A koreai szórakoztatóipar szédületes mennyiségben állítja elő az idolokat, akik - látszólag - megfelelő külső és belső tulajdonságokkal rendelkeznek ahhoz, hogy a profi felkészítés, hasonlóan profi módon megtervezett dalok segítségével rengeteg pénzt hozzanak a működtetők számára. Az alapvetően tehetséges kiválasztottakat szigorú szabályok közé szorítják a "csináld fiam, mert ha nem, jön helyetted másik" elv alapján. A kellőképpen megetetett lányok-fiúk pedig elfogadják. Korea a szabálykövetés fellegvára. Legalábbis ez az, ami látható. Vannak, nem sokan, akik szenvednek az individuum elnyomásától, az eredeti elgondolások társadalmi alárendelésének kényszerétől. Vannak, akik úgy lázadnak, ami még rosszabb a társadalom számára, mint az idejétmúlt konfuciánus filozófia. Ők azok, akik sajátos módon rúgják fel a szabályokat, ezzel hozzájárulnak, hogy az erkölcs a színfalak mögött egyre inkább foszladozzon - ezt épp az elmúlt hetekban láthattuk. Több kpop banda tagja keveredett bele egy gyomorforgatóan sötét ügybe, amelyben elkábított nőkkel folytatott szexelés, az aktusokról titokban készített videók, majd azoknak csetszobában való küldözgetése bizonyítja, hogy a tisztesség kiveszőben, hiába igyekeznek a szépre fényezett sorozatokkal ennek ellenkezőjét elhitetni.
A szabályok követése azonban még a fiatalok többségénél is megfigyelhető. Ennek egyik nagyon lesújtó példája volt a Sewol katasztrófájakor értelmetlenül meghalt kamaszok története, akik elfogadták a hajó személyzetének utasítását: maradjanak a kabinokban, jön a segítség. Nem jött.
A tehetséges fiatalok a csillogó jövő, vagyis a sok pénz reményében beállnak a sorba, futószalagon gyártott külsővel, futószalagon gyártott dalaikkal kábítják az erre olvadozó nagyérdeműt, s elfelejtik, ha korábban ennél többről álmodtak. Olyanok ők, mint a lottófőnyereményben reménykedők, akik a sok példa ellenére szentül hiszik, hogy a pénz őket igenis boldoggá fogja tenni. Akinek szeme van, látja hogy a tiszavirág életű hírnév és a megszerzett pénz nem hozza meg a várva várt eredményt.
Genius loci, mondhatjuk, mert meglepő módon a más vidékekre szakadt koreaiak nem iparszerűen űzik a szórakoztatást. Nemrégiben írtam a Szovjetunióban a rock (h)őskorának egyik legmeghatározóbb és legmaradandóbb hatást gyakorló képviselőjéről, a félkoreai Viktor Cojról. De nem ő az egyedüli aki megmutatja a világnak, hogy vannak koreaiak, akik nem pénztárgépként üzemelnek, hanem igazi üzenetet fogalmaznak meg hallgatóságuk számára.
A pekingi születésű Cui Jian - szülei észak-koreaiak, apja Cui Xiongji a légierő zenekarának trombitása, anyja Zhang Shunhua a Központi Nemzeti Dal- és Tánccsoport tagja - Viktorétól sokban különböző, de mégis nagyhatású pályafutása igazolja, hogy a még ma is a konfuciuszi alapokon nyugvó koreai gondolkodás hátrahagyása adja meg a lehetőséget az értékek megteremtésére.
Cui Jian 1961. augusztus 2-án született etnikai koreai szülők gyermekeként. A zene a vérében volt, így nem meglepő, hogy a fiú is a zene felé fordult, 14 éves korában trombitálni kezdett, majd húsz évesen a Pekingi Szimfonikus Zenekar tagja lett. Ebben az időben kezdett ismerkedni a nyugati rockzenével a barátok által Hongkonkgból és Bangkokból becsempészett felvételek hallgatásával.
Az 1984-ben megalakított első zenekara a Qi He Ban első albuma szerelmi dalokat tartalmazott, bár rock elemek is felfedezhetők számaikban. A második album a nyugati pop-rock és a kínai zene eredeti kombinációját mutatta, és balladái már ebben az időben is a szokottnál érzékenyebb témákkal foglalkoznak. Cui Jian azonban hamarosan kiválik a zenekarból, s ezzel megindul szólókarrierje, amely a kínai rocktörténet egyik legjelentősebb zenészévé avatta.
A dal szövege a videó alatt ugyan csak a google fordító segítségével értelmezhető - kivéve, ha valaki érti a mandarin nyelvet - de talán így is képet ad annak költői mivoltáról, és a belőle kihámozható jelképekről.
1986 májusában a világbéke éve alkalmából Pekingben tartott koncerten bemutatja pályafutása legismertebb és legkedveltebb dalát, a Nothing to My Name-et ( 一 无 所 有 ; pinyin: Yì Wú Suǒ Yǒu). Mkor a dal véget ér, a megdöbbent közönség állva ünnepel. Ezt követően hosszú időn keresztül egész Kínában ez a dal dörömböl az egyetemi kollégiumokban és a kávézókban.
A következő évben elhagyja a szimfonikus zenekart, majd hamarosan az ADO névre hallgató bandával dolgozik. Az ADO számunkra, magyarok számára különösen érdekes, mivel két nem kínai tagja közül az egyik, a volt pécsi egyetemista, a basszusgitáros Kassai Balázs. Amit ITT lehet megtudni, jelzi hogy honfitársunk, miközben nagy idők tanúja volt, a zenélésen, Cui Jiannal való találkozáson túl is okosan tevékenykedett, szakmai előrehaladását sikeresen alapozta meg.
Az ADO tagjai, középen Kassai Balázs
A magyar srác és az ADO másik, madagaszkári származású tagja, Eddie Randriamampionona, illetve további külföldi zenészek ismertetik meg a kínai tagokkal a reggae-t, a bluest, a dzsesszt, amelyek aztán remek dinamizmust adnak Cui kissé nyers dallamainak. Az ADO-val adja ki Cui első igazi albumát, amelynek címe, a Rock'N'Roll On The New Long March.
Véleményem szerint érdemes meghallgatni az egész albumot. Nem véletlen, hogy máig ezek a legnépszerűbb dalai.
A Nothing to My Name-et előadta az 1988--as szöuli olimpiai játékok nyitókoncertjén, amelyet így világszerte milliók hallgattak. Ebben az évben már nemcsak hazájában, hanem külföldön is megismerik Cui Jian nevét.
De a dal története csak 1989-ben, a Tienanmen téri diáktüntetés alkalmával éri el csúcsát, ugyanis a diákok himnuszává válik - nem véletlenül. A videó alatt olvasható a dalszöveg, de még annak ismerete nélkül, csak a zenét hallgatva is kihallható belőle a szabadság és az önkifejezés vágya.
A Nothing to My Name-et a kínai rock kezdeteként tartják számon.
1989-ben részt vesz az első, Londonban megrendezett Asian Popular Music Awards-on, majd a párizsi Printemps de Bourges Festivalon. 1990-ben országos turnéra indul a Rock'N'Roll On The New Long March-csal, a bevételt a közelgő pekingi ázsiai játékok számára ajánlja fel, de a turnét menetközben letiltják. Ám a megtartott koncertek, főként persze Cui Jian megjelenése így is tucatnyi kínai rockzenekar megalakulásához ad inspirációt.
Az ifjú követőkről ITT olvasható egy érdekes összefoglalás.
Az egyik banda az Anti Dogs. (A fenti linken egy másik nótájuk is meghallgatható.)Itt pedig a 2017-es Super Boy egyik felfedezettje, a tizennyolc évesYin Wei. Ne hagyjátok ki!"Azt hiszem, a kormány legnagyobb ellensége a korrupció. Az ellenség nem Amerika vagy a nyugat vagy Tibet; ők maguk. Ha megértik ezt, akkor látni fogják, hogy nem a demokrácia a legnagyobb ellenség."
Remek a szaxofon, humor, lendület. Külön élvezet a lányok színpadi lengedezésének és a zenészek mozgásának kontrasztja, nem akármilyen ráadás a nézőtéren rezzenéstelen arccal ülők látványa. A videó alatt olvasható, ahogy a kommentelők teljesen fölöslegesen ölre mennek, hogy kínai vagy koreai az ürge.
"Jelenleg sokkal inkább a pénzben hisznek, mint az eszmékben. Mi (az én generációm, az én időmben) sokat beszélgettünk és hangoskodtunk, a mostaniak inkább a kezükbe akarnak kapni valamit, ami megváltoztatja az életüket. Sok pénzt akarnak, majd házat venni és jó oktatásban részesíteni a gyerekeiket. Megértem őket, de valamit elvesztenek, mert ezt teszik."
"Kínában sok ember számára a zene csak egy iparág. Kínában a legtöbb embernek nem igazán van zenei nevelése, így nem tudják, mi az igazi zene. Talán azért, mert öreg vagyok, de úgy tűnik, sok modern zene annyi, hogy csinos lány, csinos fiú, szép videó, sok pénz. Szeretem a hip-hopot, néhány elektronikus zenét. De az emberek most már nem akarnak a zenén keresztül üzenetet kapni. A popzene csak a pénz számolásáról szól." Tehát ott is romlik a helyzet, nem csak Dél-Koreában.
Még figyelmetekbe ajánlom az alábbi olvasnivalókat.
Búcsúzunk a fáradhatatlan Cui Jiantól, aki semmihez sem hasonlító, különleges zenéjével, gondolatébresztő szövegeivel oly sokat ad hallgatóinak még ma is. Hallgassátok máskor is!