Amikor Choi Chang-Hwan, a 71 éves nyugdíjas, valamikori olajipari munkás reggelente az édes verébcsiripelésre felébred, nem az újságot lapozgatja, miközben a reggelire vár. Szöul északkeleti részében, a Junghwa-dong egyik kétemeletes házában levő lakásában kiugrik az ágyból, és azonnal a tetőre siet, hogy ellenőrizze a zöldségek növekedését.

 Ezt a posztot az én egyetlen Emőke nevű ismerősömnek ajánlom, aki tiszteletreméltó szenvedéllyel és szeretettel eteti finom és egyben egészséges ételekkel családját, barátait, az útjába kerülő gyerekeket és - a madarakat.
Axel Munthe San Michele regénye c. művében ezt írja:
"Ahol angyal van, ott madár is akad."
Emőke környezetében boldogan élnek a madarak, köztük az én kedvenceim, a cinkék. Nem véletlenül.
Szerdán az Emőkéket ünneplik névnapjuk alkalmából. Isten éltesse kedves Emőke!

Dél-Korea, mint talán közismert, meglehetősen sűrűn lakott ország. Miközben területe alig nagyobb Magyarországénál, lakóinak száma a miénknek ötszöröse. Ráadásul az ország területének jelentős része hegyvidék, amely nem feltétlenül alkalmas városok kialakítására. Persze a legfontosabb szempont nem is ez, hanem az elmúlt pár évtizedben bekövetkezett gazdasági-társadalmi változások. Ez eredményezte, hogy az emberek elhagyták, sőt folyamatosan hagyják még ma is el szüleik-nagyszüleik lakóhelyét, és beköltöznek a városokba, lehetőleg Szöulba. A gyors urbanizációt jelzi, hogy míg 1910-ben a lakosság 10%-a élt városokban, mára ez az arány megfordult, jelenleg a népességnek több mint 90%-a 20 ezres vagy népesebb városokban, a túlnyomó rész Szöul 90 kilométeres körzetében lakik.

Szöul így, lakóit tekintve óriásira növekedett: tíz és félmilliós nagyváros lett, elővárosokkal együtt pedig egészen hajmeresztő, több mint huszonöt és fél millió lakost számlál. A tízmilliónál több koreai egy Budapestnél alig nagyobb - Szöul 605, Budapest 525 négyzetkilométer - területen él, azaz inkább szorong.

Dél-Korea a 23. legsűrűbben lakott ország a világon.

A számok alighanem kellően mutatják, milyen okosan kell gazdálkodniuk a hellyel. A szűkösség enyhítését az utóbbi évtizedekben a magas házak építésével igyekeznek megoldani. Itt kell megjegyezni, hogy a városkép meglehetősen kusza. A korábban épített 5-6 emeletes házak mellett magasodnak a 20-30 emeletes újonnan épített modernnek mondott csodák.
Ám a hely még a felhőkarcolók dacára is kevés, így a koreaiak köztudomású természetszeretete és -igénye nehezen elégülhet ki. Amellett, hogy ahol csak lehet, igyekeznek fákat-bokrokat ültetni, kicsinyke parkokat létrehozni, nagy lelkesedéssel telepítenek kerteket - a házak tetejére.

Bevallom, utazásunk során irigykedve néztem a sok-sok lapos tetőt, amelyre az itthoniakkal ellentétben nemcsak fel lehet menni, hanem kint lehet üldögélni, mosott ruhát teregetni, óriási mázas agyagedényekben kimcsit érlelni és - ami a legörömtelibb - kertet telepíteni!

Az a gyanúm, hogy alig van olyan tető, amelyet ne használnának ki a fentiek valamelyikére. Nem beszélve arról, ami aztán végképp szívsajdító irigységgel tölt el, hogy aprócska tetőlakások vannak sok ház tetején. Ilyenben lakni régi és megvalósíthatatlan vágyam, de ez persze az én bajom.

A koreai nagyvárosokban részben a középületek tetején alakítanak ki kerteket, ezek lehetőséget kínálnak a munka közbeni szusszanásra. Kávézók is települnek az ilyen tetőkre. Kisebb-nagyobb szállodák, vendégházak is élnek a tető adta lehetőséggel: a mi Jeju-i kis hotelünk napernyővel árnyékolt kerti székeket és asztalt kínált pihenés céljára, amit mi boldogan ki is használtunk. De a lakóházak lapos tetőit is hasonlóképpen hasznosítják.

A képek tanúsága szerint kert helyett alkalmazzák, de van egy másik célja ezeknek a tetőknek. Az élelmiszerek - elsősorban a zöldségfélék - magas ára, az egészséges táplálkozás igénye miatt sokan élnek a világ számos országában kedvelt "urban farming" technikával. Érdemes elolvasni a témát összefoglaló wikipédiás szócikket, és közben elgondolkodni, mi itt Magyarországon miért nem tesszük azt, amit Szöulon kívül még számos világváros - New York, Kairó, Mumbai, Peking, Shenzhen és Rosario, hogy a legnagyobbakat említsem - megvalósít. Európában Németország és Anglia áll az élen az urban farming megvalósításának kérdésében. 

Busani szállásunk ablakából ráláttunk a mi szobánk alatti szinten végződő szomszéd épület tetejére, ahol egy férfi és egy nő szorgalmasan kapált a tetőtéri konyhakertben.

Mint a videóban látható, nemcsak zöldségeket lehet termeszteni ezekben a kertekben, hanem méhkaptárak elhelyezésével mézet is termelhetünk. És korántsem csak a nyugdíjasok szórakozása a palántázás.

A képek azt is bizonyítják, hogy a gyerekeknek tanítgatják a városi kert gondozásának módját. Nem lehet elég korán megszerettetni velük a természetet!

A városi konyhakertek természetesen nem kizárólag tetőtereken létesülnek. 2013-ban már kb. 1.200 ezer volt azoknak a dél-koreaiaknak a száma, akik a nagyvárosokban maguk termesztették meg a zöldséget. Közülük mintegy 700 ezren szöuliak, tehát a fővárosban nagyjából minden hetvenedik ember városi hobbikertész.

Talán meglepő, hogy a koreai Élelmiszeripari, Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati ​​ Minisztérium elégedetlen az eredménnyel. Szeretné ösztönözni az embereket, és elérni hogy 2020-ra a lakosságnak 10%-a kezdjen bele a városi gazdálkodásba. Ennek érdekében 8000 közösségi gazdaság megalakulását támogatja, 3000 hektár földet, valamint 7200 hektár használatlan területet - például háztetőt - bocsátva rendelkezésükre. Szöul és Busan város önkormányzata a kertek létrehozásához 50-100%-os anyagi támogatással járul hozzá.

Mondanom se kell, hogy a koreaiak a megfelelő népszerűsítés érdekében bevetették a nagy tömegek által nézett televíziót is. A KBS2TV Human Condition Season címen futó show sorozatának harmadik évadát a városi farmerkedésnek szentelte. Ebben többek között a hattagú csapat tagja volt a közismert séf, Choi Hyun-seok (Pellegrino névre hallgató étterme a világ 50 legjobbja közé tartozik), Park Sung-kwang humorista, Jo Jung-chi énekes. 2015. május 10-én a szöuli Yeongdeungpo-gu irodaház tetején láttak neki a kert építésének és művelésének.

A koreai embereknek - ebben sajnálatosan nem tudtunk még versenyre kelni velük - fejlett közösségi kultúrájuk volt, amely láthatólag ma sem veszett ki.

Érdemes lenne követni őket.

Az utóbbi években nálunk egyre nagyobb az igény a bio-, de legalábbis biztonságos élelmiszerekre. Egyre többen figyelnek arra, mit esznek. Lehetőség szerint igyekeznek nem az olcsót, hanem a minőséget választani. Bio- vagy termelői piacokon vásárolnak. Ennek ismeretében nem tűnik vadnak az ötlet: lennének sokan, akik szívesen belecsapnának a városi kertészkedésbe. A dolog több szempontból is hasznos lehetne: közösségeket alakítana a szomszédokból, kivinné a szabadba a lakásukba zártan, tévé és számítógép előtt üldögélő embereket, csökkentené az egyedül élő emberek magányát, a multik által forgalmazott, ki tudja honnan hozott, ki tudja, milyen módon előállított helyett saját termesztésű, tehát egészséges, akár vegyszermentes zöldségek kerülnének az emberek tányérjára. Nem beszélve arról, hogy a lapos tetőkön kialakított kertek növelnék a zöldterületet, és az egyre forróbb nyarakon kellemesen hűtenék az épületet.

Nálunk is megkezdődött a közösségi kertek művelése, ahogy az Index mai Nagykép rovata meg is mutatja az örömteli kezdeményezés egyes helyszíneit. 
2010-től a KÉK, azaz a Kortárs Építészeti Központ foglalkozik ennek meghonosításával, segítik a kertek kialakítását, a tudástár létrehozását, a városi kertészkedés önszerveződő mozgalommá fejlődését. A segítségükkel kialakított kertek azonban nem terjednek ki a tetőkre. Hazánkban közel 788 ezer panellakásban élnek emberek, ami azt jelenti, hogy a teljes lakosságnak minimálisan egyötöde - lakásonkánt három fővel számolva - olyan házban lakik, amelynek lapos teteje alkalmassá tehető lenne a kertépítésre, és akkor még nem beszéltünk a rendszerváltozás után épült lakóparkok, meg persze a korábban készült, nem telepszerű házak lapos tetőiről.

Tudom, a dolog nem olyan egyszerű, kellene hozzá egy új panelprogram, amely támogatná a lapos tetők járhatóvá tételét, a vízszigetelés és vízelvezetés megoldását, a termesztés egyéb módon való segítését. Egyszóval kellene hozzá kormányzati akarat is. Ha ez meglenne, az emberek könnyebben, nagyobb kedvvel kapcsolódnának be a most lassan és akadozva induló kezdeményezésbe. Örömteli, hogy a megalakult Városi Kertek Egyesülete számos támogatót mondhat magáénak.

Talán lassanként a kispesti Kosárfonó utca lakói is belátják ennek létjogosultságát. Ma még szép számmal vannak ugyanis ellenzői. Bizakodjunk, hogy előbb vagy utóbb mi is képesek leszünk felismerni azt, ami például a koreaiaknak sikerült.