Hallottatok már a Donguibogamról (동의보감)? Ha még nem, most elmesélem mi fán terem. Hogy erről beszéljek, először meg kell ismernünk az 1539-ben egy katonacsaládban megszületett a Heo Jun (허준) életének történetét, amely több vonatkozásban jellemző a kor koreai társadalmi viszonyaira. Bár gazdag családban éldegélt, egyes feltételezések szerint nem volt teljesen zavartalan a gyermekkora, ugyanis egy ágyas fiaként látta meg a napvilágot, ez pedig a történelmi Koreában hátrányos megkülönböztetést jelentett.
Nekünk talán furcsa hallani, hogy Európával szemben, ahol hallgatólagosan volt az uralkodóknak kegyence vagy szeretője, a világnak azon részén szigorú rendszere volt az ágyastartásnak. A koreai történelmi drámák nézői már nyilván megszokták, hogy a királyok a világ legtermészetesebb dolgaként tartottak ágyasokat, akik hivatalos tagjai voltak a királyi udvarnak és érdemeik alapján emelkedtek a ranglétrán. Láthattunk olyanokat, amelyekben az anyakirályné király fiát noszogatta, hogy a látható érdeklődést tegye hivatalossá, vagyis ismerje el ágyasának a leányt. Természetesen, ha nem is ilyen mértékben, de a koreai nemesség, a jangbanok körében is elfogadott volt az ágyastartás. Az így született utódok azonban eltűrt, de alárendelt tagjai lehettek csak a családnak. A királyi ágyas fia csak abban az esetben lehetett koronaherceg, ha a királynénak nem született fiúgyermeke. Az ágyasok gyermekei általában az anyák hierarchián belül elfoglalt helye szerinti rangot kapták.
Így a gyermek Heo Jun is háttérbe szorítva élt a családban, de nem annyira, hogy ne törődtek volna taníttatásával, hiszen a jangbanok ágyastól született gyermekeit a csoszonkori felső középosztály, azaz a csungin tagjainak tartották.
Az ifjú Heo Jun érdeklődése az orvostudomány felé fordult annyira, hogy tanulmányai befejeztével, huszonkilenc évesen bírósági orvosnak nevezték ki, majd harminchárom éves korában belépett Naeuiwonba (내의원 - királyi klinika), a Joseon-dinasztia királyi klinikájába.
1575-ben sikeresen kezelte Seonjo királyt, a Csoszon-dinasztia 14. uralkodóját, majd 1590-ben kigyógyította a himlőből a koronaherceget, amellyel kiérdemelte a kormányzati tisztviselői harmadik szintet.
Az Imjin háború vagyis a koreai japán inváziók (1592-1598) tovább erősítették Seonjo király bizalmát Heo iránt, aki a háború alatt hűségesen kísérte az uralkodót, szemben más kormányzati tisztviselőkkel akik gyáván elmenekültek, hogy megvédjék saját életüket.
A hűséges Heo pár év múlva még egy sikeres kezelést hajtott végre a beteg koronahercegen, aki 1596-ban előléptette őt a második szintre. 1600-ban Heo lett a Naeuiwon főorvosa. Egyúttal Seonjo király elrendelte, hogy összegyűjtve a koreai és kínai gyógymódokat, írjon orvosi könyvet az alattvalók számára, akik járványoktól és a háború utáni éhínségektől szenvedtek. Olyan könyvet szeretett volna közzétenni, amely segíti a betegségek megelőzését és tartalmazza a részletes gyógyszerformulákat és kezelési módszereket, amelyek még a nem művelt emberek számára is könnyen megérthetők és hozzáférhetők. Seonjo király kezdeményezését a Joseon-dinasztia első nyilvános egészségügyi programjaként jegyezték fel.
A hálás utókor - eltekintve a szakmai és a hivatalos érdeklődéstől és megbecsültségtől - kevéssé érdeklődő, ahogy ezt az Arirang videójának nézettsége is igazolja. Pedig a videó négy percben a kötetekből vett képekkel mutatja be a mű nagyszerűségének laikusok számára is sokatmondó részleteit.
1608-ban Seonjo király meghalt. A kormány tisztviselői féltékenyek voltak Heo sikereire és azzal vádolták meg, hogy a király halálában szerepet játszott. Heot száműzték Uljuba, ahol folytatta a könyv írását. 1609-ben Gwanghaegun király, Seonjo utódja a tisztviselők ellenkezése dacára helyreállította Heo irodáját. Apjához hasonlóan Gwanghaegun nagyra értékelte Heo tehetségét és hűségét. 1610-ben Heo végül tizenöt év után elkészült a huszonöt kötetes Donguibogammal. Életének utolsó éveiben, 1615-ben bekövetkezett haláláig oktatta a fiatal orvosokat Naeuiwonban. A rangidős tisztségviselő címét poszthumusz nyerte el, ami példa nélküli.
A 16-17. századi orvos élettörténetét a szórakoztatóipar azonban nagy igyekezettel használta fel: a 70-es években egy sorozat és egy mozifilm, a kilencvenes évek elején újabb sorozat készült, majd két évtizeddel ezelőtt hatalmas vállalkozás keretében életéről egy nagysikerű és átkozottul terjedelmes, 64 részes dráma került a képernyőkre. A történet ugyan nem teljesen követi a címszereplő életének eseményeit, de a nézők ezt megbocsátották: ha hinni lehet a híreszteléseknek, 65%-ot is elérte a sorozat nézettsége.
A Donguibogam nem ok nélkül készült tizenöt éven át, hiszen a hatalmas mű 1613-ban huszonöt kötetben látott napvilágot. Szerzőjének folyamatosan szeme előtt lebegett, hogy a közemberek számára is használhatók legyenek a benne foglaltak, ezért a gyógynövények nevét nem a kevesek által ismert handzsa írásjelekkel, hanem hangul betűkkel írta. A tartalmat az érintett szervek szerint rendezte, ami abban a korban jelentős újításnak számított, a holisztikus megközelítés és jó rendezettség a korabeli orvosok számára óriási értéket képviselt. A Donguibogam a hagyományos koreai orvoslás alapján a test és a lélek, az ember és a környezet közötti összhangot helyezte a középpontba. Sokat elárul fogadtatásáról az első kiadás szerkesztőjének egyik mondata: Az orvosi irodalom hegyén ez egy rejtett kincslelet volt.
Igen ám, de a téma oly vonzó, hogy 2013-ban újabb, immár 135 epizódot áldozott rá a koreai szórakoztatóipar. Mint tudjuk, a mennyiség nem feltétlenül csap át minőségbe, ez az eposzi hosszúságú sorozat nem aratott a korábbihoz mérhető sikert.Az alábbi felvétel a koronaherceg piócák és egyebek általi gyógyítását és Heo Junnak az eredmény nyomán születő magasabb szintre emelését mutatja.
A Donguibogam jelentése, keleti orvosi tükör, ám ebben az esetben a keleti szó nem a mostani értelmű jelentésére kell gondolni: Korea akkori használatban levő megnevezése a szó. A Donguibogam értékét jelzi, hogy mára már nem csupán a hagyományos koreai, hanem valóban a keleti orvoslás összefoglalójaként tartják számon a több ezer tünetet, gyógyszert, receptet és több száz akupunktúrás technikát tartalmazó művet, amelyet a kelet-ázsiai országok közül jónéhány - Kína, Japán, Vietnam - ma is referenciaműként használ a keleti gyógyászat tanulmányozásához.
Aztán 2016-ban újra nekirugaszkodtak - hiába, a nagy emberek élettörténete hálás téma - de ahogy nézem, a szinte bármivel boldoggá tehető koreai sorozatnézők sem tudtak róla az elragadtatás hangján nyilatkozni.
Ahogy már említettem, a dél-koreai kormányzat és a tudományos világ - utóbbi véleménye ugyan megoszlik: a keleti orvoslás hívei fenntartások nélkül tisztelik, a nyugati módszerek követői nem tudománynak, hanem kulturális tárgynak tekintik - tisztában van a mű értékével, hiszen 2009-ben az UNESCO Világörökség listájára is felvetette.
Végül 2017-ben újabb bőrt akartak lehúzni Heo Junról. Live Up to Your Name címmel jelent meg a tévéképernyőkön az állítólag komédiának szánt, időutazást sem nélkülöző műalkotás. Biztosan jó üzlet, talán egyéb szándékok is vannak a háttérben, de ideje lenne leállni, mielőtt egy értékes ember emlékét végképp lejáratják. Lehet, hogy máris késő.
Érdemes megjegyezni, hogy a Donguibogam a 19. században sem vesztett elismertségéből és gyakorlati használhatóságából, hiszen az első kínai kiadás 1763-ban, az utolsó 1890-ben jelent meg nyomtatott formában, a japánok első ízben 1724-ben, utoljára 1799-ben nyomtatták ki japán nyelven. S hogy az említett országokban rendszeres használatban volt, azt igazolja, hogy 1748-ban egy koreai követ Japánban ágynak esve elégedetten látta, hogy az őt kezelő ottani orvos munkája során a mű egyik példányát használja.
Heo Jun a terjedelmes munkát öt fejezetre osztotta. Összehasonlította a hagyományos koreai orvostudományt a hagyományos kínaival, kiemelte a két iskola közötti különbségeket, ezzel felhívta a figyelmet a koreai orvoslás jellegzetességeire. A mű nagy mennyiségű elméletet, tudást foglal magába, valamint a hagyományos koreai orvostudomány kulturális és filozófiai hátterét is bemutatja.
1. Naegyeongpyeon (내경편) a test belső részeinek áttekintése, fiziológiás és patológiás működése.
2. Az Oehyeongpyeon (외형편) az előző fejezettel szemben áttekinti a test külső megjelenését a fejtől a lábujjakig és megmagyarázza a külső részek betegségeit és kezelését.
3. A Japbyeongpyeon (잡병편) az előző két fejezetben nem szereplő betegségekkel foglalkozik, alapvető diagnosztikai és kezelési módszerek leírásával.
4. A Tangaekpyeon (탕액편) a folyékony gyógyszerekről, azaz gyógynövényekből készített főzetekről ad részletes eligazítót a friss gyógynövények kezelését, feldolgozását és a recepteket, felhasználási módszereket adva közre.
5. A Chimgupyeon (침구편) az akupunktúrás és moxibuszciós kezelésekről szól. Az akupunktúrás kezelések fizikai ingereket használnak a tűk behelyezésével, míg a moxibuszciós kezelések melegítéssel, a moxa (fekete üröm) égetésével érik el a kívánt eredményt.
A szépséges Jirisan keleti lábánál található Sancheong, ahol a fesztiválokat oly nagyon szerető koreaiak Heo Jun szellemi örökségét tovább éltetve rendszeresen tartanak gyógynövényfesztivált, mivel egyes források szerint a nagyszerű orvos itt végezte tanulmányait. Az erről készült írás betekintést nyújt a rendezvény ideje alatt kipróbálható hagyományos egészségmegőrző módszerekbe.
Sancheongban gyógynövénymúzeum is működik
A Donguibogam legnagyobb érdeme, hogy számtalan életet mentett meg. Heo Jun arra törekedett, hogy fokozza az olcsó gyógyszerkészítmények hatékonyságát. Tiszteletreméltó célja volt olyan gyógyszerek megtalálása, amelyek mindenki számára elérhetők és beszerzésüket a közember is megengedheti magának. Ebben a tekintetben megtestesítette a Hongik Ingan (홍익인간) koreai filozófiáját - "élni és dolgozni az egész emberiség érdekében, avagy jóakarat az emberiségnek" (Dél-Korea hivatalos nemzeti mottója) - amellyel Tangun Kr. e. 2333-ban megalapította az országot.
Heo Jun élete és munkássága az orvosi elhivatottság, hűség, kötelességtudás és a mások érdekében való tenniakarás szép példája, kár hogy a csillapíthatatlan étvágyú szórakoztatóipar karjaiba dobták.
