Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti, főként a tudományos és kulturális élet, valamint a sport terén kimagasló együttműködés fejlesztését szolgáló sokrétű szervező tevékenysége elismeréseként Chang Hosung, a szöuli Dankook Egyetem rektora részére a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta 2016 márciusában Áder János köztársasági elnök.
A koreai egyetem rektora ezt többek között azzal köszönte meg, hogy az egyetem táncegyüttese 2016. szeptember 26-án Fantasztikus, dinamikus Dankook címmel előadást tartott a MOM Kulturális Központban.
A számomra lefoglalt jegyhez nem sikerült hozzájutnom, de miközben hiábavalóan erősítgettem a Koreai Kulturális Központ munkatársának, hogy a nevemre félretett jegy náluk kell legyen, valaki leadott egy fölösleges belépőt, így ezzel jutottam be. Műsorlapom azonban nem volt, aminek meglehetősen fájdalmas eredménye lett.
A már megszokott tizenöt perces csúszással vette kezdetét az előadás, és azonnal a húrok közé csaptak, azaz ránk szakadt a magas műveltség Mága Zoltán és zenekara közvetítésében. Bevallom, erre álmomban sem gondoltam volna. Az ember lánya gyanútlanul elballag a Csörsz utcába, hogy igazi koreai táncot lásson, és ehelyett, illetve ezelőtt rázúdítják a lehető legordenárébb szemetet. Ebben a félórában először a Tom és Jerry c. Disney-rajzfilmben éreztem magam, Liszt II. magyar rapszódiájának interpretálása csak kevéssel volt gyengébb, mint a macska-egér harc ismert epizódjában elhangzó. Amikor az olajos mosolyú jóember felvezette a Monti-csárdást, a szín változott: ekkor már mintha a boldogult Kádár-éra egyik, külföldi turisták számára működtetett magyarosch vendéglőjében lettem volna. A jellegzetesen hajlongó, művész úr, zsenialitása tudatában produkálta magát a nagyérdemű közönségnek. Két műsorszám között még nagyobb bunkócsapás ért: büszkén elmondta ugyanis, hogy tavaly Szöulban volt szerencséjük a magyar kultúrát közvetíteni a koreai közönségnek, sőt, ha minden jól megy, jövőre a nagy zenekarával (sic!) újfent kiutaznak. Gondolom, az estihez hasonló, felejthetetlenül szép műsorral kívánva elkápráztatni a védtelen közönséget.
Az, hogy a MOM-ban összegyűlt közönség lelkes tapsviharban tört ki a produkciót követően, szomorú. Ami még ennél is elkeserítőbb, hogy ki tudja kinek a jóvoltából, Magyarországot, a magyar kultúrát! Mága Zoltán és kísérete képviselheti Dél-Koreában. A magyar népzene és néptánc méltán világhírű. Amennyiben ízelítőt szeretnénk adni a távoli országnak a magyar néplélekből, ezzel, és nem mással kellene megtenni. Az magyar is és kultúra is lenne, s nincs kétségem, hogy a koreai közönség ámult elismeréssel fogadná.
Mága úr végül egy határozottan ízetlen megjegyzéssel búcsúzott - látja, hogy a közönség soraiban milyen sok fiatal hölgy ül, milyen jó lenne, ha az ő más koncertjein is viszontláthatná őket - és ezzel kezdetét vehette volna az este lényegi része.
Ám ekkor rövid szünet következett. Amíg a színpadot átrendezték és egy fiatal takarítónő egy partvissal végigsimogatta a színpad padlóját, levetítették a Dankook Egyetem reklámfilmjét. Igazi, amerikai stílusú filmet láttunk, amely mintha az egyetem toborzó videójának készült volna. Talán annak is készült.
Aztán, végre valahára megkezdődött a táncegyüttes előadása.
Bár hasonló előadásokat volt szerencsém korábban látni, mégis élvezetes látványban volt részem. Remekül kivitelezett, szépen megkomponált táncok követték egymást. A ruhák, elsősorban a táncosnők ruhái, ahogy már megszokhattuk, jó ízlésről tanúskodtak, és viselőik elbűvölően libbenő mozgása örömteli látvány volt. Ahogyan a jó kiállású ifjú táncosfiúk is nagy hatást gyakoroltak a többségében női közönségre.
A Szerelmes dal két fiatal bájos évődését mutatta meg, a Legyezőtánc egészen professzionális kivitelezés volt. Magával ragadó volt a Sámántánc, A maszk vallomása. Finomság és humor, tradicionális előadásmódú dráma váltogatta egymást. Az előadás második része a hagyományból építkezve, de attól zenéjében és mozgásában mégis elszakadva is élményt tudott nyújtani.
A zárószám előtt újabb meglepetés ért. A kényszerű szünetben lejátszott reklámfilmet újból megtekinthettük. Ismétlés a tudás anyja, mondják. Ha az egyszeri megtekintés nem lett volna elég, a másodszori lejátszás gondoskodott a bevésésről. Most már mindannyian tudjuk, milyen nagyszerű a Dankook Egyetem. Szerintem korábban sem kételkedett senki, de így azért mégis más. Amit elsőre elhiszünk, másodszorra elgondolkodásra késztet. Vajon miért kell így sulykolni?
Ha a produkció nem tette volna, a befejező szám mindenképpen megvette volna a nézők szívét. A táncosok ugyanis, miközben az Arirang szólt a háttérben, kis magyar és koreai zászlókkal integetve vett búcsút a tapsoló közönségtől.
Szeretném leszögezni, hogy a táncegyüttes egy szemernyit sem okolható azért, hogy az este felemásra sikeredett. Ők mindent megtettek azért, hogy az este felejthetetlen legyen. Figyelemre méltó profizmusuk, a közönség iránti alázat, kedvesség vitathatatlan. Kár, hogy az egyéb szempontok árnyékot vetettek előadásukra.
Végezetül azt mondhatom: egyik szemem sír, a másik meg nevet. Meg kell próbálni elfelejteni az este zavaró momentumait, és csak a nagyszerű táncokra emlékezni. Örülök, hogy az első percek érzései dacára nem hagytam a fenébe az előadást. Kár lett volna.
Hopp, most jut eszembe, hogy kifelé elmulasztottam magamhoz venni Mága úr ajándékát, a bestofmága cd-t... Milyen kár... De valahogy majd csak túlélem, hogy a hegedű Claydermanjának (brrrrrrr) felvétele nélkül tértem haza.
A képek forrása: internet
