Harmadik Korea? Kettőről az egész világ tud, ezek Észak- és Dél-Korea, az 1953 óta hadban álló, csupán egymással fegyverszünetet kötött két testvérnemzet, amelynek határvonalát a Demilitarizált Zónát (DMZ) oly nagy élvezettel látogatják a világ számos tájáról érkező, biztonságos borzongásra vágyó turisták. Számomra ez a jelenség ugyan mindig érthetetlen volt, mert minek odamenni és fotózkodni és majomkodni valahol, amikor az ottaniak számára ez szomorú valóság még akkor is, ha az összes érintett kínosan ügyel a kényes egyensúly fenntartására, a látogatónak meg csak valamiféle perverz csiklandozás. Mindegy, nem érdemes fennakadni rajta hogy szép számmal vannak ilyen embertársaink. Ahogy azon sem szükséges álmélkodni, miért jó azt bámulni, ahogy emberek gyilkolják egymást a mai kor egyes filmművészeti alkotásain, vagy hogy is nevezik ezt a csodás műfajt.
Az egyik, az északi, amelynek rakétafellövései, munkatáborai, kihalt utcái sokakat megrémítenek, némelyeket meg vonzanak, a déli a tévésorozatokkal, popbandáikkal és sík-, sőt, hajlékony képernyős hatalmas tévé képernyőikkel szereznek maguknak egyre nagyobb ismertséget.
A harmadik Korea természeti szépségekben bővelkedő vidék.
Szóval, harmadik Korea. Észak-Korea Kínával határos, a határ túlsó oldalán Csilin tartomány húzódik, amely a valamikori Mandzsúria egyik része volt a háromból. A másik kettő Hejlungcsiang (tartományi székhelye Harbin) és Liaoning (legnagyobb városa Shenyang). Csilin tartományban található a harmadik Korea, amely különös világ, mert városaiban megtalálható a másik két Korea. Hatalmas, déli, amúgy csak Szöulban látható bevásárlóközpontok, kávéházak, velük szemben, illetve mellettük militarizált vidámparkok, jellegzetesen szocreál köztéri szobrok, egyenruhás munkások.
Egy gyors történelmi áttekintés, amelyet érdemes elolvasni, de a türelmetlenebbek át is ugorhatják. Mandzsúria egy saját történelemmel rendelkező földrajzi régió Északkelet-Ázsiában, amelyért utoljára Japán és Kína háborúskodott egymással. Japán 1931-ben megszállta a kínai fennhatóság alatt élő Mandzsúriát, megalakult a Mandzsukuo nevű bábállam. Ezt megelőzően először különböző nomád népek lakták, később több koreai állam, majd a Koreai-félsziget három királyság időszakának legnagyobb területtel rendelkező állama, Kogurjó uralta. Őket követte a Liao Birodalom, majd a dzsürcsik, akik létrehozták a Csin-dinasztiát. Ezután a Jüan-dinasztia, majd a Ming-dinasztia vetette meg itt a lábát. A 16. század végén a dzsürcsik egyik vezetője, Nuharcsi elkezdte a törzsek egyesítését, végül egész Mandzsúria az irányítása alá került. Az akkor már mandzsuknak nevezett dzsürcsik megfelelő szövetségesek választásával egész Kínát elfoglalva megalakították a Csing-dinasztiát, amely azonban nem sokáig volt képes ellenállni az Orosz Birodalom benyomulásának, így először az Amurtól északra fekvő területeket kellett átadniuk, majd további részeket is, aminek eredményeként Kína elvesztette kijáratát a Japán-tengerhez (koreai elnevezés: Keleti-tenger). A 19. század második felében a kelet-kínai vasútvonal megépítésével egyre több han kínai telepedett oda. Az első kínai-japán háború (1894-95) eredményeként Mandzsúra déli része japán befolyás alá került, de később le kellett mondaniuk az Orosz Birodalom javára. Aztán újra jöttek a japánok, hogy egy újabb fordulat következtében 1925-ben a szovjethatalom vegye birtokba a területet. A japánok futottak a pénzük után, hiszen Mandzsúria nyersanyagokban gazdag, termőfölddel bőségesen rendelkező régió, amire sokat költöttek. Többek között ezért következett be 1931 után Mandzsúria japán megszállása. Létrejött Mandzsukuo néven egy bábállam. Ennél a pontnál most abbahagyom az események taglalását, hogy a harmadik Koreáról beszéljek.
Hagyományok - a mandzsu kirigami elbűvölő, az ételek gondosan készítettek, mert tudják, nemcsak az íz, de a látvány is fontos. Látható, hogy a mandzsu tradicionális viseletben keveredik kissé a koreai és a kínai hatás. Kínai hagyomány a köztereken táncolni, tajcsi gyakorlatokat végezni.
Mandzsúria az évszázadok alatt ritkán volt nyugalmas vidék, mégis volt olyan időszak, amikor sokak számára menedéknek tűnt. A 19. század elején árvizek, aszályok, éhínségek és súlyos adók nehezítették a koreaiak életét, ami miatt 1811-ben parasztfelkelés tört ki. Közben 1801-től keresztényüldözés kezdődött, sokan váltak mártírokká - csak 1866-ban nyolcezer katolikust öltek meg - vagy lettek száműzöttek. 1886-ban eltörölték a jobbágyságot, így a körülményeikkel elégedetlen, elkeseredett emberek közül sokan az elvándorlás mellett döntöttek. Egyetlen lehetőség adódott a félszigetről elmenni, észak felé, Kínába, azaz Mandzsúriába. Abban az időszakban Mandzsúria a megépült vasútvonal eredményeként kereskedelmi útvonallá vált, virágzott a gazdaság, munkalehetőség is kínálkozott. Az elvándorlók többsége Korea északi határának túloldalán, Csilin tartomány déli részén, Jenbien (Yanbian) régióban állt meg. 1881 és 1931 között a kezdeti tízezerről négyszázezerre nőtt az ott letelepedő koreaiak száma. Művelésre a nagyrészt lakatlan területen kaptak földet, és neki is láttak becsülettel. Nekik köszönhető hogy a régióban meghonosodott a rizstermesztés. Meg kell jegyezni, hogy a földhöz jutás feltétele volt a mandzsu viselet elfogadása, beleértve a jellegzetes mandzsu hajviseletet is, amely a fej elülső részének borotváltságát, hátul hosszú copfot jelentette. Az elfogadás lényegében a Qing-dinasztia uralmának elfogadását jelentette.
Ropják, de nem elsősorban a fiatalok, hanem a középkorúak. Érdemes figyelni a táncoslábú férfit 0:32-től.
1931-ben Mandzsukuo része lett Csilin tartomány is, és egyben a koreai felszabadító mozgalom központja. Talán sokakat meglep, hogy a mandzsúriai, helyesebben mandzsukuoi japánok elleni polgári ellenállásban résztvevők túlnyomó része etnikai koreai volt. Zhang Zuolin (Mandzsúria hadura) és Henry Puyi (az utolsó kínai császár és a Japán Birodalom idején Mandzsukuo uralkodója) támogatta, vagy legalábbis elfogadta a Japán előtti kapitulálást, az ottélő kínaiak nagy része fejet hajtott. Az ellenállásban kisebb kínai és jóval nagyobb koreai erő vett részt. Kim Il-sung (Kim Ir-szen) is úgy lett naggyá északon, hogy legendák kaptak szárnyra mandzsúriai ellenállásban tanúsított hősi, vezető szerepéről. Az ellenállásban résztvevők jelentős része egyébként valóban kommunista, vagy legalábbis szimpatizáns volt.
1945-ben 1,7 millió koreai élt Kínában, ennek 37%-a Jenbienben, Csilin tartomány koreaiak lakta területén. Jenbien 1952 óta koreai autonóm régió, 1955-től koreai autonóm prefektúra. Bár hatszázezer ember hazatért szülőföldjére, megkezdődött 1953-ban a migráció második hulláma. Ennek egyik oka a koreai háború, másik oka a kínai kommunisták szolidaritása Észak-Korea iránt. Mao Ce-tung szerint a kínai emberek számára egy út van, továbbra is határozottan egymás mellett harcolni a koreai néppel - persze ezt nem mostanában mondta.
1990-ig 72,8%-kal nőtt a kínai-koreai lakosság aránya, amikor Jenbient "modell prefektúrának" kiáltották ki. A kilencvenes években a sok erőfeszítés és a rengeteg nehézség után úgy látszott, a kínai-koreaiak elértek a csúcsra: a kínai kormányzat fejlesztési projektre beruházott a régióba 30 milliárd dollárnyi összeget. Ez volt a Nagy Tumen Kezdeményezés (Greater Tumen Initiative, GTI), eredeti nevén a Tumen folyó Területfejlesztési Program, amely Kína, Mongólia, Koreai Köztársaság és az Orosz Föderáció közötti kormányközi, gazdasági és technikai együttműködést jelentett, és a mai napig erősíti a regionális együttműködés a politikai párbeszédet - legalábbis elméletben, mert valójában ez egy fájdalmasan lassú folyamatot jelent.
A tavasz későn érkezik, de azért nagyon szép. A Songhua folyó mentén haladva.
A kínai-koreaiak számára már nem a hely, hanem az identitás a probléma. A kínai-koreaiakat a koreaiak többsége koreainak, a kínaiak legnagyobb része azonban kínainak tekinti. A Dictionary of the History of Chinese Ethnic Minorities szerzője, Min-Dong Paul Lee művében azt magyarázza, hogy a koreaiak Kína északkeleti részéről származnak, akik Korjó bukása után a Koreai-félszigetre települtek át, ám az állítás nem állja meg a helyét, hiszen genetikai vizsgálatok igazolták, hogy a koreaiak szibériai és mongol népek leszármazottai, azaz nem rokonai a kínaiaknak. Az 1800-as évektől megindult migráció nem jelentett integrációt, a kínai-koreaiak továbbra is különálló etnikai csoportot képeznek a kínai társadalomban.
Koreai hagyományok - kínai elemekkel kevert viseletek.
A japgokbap (잡곡밥) náluk is kedvelt étel.
A Korea Times évekkel ezelőtt közölte le Andrei Lankov cikkét, amelyben meglehetősen borús képet fest a jenbieni helyzetről. Míg a kilencvenes években a koreai etnikumú családok túlnyomó része koreai tannyelvű iskolába íratta be gyermekét, a kétezres években az 1996-os szintnek csupán 45,2%-a volt a koreai nyelvű oktatásba beíratott apróságok aránya. A kilencvenes években 4200 koreai tanár tanított, a kétezres években már csak az akkorinak 53%-a tanít, a többiek az iskolabezárások miatt más megélhetést kerestek. A családokban, főként ahol idős családtagok is vannak, továbbra is koreaiul beszélnek, ám a fiatalok, még a koreai etnikumúak egymás közt is, gyakran váltanak kínai nyelvre. A falvakban lakók közül sokan városokba költöznek, ahol kínaiakkal dolgoznak együtt, így kínaiul beszélnek. Egyre több a vegyes házasság, a gyerekek pedig már egynyelvűek lesznek, azaz kínaiul beszélnek. Lankov konklúziója: az asszimiláció megkezdődött, és úgy látszik, megállíthatatlan. Én pedig eltűnődtem. Nincs a világnak olyan része, ahol ne lennének a nagyvárosokban kínai negyedek. Az ezekben élő kínaiak egy része megtanulja ugyan az adott ország nyelvét, de lélekben megmarad kínainak. Vajon a Harmadik Korea lakói csak nyelvükben válnak kínaivá, vagy lassanként elengedik koreai gyökereiket is? Az én szépapám már magyarul beszélt, de írni még németül tudott igazán jól, így a szabadságharcot követően németül fogalmazta meg kifogásait a Habsburg uralkodóval kapcsolatban. Lélekben tehát már magyar volt amikor az anyanyelve még német. Hogy lesz ez a kínai-koreaiak esetében? Lehet-e mindez megfordítva?
Jenbieni falu.
Az utóbbi években a dél-koreai szórakoztatóipar egy-egy szerep szintjén igyekszik tudomást venni a harmadik Koreáról. Nem tudom, a közös gyökerek és az ebből adódó összetartozás-érzés, vagy az áttelepült kínai-koreaiak kedvéért, esetleg a sorozatok nagyobb nézettségéért történik. Szeretném hinni, hogy az asszimiláció ellenében próbálnak ilyen módon hatni, megcélozva ezzel a kínai-koreai nőket - anyákat - és a fiatalokat. Az eposzi hosszúságú Pure In Heart, avagy Hearts of Nineteen című dél-koreai sorozat főhőse egy Jenbienben felnőtt melegszívű és őszinte leány, aki a szegénységből érkezik Szöulba. Az egyik epizódban az egyik szereplő vidéki lánynak és egyben külföldinek aposztrofálja Yang Guk Hwát, amely a geopolitikához való ragaszkodást, ad abszurdum a lány idegen mivoltát is jelezheti.
A videó drámai epizódot mutat: mire Guk Hwa megérkezik Szöulba, dél-koreai vőlegénye meghal. Kalandjai, boldogulásának története ezután veszi kezdetét.
Jenbien napjainkban nem modell prefektúra, a gazdasági növekedés megállt, a helyiek nagy része nyomorog, a régió Kína, Észak-Korea és Oroszország között illegális tevékenységek központjává vált. Itt csempészik ki a Dél-Koreába igyekvő északiakat, virágzik a prostitúcióra kényszerített nőkkel, illetve a gyógyszerekkel - elsősorban a metamfetaminnal - való kereskedelem. A határ mentén lakók már csak azért sem érezhetik magukat biztonságban, mert meglehetősen gyakori, hogy az éjszaka leple alatt észak-koreai határőrök lopóznak át a két országot elválasztó kerítésen, betörnek egy-egy házba, s miközben élelmiszert, pénzt és egyéb szükségleti cikkeket rabolnak, az ott lakók meggyilkolásától sem riadnak vissza, majd ahogy jöttek, már mennek is vissza a határ túloldalára. Az északiak oldalán száz méterenként vannak őrállások. A gyakori átcsapások miatt a kínaiak sűrítették az őrállásokat, mégis sokan költöznek el a határsávból a nagyobb biztonság és a jobb munkalehetőség reménye miatt.
A képen Nanping határváros. A befagyott Tumen folyó túloldala már Észak-Korea.
Jenbienből valónak tünteti fel magát a Myung Wol the Spy című romantikus komédiában a délen tevékenykedő észak-koreai kém, ezzel fogadtatja el magát, így nem okoz gondot, hogyha nem tűnik a helybeliek szemében tősgyökeres délinek.
1990 és 2000 között a Csilinben élő koreaiak száma csökkent. Ennek több oka van: a kínai viszonyok között is megdöbbentően magas csecsemőhalandóság, a jobb megélhetés reményében visszavándorlás Dél-Koreába és a beolvadás, kínaivá válás.
Napjainkban hozzávetőlegesen kétmillió koreai etnikumú ember él Kínában, közülük a legtöbben a Csilin tartománybeli Jenbien Koreai Autonóm Prefektúrában. Jandzsi-si, a prefektúra fővárosa, amelyben a lakosság több mint a fele koreai. A város forgalmas közlekedési és kereskedelmi csomópont Kína és Észak-Korea között. Sajnálatos módon a város nemcsak az amfetamin típusú kábítószerek útvonalának fontos csomópontja, hanem a helyiek között is nagy a kábítószerfogyasztók száma: 2010-ben a regisztrált kábítószerfüggők száma 2100 volt, de a tisztviselők szerint a tényleges szám ennek ötszöröse vagy hatszorosa lehet.
A New World című bűnügyi mozifilmben négy kínai-koreai bérgyilkos - "jenbien csavargó" - érkezik Jenbienből. Bármilyen meglepő, a sötét drámában ők képviselik a komikumot.
Érkezésük Dél-Koreába.
Az Innocent Steps című romantikus dráma 2005-ben készült. A főszereplő egy Jenbienből érkező tizenkilenc éves lány, aki nővére helyett jön táncot tanulni. A kiöregedőfélben levő valamikori nagy tehetségű, de a jelenben már csalódások és irigy kollégák miatt a táncból kiszorult táncos ha nem is könnyen, de rááll a lány tanítására a közelgő versenyen való indulás és a saját visszatérése reményében. Annak érdekében, hogy a lányt ne utasítsák ki az országból, azonnal házasságot kötnek, így nemcsak a rosszindulatú versenytárs, hanem a bevándorlási hivatal ellenőrei is nehezítik a felkészülést. A naiv fiatal lányt az akkor tizennyolc éves Moon Geun-young játszotta bájosan és igen hitelesen, kiábrándultnak látszó, ám nem éppen megkövült szívű partnerének szerepében Park Gun-hyung vonzó és nagyon rokonszenves férfit alakít.
Kár, hogy a filmben Jenbien csak említés szintjéig szerepel, hasonlóképpen szomorú, hogy a magyar filmfeliratban még a régió neve sincs helyesen írva, nem beszélve arról, hogy érdemes lett volna csillagozva jelezni hogy a név koreaiak lakta kínai területet jelent.
Az Arirang tévécsatorna egy egész dokumentumfilm-sorozatot szentelt Jenbiennek. Reménykedem, hogy a sorozat nemcsak a déli nézők számára volt érdekes, hanem a kínai-koreaiak is nagy számban látták, s ezzel erősödött bennük az összetartozás érzése.
Egy epizód a sokból.
Mint látható, az Arirang bizakodó. Mi pedig nem tehetünk egyebet, mint figyelünk és várunk, és bízunk benne, hogy a kínai kohó nem olvasztja magába a harmadik Koreát, legalábbis nem olyan mértékben, hogy a kínai átlagot messze meghaladóan tanult kínai-koreaiak elfelejtenék anyanyelvüket és gyökereiket.
A poszt már éktelen hosszú, így itt az ideje, hogy befejezzem. Végezetül szeretném megmutatni a Jenbien és Baishan határán található Mennyei tavat, amely minden koreai - és kínai - számára szimbolikus jelentőségű. A tó a világ legmagasabban fekvő krátertava a Pektu-, avagy másik, szintén mandzsu nevén Csangpaj-hegyen, 2744 méteres magasságban. A tó egyik oldala kínai, a másik észak-koreai fennhatóság alá tartozik. Mindkét elnevezés a hóborította csúcsokra utal, az előbbi jelentése "fehér fejű hegy", az utóbbié "állandóan fehér hegy".
Évente tízezrek látogatnak el oda, köztük dél-koreaiak is. A kínai oldalon nagy a turistaforgalom, az észak-koreai kihalt. A hegy történetéről, és a körülötte folyó huzakodásokról itt olvasható egy remek, magyar nyelvű írás.
Vegyünk búcsút a jenbieni múzeum egyik csodaszép műtárgyával.