Advent táján az ember nem keletre, hanem nyugatra vágyik, hiszen karácsonyi hangulatot inkább itt Európában talál. Ezért én is nyugatra indultam, méghozzá egy nem éppen távoli tájra. Az egynapos kirándulás úticélja Burgenland és Alsó-Ausztria volt. Az 1679-es pestisjárvány idején a schottwieni - a név a Mária Terézia által betelepített skótokra utal - halálos betegeket a Szt. Bründlhöz vitték el. A betegek pedig fogadalmat tettek, hogy gyógyulásuk eseten, hálából, kápolnát építenek. Maria Schutzban így megépült a csodatevő gyógyforrásra a Mária kegyhely. Bár a forrás jéghideg vizének tudományos elemzése nem mutatott ki gyógyító hatást, a zarándokok, ahogy Mariazellhez, nagy számban érkeznek a passzionista szerzetesek által fenntartott templomhoz és kolostorhoz is. A képeken látható barokk templombelső általában nem a kedvencem, de a fehér falakon elhelyezett mellékoltárok, a dúsan aranyozott és dundi puttókkal díszített, faragott szószék és a főoltár tagadhatatlanul méltóságteljes látványt nyújtanak. A forrás vizéből, biztos ami biztos, útitársaimhoz hasonlóan én is kortyintottam.
A Semmering lábánál meghúzódó városi rangú település még hétszáz lelket sem számlál, néhány lejtős utca, városháza, vendéglő és természetesen a kolostorépület és a templom - ennyiből áll az egész. Maria Schutzot mégis hiba lenne elkerülni. Gyönyörű fekvése, a hegyek karéja, a mély völgy felett átívelő Schottwien-viadukt, a picike meredek utcák hangulata megkapó.
Szívesen kószáltam volna még, de várt a templom melletti vendéglőben a kolostorfánk. Maria Schutz másik nevezetessége ugyanis az óriási fánk, amit ugyan olajban sütnek ki, de senki ne gondolja hogy gyomrot megterhelő élvezetre kell készülni.
Fánkevés előtt vagy után, esetleg előtte is meg utána is, ahogy én tettem, a hely külön szolgáltatásaként lehet a képen látható blökit simogatni. Ha kedvesen beszél hozzá az ember, akkor behajlítja balmellsőjét és érzékelhetően örül neki, ha kezet fogunk vele.
Utazásunk következő állomása a szemnek nem sokat adott, de a csokoládé kedvelői számára nagy reményekkel kecsegtetett, mert a közeli Gloggnitzban található márkás csokikat árusító boltban vásárolhattunk, ahol kóstolni is, meg a pénztárnál hosszú sort végigállni is lehetett. A sorban mögöttem álló úriember fennhangon szólongatta feleségét, hogy aztán azt tudakolja tőle: ezt a szart is meg akarod venni? Meg: ránk akarják sózni drágán a lejárt szarokat. Meg: a kölykök csokoládéban fognak fürödni ha ezt mind megvesszük. A fickó összes mondatában elhangzott a négybetűs szó, a feleség viszont az ingerültség nyoma nélkül hozta és vitte a csokikat. Tapasztalt asszony volt, láthatólag ismerte a férjét: morog, de nem harap. Ezt egyébként én is tanusíthatom, mert míg lassan araszoltunk, kedélyesen beszélgettünk rögtön azután, hogy a németül megszólító jóembert megnyugattam: magyarul is megértem.
A nagy bevásárlást követően elindultunk Kismarton felé, és ezzel sajnos magunk mögött hagytuk a hegyeket. Visszatértünk Burgenlandba, amit amúgy nagytudású idegenvezetőnk következetesen Burgerlandként emlegetett, én pedig minden alkalommal összerezzentem ennek hallatán.
Közismert dolog, hogy Kismarton (Eisenstadt) az Esterházy-család hercegi ágának fellegvára, ahogy az is tudvalevő, hogy 1761-től 1809-ben bekövetkezett haláláig Joseph Haydn a család szolgálatában állt. Így a városka látnivalói vagy az Esterházyakhoz, vagy Haydnhoz kötődnek. Ennek megfelelően városnézésünk során szinte csak velük kapcsolatos épületeket láttunk. Elsőként a Hegytemplomot néztük meg, a kálvária sajnos zárva volt, de a templomba be tudtunk menni. A Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templomot még Haydn templomként is szokás emlegetni, hiszen itt található a zeneszerző mauzóleuma is.
Kismarton lakóházai élvezetes bámészkodásra adnak lehetőséget. Bár a hőmérséklet és a fogas szél nem csábított andalgásra, bolondság lett volna kihagyni a sétát. A főutcán adventi vásár, kis bódékban ajándéktárgyak, majszolnivalók és nem utolsósorban forró innivalók. Én almapuncsot választottam, amiben szesz nem volt, de apró almadarabkák ízesítették a bendőmelengető itókát. Hogy az élvezet teljes legyen, gesztenyekrémmel töltött, a két végén csokoládéba mártott ostyahengerrel leptem meg magamat. Már nem is volt olyan hideg.
Haydn lakóháza
A legdíszesebb épület a városháza.
A főutcán van még látnivaló.
Unikum a városka zsidók lakta utcája. Az egyik képen megörökített lánc az utca szombati lezárására szolgált.
A ferencesek temploma
Az Esterházy kastély, a belső udvaron az ablakok fölötti groteszk arcok, a park téli alkonyatkor.
Besötétedett, mire elindultunk hazafelé. Az autóbuszból még egy percre láttuk az adventi díszbe öltözött, barátságosan kivilágított főutcát.
Az engem ért örömteli meglepetéssel, Pio atya ferences templombeli kedves szobrával búcsúzom.