Mivel Idus érdeklődött, beszámolok a jejui narancshelyzetről.
Odaérkezésünk délutánján sétálni mentünk. Csöndes, békés utcákon ballagtunk végig, figyeltük a hétköznapi emberek életének szemünk elé táruló szilánkjait. A munkából és vásárlásból hazaérkező asszonyokat, a taekwondo edzés végeztével, kiscsikók módjára utcára rohanó kisiskolás fiúkat, akiket ifjú tanáruk átvezet a zebrán, mielőtt szélnek ereszti őket. Néztünk öreg bácsit a ház előtt, hallgattuk az egyik emeleti ablakból kiszűrődni Chopin egyik impromtu-jét. A zongora hangjai andalítóak voltak az igen szép és élvezhető interpretáció eredményeként.
Idővel kevésbé lakott részre értünk, ahol az alkonyati napsütésben, virágzó narancsfákat pillantottunk meg. A látványt azonban megelőzte az illat. Tegnap, amikor a Yakcheonsa templomnál voltunk, ugyanez az édes és elbűvölő illat fogadott, de még intenzívebben mint Jeju városban.
A templomhoz vezető, nem túl hosszú utat virágzó narancsfák szegélyezik. Ez azonban nemcsak azért izgalmas, mert a virágillat kíséri a látogatót a buddhista templomig. Az attrakció másik része az, hogy a virágzó fák egyúttal érett naranccsal is teli vannak. Nem értek a gyümölcstermesztéshez, fogalmam sincs tehát, hogy ez egzotikumnak számít-e. Minket mindenesetre elkápráztatott ez a látvány.
Higgyétek el, nem csalás, nem ámítás. A fák egyik ágán virágok sora, a másikon gyümölcsök.
A fák alacsonyak, aki látta a My girl-t, nyilván emlékszik, Lee Dae Hae milyen játszi könnyedséggel szüretelte le Lee Dong Wook családjának narancsültetvényében az érett gyümölcsöket.
Szerencsénk volt, az út mentén álló pavilonban sikerült vennünk ebből a nem olcsó, - 3 darab 5000 won - de édes, friss gyümölcsből.
Ráadásként, a repülőtéren még az ebből készült mézkülönlegességből is vásároltunk.
