímélőbb megoldást is találni, aztán majd a fiatalok vesznek jobb lakást, ha megkeresik a rávalót.
A többire pedig csak azt tudom mondani:
Nem az esküvőnek, hanem a közös életnek kell csodálatosnak lennie.
