Természetesen akkor, mikor elromlik az idő. Már otthon láttuk az előrejelzést, amely péntekre esős időt, lehűlést jósolt, ezért arra gondoltunk, ezen a napon célszerű megnézni a Koreai Nemzeti Múzeumot. Nem siettük el az indulást, késődélelőtt volt, mire odaértünk.

Az épület külseje nem szép, de ez valószínűleg nem is volt az elsődleges szempont a tervezésnél. A fő cél az őrzött kincsek biztonsága volt. A Richter skála szerinti 6-os erősségű földrengést átvészelő otthont varázsoltak a nemzet legfőbb értékeinek.

Az épületbelsőről készített képek alapján látni fogjátok, amit a helyszínen állapítottam meg.

Tudvalevő, hogy Szöul a világ egyik legnagyobb metropolisza. Aránylag kis területen rengeteg ember él, minden talpalatnyi helyet beépítenek. Pár napja képeket készítettünk a vendégház tetején állva a környező házakról annak bizonyítékaként, mennyire kihasználják a rendelkezésre álló helyet. A képeket egy későbbi posztban megmutatom.

A múzeum tervezésekor nem a helytakarékosság érvényesült. Az épületet körülvevő park, az épület belső elrendezése szinte pazarló módon bánt a hellyel. A mindennapok helykihasználása kényszer eredménye, ebben ez esetben ez nem játszott szerepet. A koreaiak büszkék a múltjukra, a legnagyszerűbb otthont akartak biztosítani a múlt tanúinak. Nem garasoskodtak az építéskor, most sem teszik: a múzeum látogatása ingyenes. Tudják, megéri. A borsos belépődíjak sokakat távol tartanának, számukra idegen maradna a történelem.

Kisgyermekes anyák jönnek csemetéikkel. Ingyen van, akárhányszor eljöhetnek. Nem kell sietni, mindig csak annyit maradnak, amennyit a gyerekek be tudnak fogadni. Ők meg is ebédelnek itt. A környezet tiszta, barátságos, az árak alacsonyak.

Minden nap seregnyi koreai gyerek érkezik a múzeumba. Kísérőtanáraiktól feladatokat kapnak, amelyek segítenek a tárgyak megismerésében. Három 10 év körüli fiúnak Kim Hong Do, azaz Danwon egyik képét kellett megtalálni, megszámolni a rajta látható alakokat. Egy másik csoport, hét fiú-lány vegyesen a külföldiekkel való beszélgetést kapta feladatul. Vidáman kacagva, szaporán kérdeznek - persze főként egy lány, - angolul. Nagyokat bólogatnak a választ hallva. Mikor visszakérdezzük, tudják-e hol van az ország, kicsit zavarba jönnek. Némelyek egyes kiállított tárgyak lerajzolásával foglalkoznak. A kis koreaiak viháncolnak, felszabadultan beszélgetnek, futva teljesítik a kapott feladatokat. Nem szólnak rájuk. A cél az, hogy szívesen legyenek itt, ne szorongva. Így később is gyakran ellátogatnak majd ide.

Talán nálunk is így kellene. 

Tágas terek.

Néhány - messze nem az összes - iskolai csoport.

Ez nem a szolárium őse, aminek fiam nevezte, hanem egy koporsó.

Tömjén füstölő Baekjéből.

Ennek másolata látszik, a sajnos elmosódott képen. A vakok és gyengénlátók számára megtapogatásra készült. Ilyen több műtárgyról található a múzeum termeiben.

Ez a réges régi ékszer nekem nagyon tetszett, de nem volt ott senki, akitől elkérhettem volna.

Elbűvölő ez a finom üvegpohár.

Nézzétek meg a jobb oldalon álló kacsát. Nagyon érdeklődő a tekintete. A másik meg barátságosan vigyorog.

Újabb kacsák, gyertyatartók.

Sajnos az én gépem volt velünk, amely nehezen boldogul a benti képek készítésével, főként ha üveg mögött vannak. Annyi azért kivehető, hogy csinos szarvasok álldogálnak az edény nyakánál.

Nem mindennapi darab ez sem.

Ez a legkorábbi feltárt sztélé a Silla királyság időszakából. Jijeung király uralkodása alatt készült, az uralkodó földdel kapcsolatos jogait sorolja fel.

Félelmetes ugye?

Injong király (1122-1146) halála után írták meg az életét, tetteit és címeit ezekre a kőtáblákra. Ha ilyen szépet tudnék ecsettel festeni a kalligráfián mint amit a készítő kőbe tudott vésni...

Agyagedények a Goryeo dinasztia idejéből. 

Ilyet nem rendelünk az e-bay-en.

Goryeo korszakban készült történelem könyv. Nem az eredeti, mert az 1145-ből való, hanem felháborítóan késői, azaz a Joseon dinasztia idején, 1573-ban készült másolat.

Majom egy óriási gránátalmát ölelve. Szerintem a műalkotás is óriási. Mit szóltok hozzá?

A séta végén a 10 történetet tartalmazó pagoda.

A nézelődés közben mi is megéheztünk, a fent emlegetett helyen megebédeltünk. Fiam a Coffee Prince-ből emlékezetessé vált feketeszószos tésztát választotta, én a forró, erős, tésztával, friss zöldségekkel és tenger gyümölcseivel teli levest. Az egészért 12500 wont fizettünk.

Az üvegajtó mögött rozsdamentes pohárkák, az automatából ivóvizet lehetett fakasztani.

A kiválasztott ételeket kifizettük. Kaptunk cserébe egy mobiltelefonhoz hasonló ketyerét (ld. alábbi kép), amely jelzett, amikor az elkészült ételt a fenti képen látható pultnál átvehettük.

Feketeszószos tészta.

Az én ebédem.

A helyzetünk nehéz volt. Akkora adagokat kaptunk, amelyet munka volt bekebelezni. Ráadásul a szomszédos asztalnál ülő anyuka távozásukkor még rátett egy lapáttal. Megkérdezte, nem erős-e a levesem. Mondtam, igen. Erre megajándékozott minket kisebbik lánya ételével, amit az nem evett meg. Sajnálta kidobni. A feladat a fiamra várt, nehezen birkózott meg vele.

A kislány, akinek ebédjét így megörököltük, olyan aprócska volt, hogy a kanál alig fért bele a szájába. Nagyon aranyos volt.