Régen láttam ennyire beteg üzenetű drámát, mint amilyen a 2012-es Fashion King. Türelmesen - néha ugyan ingerülten - néztem a történet indokolatlan csavarásait. Azt reméltem, hogy csak szokatlanul hosszan tartó kanyarok ezek a csúcs eléréséhez, a katarzishoz vezető úton.
Előrebocsátom, hogy az elkövetkezőkben spoilert is írok.
A főhős, Young-gul (Yoo Ah-in) egy mélyről induló, de tehetséges divattervező, azaz a másolatok királya. A film első részében ügyesen használja fel az üzletben az alvilágban szerzett tudást, később azonban ez már eltűnik, mint a hófoltok a tél végi napsütésben. Középtájt az események zavarossá válnak, nyomokban érzékelhető, hogy Young-gult elvakította a pénz, de a szegény néző ennek ellenére azt várja, hogy az elején tapasztalható harci kedv feléledjen benne amikor támadás éri. Hiszen ő maga beszél róla: nem baj, ha elveszíti a megszerzetteket, majd újrakezdi.
A ragyogó tehetségű Ga-young (Shin Se-kyung) szerepeltetése az elején azt sugallja, Young-gul és az ő párosa, a kettőjük tehetsége úrrá lesz a pénzes, de csekély spiritusszal rendelkező Jae-hyukon (Lee Je-hoon). A néző azt is várja, hogy a gaz Jo asszony megbűnhődik.
Ebből azonban semmi nem lesz.
A szegény leányzó csapódik erre, csapódik arra, s bár furcsa módon, egy-egy percig azt igyekeznek elhitetni az emberrel, hogy ő egy erős, a mások akaratával szembeszálló ifjú nő, a valóságban csak sodródik. A húsz részben összesen talán ha kétszer-háromszor mond ellent annak, akivel beszél. Érthetetlenül lagymatag. Ezt erősíti az is, hogy a színésznő sem áll a helyzet magaslatán, legfőbb színészi eszköze a lebiggyedt száj, és a könnyes szemek. Őszintén sajnáltam a két pasit, hogy egy ilyen gyenge színésznő oldalán kell lelkesült szerelmest játszaniuk.
Négyperces ízelítő Shin Se-kyung eszköztárából.
A színésznő egyébként nemcsak ebben a drámában volt harmatosan gyenge, sőt idegesítő: nemrég láttam a When a Man Loves című sorozatot, amelyben partnere, Song Seung-hun emlékezetes volt. De még nála is sokkal nagyszerűbb játékot láttam az utóbbi időben jogosan vezetőszínészként foglalkoztatott, a When a Man Loves-ban támogató színészként megjelenő Yeon Woo-jintől. Shin Se-kyung számára tehát nincs mentség.
Megjegyzendő, hogy a két férfi főszereplő, bár tudnának jobbak lenni - elég ha Yoo Ah-in elismerésreméltó Secret Love Affair-beli alakítását említem, de Lee Je-hoont is láttuk igen jónak - mégsem képesek túl sokat mutatni a zavaros történet nem eléggé kimunkált karakterei miatt.
A gazdag fiú, aki végig akaratgyenge, a végén olyasmiket tesz, ami első pillanatban meglepőnek tűnik. Hiszen amikor oka lenne megtorolni, nem képes megtenni, amikor azonban már nyeregben érezhetné magát, enyhén szólva eltúlzott cselekedetre szánja el magát. Ez a szál az, ami pszichológiailag alátámasztott. A srác lelki és fizikai terrort kénytelen elviselni anyja és apja részéről, aminek eredményeként végül azonban nem a szülei ellen lázad fel, hanem kihasználja a lehetőséget, és megszabadul riválisától.
Az üzenet nagyon beteg: nem ér semmit a tehetség, mert a pénz és a gátlástalanság győzni fog. Erkölcsi megtisztulás tehát nincs. Elég baj, hogy az élet gyakran ezt tanítja, nem kellene a filmeknek is ezt erősíteniük.
Néztem már jó néhány olyan sorozatot, amelynek végén azt mondtam: kár volt az időért, mert semmitmondó, gyenge alkotás volt. Ebben az esetben a dolog sokkal súlyosabb: amit kapunk, az árt mindenkinek, de a pénz mindenek felettiségével megbolondított szerencsétlen koreaiaknak különösképpen.
